A cikk szerzője:

Dr. Koller Ida főmunkatárs
Uvaterv Zrt.

A harmincéves csong­rá­di és tunyogmatolcsi rácsos vasúti hidak építésének érdekességei

Harminc éve, 1986 őszén majdnem egy időben adtak át a forgalomnak két jelentős rácsos vasúti hidat, Csongrádon a Tisza felett és Tunyogmatolcson a Szamos folyó felett. Mindkét híd rácsos acél felszerkezetét szakaszos hosszirányú tolással juttatták a végleges helyére. Ez a cikk a két híd érdekességeit és a szerelés közbeni mérések eredményeit mutatja be a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ által szervezett Hidász Napokon, 2016. június 16-án, Balatonfüreden, a Hotel Füred Spa & Conference-ben elhangzott azonos című előadás szerkesztett változataként.

A tunyogmatolcsi vasúti Szamos-híd rövid ismertetése, szerelése

A Szamos folyó mai – az 1900-as évek elején szabályozott új – medre fölött az első vasúti-közúti híd 1925-ben készült el 3 × 44 m nyílású szegmens hidakkal, az ár­téren 3 nyílású vasbeton teknőhíddal, 14 + 18 + 14 m nyílásokkal [7]. A híd 1926-tól közös vasúti-közúti hídként üzemelt.
A híd Tunyogmatolcs felőli két medernyílásának szerkezetét a II. világháborúban felrobbantották.
A megmaradt szegmens szerkezetet a meder fölé húzták, és a két végén fajármokra támaszkodó provizóriumokkal 1946-ban helyreállították az átkelést.
A sok gondot okozó fajármok megszüntetésére 1960-ban a szélső nyílásokba K hídszerkezetet építettek, és még így is 10 km/h sebességkorlátozást és súlykorlátozást kellett előírni [8], [9] (11. ábra).

11. ábra. A tu­nyog­ma­tol­csi Szamos-híd és elődjei [9]
1982-ben a hídtól északi irányban, 1,2 m távolságra a 491. számú út részeként átadták az új közúti Szamos-hidat [10]. A 3 nyílású előregyártott vasbeton lemezzel együtt dolgozó acéltartós közúti mederhíd és az előregyártott feszített vasbeton hídgerendákból álló ártéri hidak tervezője az Uvaterv (Néveri Imre) volt.
Az új vasúti híd a meglévő mellé épült északi irányban, 12,5 m tengelytávolságra az Uvaterv tervei szerint (főtervező: Ehal Zsuzsanna).
Felszerkezete 4 × 46 m támaszközű, folytatólagos oszlop nélküli szimmetrikus rácsozású, nyitott (felső szélrács nélküli) hegesztett acélszerkezet ortotróp pályalemezzel.
A parti támaszok előregyártott vert vas­beton cölöpökön támaszkodnak, a mederpillérek vert acélcső cölöpökön. Az így adódó széles alaptestek lehetővé tették, hogy a felszerkezet hosszirányú mozgatásához a behúzópálya acélszerkezetét az alaptestre támasszák [11] (12. ábra).

12. ábra. Az új tu­nyog­ma­tol­csi vasúti Szamos-híd szerelési technoló­ giája [11]
A rácsos felszerkezetet a mozgatáskor a csomópontoknál tolókocsikon támasztották alá. Kétkeretnyi (11,5 m) hosszú mozgatás után, a behúzópálya végére érve a hidat megemelték a hossztartó és kereszttartó csatlakozásánál, és a kocsikat visszagurították a pálya elejére. A hidat elektromos csörlőkkel mozgatták, a hídfőhöz fix csiga rögzítésével valójában tolták a szerkezetet.
Az alapozás előtti mederkotrást a 13. ábra, az acél felszerkezetet a szerelő­téren a 14. ábra mutatja.

13. ábra. Az új tu­nyog­ma­tol­csi Szamos-híd alapozása előtti mederkotrás 1984. július 19-én

14. ábra. A tu­nyog­ma­tol­csi Szamos-híd acélszerkezete a szerelőtéren 1986. május 6-án
Az új hidat 1986. november 4-én adták át a vasúti forgalomnak.
1987-ben a mellette lévő régi szerkezetet elbontották.
A nyílások ideiglenes összekötése a 15., 16. ábrán látható.

