A cikk szerzője:

Varga András műszaki igazgatóhe­lyettes
MÁV Zrt.

Gadó György osztályvezető
MÁV Zrt.

A területi igazgatóságok bemutatása (2. rész) – Pécs

A most bemutatkozó igazgatóság a Dunántúl déli részén, Baranya, Somogy és Tolna megyék teljes területén, Zala és Fejér megye jelentősebb területén, továbbá Veszprém megye délkeleti csücskén üzemelteti a vasútvonalakat. Murakeresztúr, Gyékényes és Magyarbóly állomásokon keresztül számottevő határforgalmat bonyolít le a Horvát Vasutak (HZ) irányába, és az adriai kikötőkkel biztosít kapcsolatot. Vonalai több dél-dunántúli nagyvárost kötnek össze. A legnagyobb települések: Pécs, Kaposvár és Szekszárd megyeszékhelyek. Kiemelt turisztikai jelentőségű az igazgatóságnak az átépítés alatt álló, a Balaton déli partján futó vonala.

Emellett meg kell említeni, hogy out­sourcing munkák keretében folyamatosak a „kisebb” felújítások és átereszjavítások is.
A műtárgyaink működési állagmegóvását és átépítését folytatva, az alábbi problémát okozó, valamint szolgáltatási minőséget növelő hidak felújítását vagy átépítését szorgalmazzuk:

  • 2017 nyarán a 40. sz. Budapest-Kelenföld–Pécs vasútvonalon átépül a 891+35 szelvényben lévő rácsos acélszerkezetű, ortotróp pályalemezes, Edilon sín leerősítésű, 52,50 m nyílású rétszilasi Sárvíz-híd, az 1039+72 szelvényben a 40,05 m nyílású ortotróp pályalemezes ágyazatátvezetéses tolnanémedi acélhíd, valamint az 1102+25 szelvényben lévő, 37,10 m nyílású ortotróp pályalemezes ágyazatátvezetéses pincehelyi acélhíd.
  • 2020-ra valósulhat meg a 30. sz. vonal 2175+25 szelvényében lévő Bakónaki-patak-híd felújítása, mely 1861-ben épült. A téglafalakon ázások, mállások, repedések, fugahiány, helyenként téglahiány látható. Terveink szerint a boltozatot rehabilitáljuk, és vizsgálólépcsőt építünk. A 17. sz. Zalaszentiván–Nagykanizsa vasútvonalon az 1958+66 szelvényben lévő 2,80 m, valamint az 1962+56 szelvényben lévő 5,00 m nyílású boltozott hidak felújítása vált szükségessé. A kőboltozatból helyenként téglahiány és mállás, továbbá ázások és repedések figyelhetők meg. Mivel a vasútvonal villamosítása tervben van, ezért a hidak felújítását még a felsővezetéki munkák előtt el kellene végezni.
  • A 46. sz. vasútvonalon a 168+92 szelvényben, a Lajvér-patak felett, híd­pro­vi­zórium található. Bár ezzel műszaki gond nincs, azonban a lehetséges átépítés adta sebességemelésből közvetlen haszon származna. A MÁV Tervező Intézet által készített tervek alapján, várhatóan 2020-ban, egy 16,00 m nyílású tartó­betétes híd épül.
  • Terveink között szerepel a 154. sz. vasút­vonalon a 923+29 szelvényben a Szekszárd–Bátai-főcsatorna híd átépítése is. Az 1908-ban épült acélhíd folytvas szerkezete jó állapotban van, ám a tengelyterhelés emelése miatt átépítése szükséges.
  • Távlati terveink mellett hidász mérnökeink és szakaszunk igyekszik folyamatosan megoldani a jelentkező problémákat azokon a vonalakon is, ahol az átgördülő bruttó elegytonna elenyésző a főbb vasútvonalakhoz képest.

