A cikk szerzője:

Sereg Tamás projektvezető
Közgép Zrt.

A Kerepesi úti „Százlábú” híd átépítése

A Kerepesi úti „Százlábú” híd kiemelt jelentőségű útvonalon helyezkedik el a főváros úthálózatában. Fontos szerepet tölt be a MÁV Zrt. infrastruktúrájában is, hiszen a Keleti pályaudvarból kivezető vágányok felett ível át. A felüljáró a vasutasoktól kapta a „százlábú” becenevet, mert a híd nem masszív pilléreken nyugszik, hanem számos karcsú oszlopból áll. Az 1925-ben épült HÉV-híd számos kisebb-nagyobb felújításon ment keresztül. A megnövekedett forgalmi igények miatt 1948-ban a régi HÉV-híd mellé egy kétnyílású vasbeton takaréküreges híd épült. Jelenlegi formáját 1973-ban nyerte el, amikor a HÉV-hidat kétsávos közúti híddá alakították át. Közel negyven év alatt mindkét híd állapota rendkívül leromlott, sem geometriai kialakításuk, sem pedig teherbírásuk nem felel meg a mai kor igényeinek, ezért elbontásuk időszerűvé vált. Az új átkelő tervezésénél fontos szempont volt a híd alatti vasúti űrszelvény magasságának növelése. Ennek érdekében elengedhetetlen volt az eredeti szerkezeti magasság csökkentése, így az új hídként egy alsópályás ortotróp pályaszerkezetű, rácsos ívfőtartós híd épült.


A pályalemez és a járdakonzol elkészülte után következett a szerkezet igazi formáját adó ívfőtartók összeállítása. Az első építési ütemben elkészült két ív szerelése egymással párhuzamosan történt, összeállításukhoz a pályalemezre elhelyezett autódarut és acél szerelőbakokat használtak (7. ábra). Az ívek egyenként 7 db szerelési egységből és 12 db rácsrúdból állnak.

 7. ábra. A rácsos főtartó helyszíni szerelése

 8. ábra. A betolásra kész felszerkezet

A kb. 700 t-s hídszerkezet 65 napos rekordidő alatt, 2014. augusztus végére készült el, ezután megkezdődhetett a betolása, illetve behúzása (8. ábra). A híd a vasúti felsővezetékektől biztonságos távolságra haladt el, így a tolást a vonatközlekedés fenntartása mellett, nappal is végezhették (9. ábra).

9. ábra. A felszerkezet betolása a vasút felett

 

10. ábra. A gör­gős ko­csi­kon előrehaladó felszerkezetA mozgatáshoz szükséges erőt 2 db vízszintes helyzetű hidraulikus sajtó biztosította. A húzóerőt pedig a húzószerkezethez befogott ∅ 36-os Dywidag-rudak adták át, amelyek egy-egy húzókapoccsal csatlakoztak a híd kereszttartóinak alsó öveihez. A sajtókra jutó húzóerő 2 × kb. 34 t (340 kN). A húzás általában 6,0 m-es szakaszokban történt, a híd kereszttartó távolságának megfelelően. A híd a behúzás során görgőcsoportokból álló, oldalirányú vezetőgörgőkkel ellátott kocsikon támaszkodott. A terhelésnek megfelelően kétfajta kocsit használtak (8 görgős kocsi, 3000 kN és 4 görgős kocsi, 1200 kN) (10. ábra).

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző12345Következő »
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2015 / Különszámában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©