15. ábra. Ideiglenes pilon a régi tu­nyog­­ma­tol­csi Szamos-híd bontásához 1987. október 15-én

16. ábra. A régi tu­nyog­­ma­­tol­­csi Szamos-híd bontásához ideig­lenes összekötés 1987. október 15-én

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző12345Következő »

Irodalomjegyzék

  • [1] Angyal Andor: A csongrádi Tisza-híd helyreállítása. Magyar Közlekedés Mély- és Vízépítés, 1949. február, 66–75. o.
  • [2] A csongrádi vasúti Tisza-híd (Bazsó Gyula, Evers Antal, Forgó Sándor, Kovács Ferenc, Néveri Imre, Ötvös Sándor). Uvaterv-kiadvány T – 6/86.
  • [3] Néveri Imre – Zámolyi Ferenc: Az új csongrádi vasúti Tisza-híd tervezése. Mélyépítéstudományi Szemle, 1984,
  • 5. szám, 199–208. o.
  • [4] Vasúti hidak a Szegedi Igazgatóság területén (Főszerkesztő: Kiss Józsefné). Vasúti Hidak Alapítvány, Szeged (VII. Vasúti Hidász Találkozó alkalmából), 2009.
  • [5] Néveri Imre: Épül Szentes és Csongrád között az új vasúti Tisza-híd. Uvaterv Híradó, 1986. március, 9. o.
  • [6] Koller Ida: Acélhidak szerelése hosszirányú mozgatással. Közlekedésépítés-
  • és Mélyépítéstudományi Szemle, 1989,
  • 7. szám, 271–280. o.
  • [7] Antal Tibor: A tunyogmatolcsi új vasúti Szamos-híd építése. Sínek Világa, 1987/1.
  • [8] Forgó Sándor – Nagy Béla: A tunyog­matolcsi vasúti Szamos-híd. MÁV Debreceni Igazgatósága, Debrecen, 1986.
  • [9] Ehal Zsuzsa – Forgó Sándor – Kiss Mihály – Nagy Péter: A tunyogmatolcsi vasúti Szamos-híd átépítése. Közlekedésépítés- és Mélyépítéstudományi Szemle, 1987, 7. szám, 273–283. o.
  • [10] Vasúti hidak a Debreceni Igazgatóság területén (Erdei János, Hajós Bence, dr. Horváth Ferenc, Vörös József). Vasúti Hidak Alapítvány, Debrecen (V. Vasúti Hidász Találkozó alkalmából), 2003.
  • [11] Koller Ida: Acélhidak szerelésének problémái. Egyetemi doktori értekezés – 1989.
  • [12] Dénes Oszkár: Többtámaszú hidak beszabályozása támaszponti reakciómérések alapján. Mélyépítéstudományi Szemle, 1954, 3–4. szám, 198–223. o.
  • [13] Dr. I. Koller: Some problems of erection of steel bridges in Hungary. Bridge Assessment Management and Design – Proceedings of the Centenary Year Bridge Conference, Cardiff, UK, Elsevier, 1994.
  • [14] Dr. Iványi Miklós témavezető: Kutatási jelentés a csongrádi vasúti Tisza-híd próbaterheléséről. BME Acélszerkezetek Tanszék, 1986.
  • [15] Dr. Szittner Antal – dr. Kálló Miklós – dr. Köröndi László: Az új tunyogmatolcsi és bánrévei vasúti hidak próbaterhelésének tapasztalatai. Közlekedésépítés- és Mélyépítéstudományi Szemle, 1989, 2. szám, 55–66. o.
  • [16] Forgó Sándor (Vörös József nekrológja). Közúti Közlekedés- és Mélyépítéstudományi Szemle, 1998, 5. szám.
  • [17] Duma György – Kaján László – Zámo­lyi Ferenc: A „Síkbeli keretszerkezetek” című program alkalmazása hídtervezésnél. Uvaterv Műszaki Közlemények, 83/1–2, 97–108. o.
  • [18] Forgó Sándor – dr. Iványi Miklós: A vasúti acélhidak számítási modelljeivel kapcsolatos kérdések. Közlekedésépítés- és Mélyépítéstudományi Szemle, 1991, 12. szám.
  • [19] Posgay György – dr. Imre Lajos: Barkhausen-zaj mérésen alapuló feszültségvizsgálat alkalmazása hidaknál és nagy acélszerkezeteknél. Közlekedésépítés- és Mélyépítéstudományi Szemle, 1991, 3. szám, 104–109. o.
  • [20] Dr. I. Koller: Non-Destructive Testing of Hungarian Steel Bridges during their Erection. City University International Seminar, London, 1-3 July 1996. Structural Assessment: The Role of Large and Full Scale Testing.
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2016 / 6. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©