Alagutak

A területen lévő legkorosabb alagút az 50. sz. Dombóvár–Bátaszék vasútvonalon elhelyezkedő Mőcsény alagút (8. ábra), melyet 1911-ben építettek. A 609 m hosszú alagútban jelenleg 80 km/h az engedélyezett legnagyobb sebesség. Az alagút végig egyenes, közepén lejt töréssel. Faragott kőből építették, majd ennek felújításaként 1986-ban lőtt betonnal megerősítették. A kapuzatok a kezdő- és végponton továbbra is 3-3 m hosszban faragott kő. Ez Magyarország 3. leghosszabb alagútja.

8. ábra. A mőcsényi alagút éjszaka (Fotó: Pécsi PTI PLO archívuma)
A 40. sz. vasútvonal Godisa–Abaliget–Bükkösd szakaszán az 1970-es években történt felújítások során, a nyomvonal-korrekciónak köszönhetően, a régi alagutak kiváltásához új alagutakat kellett megépíteni. Három új alagút épült: a 667 m hosszú abaligeti (1973), a 114 m hosszú hetvehelyi (1979) és a 418 m hosszú bükkösdi (1978). A boltozatok vállig 60 cm hosszú és 20 cm széles előregyártott vízzáró betonelemekkel, míg az oldalfalak monolit betonból készültek. Mindkét oldalon 35 cm széles szivárgó épült. Dilatációs készülékek beépítésére a végrehajtott hőmérsékletmérések és elméleti megfontolás alapján nem került sor.
Napjainkban jelentős ázások mutatkoznak az abaligeti alagutakban, főként a kapuzatoknál, de az alagút belső részein is. A vízbetörés miatt a fagy beálltával kialakuló jégcsapok veszélyeztetik a villamos üzemeltetést. 2007-ben az alagút hosszában, helyenként a vállgerendák felett, a boltozatot felületi vízszigeteléssel látták el. A 2020-2021-re tervezett beavatkozások célja a víz szerkezetből való távoltartásának megoldása. A tervezett munkák:
– szerkezet- és hátűrinjektálás,
– alagút feletti vízrendezés,
– felületjavítások.
A projekt fontos, hisz az esetleges működtetés feltételeit negatívan érintő hibák kialakulását elsősorban preventív módon kell kezelni.

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző123456Következő »

Irodalomjegyzék

  • [1] Huszár Zoltán (2007): A 150 éves Mo­hács – Pécsi Vasút története alapításától a 19. szá­zad végéig. Tudásmenedzsment, 8. évf. 2. sz.
  • [2] Kubinszky Mihály (2013): Volt egyszer egy Déli Vasút. Magyar Szemle című folyóirat Új folyama, X. 7–8. sz.
  • [3] Mozaikok a Pécsi Vasútigazgatás 100 éves történetéből. Szerk.: Imre Lászlóné és Majdán János, MÁV Zrt., 2013.
  • [4] Vasúti Hidak a Pécsi Igazgatóság Területén. Szerk.: Hillier József, Vasúti Hidak Alapítvány, 2012.
  • [5] Bérdi Mária: Vonalkorszerűsítés Lepsény–Szántód-Kőröshegy között. Sínek Világa, 2016/4.
  • [6] Felújított vasútállomás fogadja az utazókat Pécsett (2015.10.21.), https://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/felujitott-vasutallomas-fogadja-utazokat-pecsett
  • [7] Teljes egészében megújult a kaposvári vasútállomás (2017.04.09.), https://www.mavcsoport.hu/mav/teljes-egeszeben-megujult-kaposvari-vasutallomas
  • [8] A Balaton egyik legszebb vasútállomása lett a balatonszentgyörgyi (2016.09.15.) https://www.mavcsoport.hu/mav/balaton-egyik-legszebb-vasutallomasa-lett-balatonszentgyorgyi
  • [9] Pálinkás Ferenc: A XIX. századi indóház újjászületése. Sínek Világa, 2017/ 3. sz.
  • [10] Hamarosan Kaposváron is kezdődhet az intermodális csomópont kiépítése (2017.01.02.), http://magyarepitok.hu/mi-epul/2017/01/hamarosan-kaposvaron-is-kezdodhet-az-intermodialis-csomopont-kiepitese
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2017 / 3. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©