A cikk szerzője:

Pásti Imre szakterület-vezető
Budapesti Közlekedési Központ

Mihályka Péter főmunkatárs
Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.

Gábor Miklós főosztályvezető- helyettes
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

Dr. Koren Csaba egyetemi tanár
Széchenyi István Egyetem

A szintbeni vasúti átjárók fejlesztése (8. rész) – Javaslatok az átjárók biztonságának fokozására

Cikksorozatunk végén, ebben a részben további javaslatokat fogalmaznak meg a szerzők a szintbeni vasúti átjárók biztonságának fokozására. A javaslatok az elzárási idő, a helyszíni azonosítás, a fogyatékossággal élők segítése és a tiltott helyen átjárásból keletkező balesetek csökkentése témák köré csoportosíthatók. Az ismétlések elkerülése érdekében több helyen hivatkozunk a sorozat korábbi cikkeiben szereplő mondanivalóra vagy ábrára.



2.3. Néhány külföldi példa az előzárási idő számítására

A német vasúti átjárókra vonatkozó szabvány [3] az ürítési sebességet 5, illetve 10 km/h-ban határozza meg, a helyi körülmények függvényében.
Az előzárási időt a helyi geometria függvényében kell számolni. Legkisebb értéke 20 s lehet.
Ugyanitt azt is szabályozzák, hogy a legnagyobb előzárási idő fénysorompó esetén 90 s, félsorompó esetén pedig 240 s lehet. Ez a leglassabb menetrend szerinti és az átjáró közelében megálló vonatokra vonat­kozik.
Az angol szabályozás [4] szerint a közúti sárga jelzés megjelenésétől számítva legalább 27 s-nak kell eltelnie a vonat érkezéséig. (A sárga jelzés időtartama 3 s, esetleg 5 s, ezután jön a villogó vörös jelzés.) A 27 s kivételesen 22 s-ra csökkenthető.
A vonatnak a 27 s eltelte után a lehető leghamarabb meg kell érkeznie. A vonatok legalább 95%-a érkezzen meg 75 s-on belül, és 50%-a 50 s-on belül. Ha az átkelő 15 m-nél hosszabb, a 27 s-hoz 3 m-enként 1 s-ot hozzá kell adni.
Az USA hatóságának szabályozása [5] szerint a vörös villogó jelzésnek legalább 20 s-mal a vonat érkezése előtt működnie kell. Ez a minimális érték, de az adott helyszínen közlekedő járművek tulajdonságai figyelembevételével végzett számítások alapján biztosítani kell, hogy az átjáró előtt megálló jármű áthaladhasson a vonat érkezése előtt.
A minimális értéket 10,7 m-nél hosszabb átjáró esetén 3 m-enként 1 s-mal növelni kell.

3. Az előzárási idő csökkentésének lehetősége, számításának felülvizsgálata, a műszaki paraméterek változásának figyelembevétele

3.1. Közúti jármű sebességének meghatározása az ürítési idő számítása érdekében

Több helyszínen vizsgálatokat folytattunk a közúti járművek vasúti átjáróban használt tényleges sebességének megállapítására. A budapesti vasúti átjárók közül három átjáróban mértünk sebességértékeket, különböző időpontokban, összesen 879 jármű esetében. A mért sebességek azt mutatják, hogy a gépjárművezetők fokozott óvatossággal közelítik meg a vasúti átjárókat, és haladnak át azokon. Sajnos ennek fő oka nem a biztonságos közlekedés alapelvének követése, sokkal inkább az átjáró műszaki állapota. Az összesen 879 mérésből szinte sehol sem észleltük a lakott területi 50 km/h sebességértéket, ennél lényegesen alacsonyabb értéket tapasztaltunk. Emiatt a fékút is jóval rövidebb.

3.2. A mérési eredmények összefoglalása

Mérési eredményeinket járműfajtánként feldolgoztuk, és a 2. táblázatban ismertetjük.


Példaként a két helyszínen mért 268, illetve 312 mérési eredményt grafikusan is bemutatjuk. A mérések a XVII. kerületben a Ferihegyi úti (1. ábra), illetve a XV. kerületben a Szerencs utcai (2. ábra) vasúti átjáróban készültek. Mindkét helyen a legnagyobb megengedett sebesség 50 km/h (Forrás: Vasúti átjárók akadálymentesítésének szabályozása. KTI, 2014.)

1. ábra. Sebességeloszlási függvény a XVII. kerület, Ferihegyi úti vasúti átjáróban

2. ábra. Sebességeloszlási függvény a XV. kerület, Szerencs utcai vasúti átjáróban
A grafikonokon is jól látszik, hogy a sebességértékek a lakott területi sebességértékek alattiak, valamint az is, hogy a nagyon alacsony sebességérték is 5 km/h feletti, és előfordulási gyakoriságuk is alacsony. Az ilyen alacsony sebességű járműveknek is megfelelő biztonságot nyújt a számított értékhez adott biztonsági időpótlék.
Itt kell megjegyezni, hogy a többször módosított 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet (KRESZ) 39. § (2) szerint a vasúti átjárón csak folyamatosan – megállás nélkül – legalább 5 km/h átlagsebességgel szabad áthaladni. Az 5 km/h 1,39 m/s sebességértéknek felel meg, ez alatt a vasúti átjáróra meghatározott minimális 30 s-os előzárási idő alatt a közúti jármű 41,7 m-t tesz meg, ez kívül esik a vasúti pálya konfliktuszónáján.

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző1234567891011121314Következő »

Irodalomjegyzék

  • [1] Youtube: Vasúti átjárókat biztosító berendezések, 1980.
  • [2] Vasúti átjárók akadálymentesítésének szabályozása, KTI, 2014.
  • [3] Richtlinie 815: Bahn­über­gang­san­lagen planen und instandhalten (815. irányelv: Vasúti átjárók tervezése és üzemeltetése).
  • [4] Office of Rail Regulation: Level crossings: a guide for managers, designers and operators. 2011.
  • [5] Railroad-Highway Grade Crossing Handbook – Revised Second Edition Fe­de­ral Highway Administration, 2007.
  • [6] 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről.
  • [7] Vasúti átjárók akadálymentesítésének szabályozása (A szintbeni közúti-vasúti átjárók biztonságos és mozgáskorlátozottak számára kényelmes műszaki kialakítása)(KÖZOP-2.5.0-09-11-2012-0009). Előkészítő kutatási és elemzési feladatok végzése ajánlatkérő részére 5. részfeladat. Részjelentés, 2014. augusztus.
  • [8] http://commons.wikimedia.org/wiki/)
  • [9] 253/1997. (XII. 20.) Korm.rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről (OTÉK)
  • [10] e-UT 03.06.11 Szintbeni közúti-vasúti átjárók kialakítása.
  • [11] (Forrás: www.strail.de)
  • [12] European Railway Agency: Inter­me­diate report on the development of railway safety in the European Union. 2013.
  • [13] Kertész Ottó, üzembiztonsági szakértő: A MÁV Zrt. hálózatán található illegális gyalogos átjárások biztonsági kockázata. Tájékoztató a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatói értekezletére, 2013. április.
  • [14] http://www.restrail.eu/
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2016 / 3. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©