A cikk szerzője:

Péter József technikus munkavédelmi koordinátor
Nyugatmagyarország Tűz és Munkavédelmi Kft.

Képriport a Szolnok–Szajol állomásköz átépítéséről

Szolnok–Szajol állomásköz átépítése fontos nemcsak a kelet–nyugati forgalomban, hanem délkelet felé a Békéscsaba–Lőkösháza (Curtici-CFR Románia) irányba is. A vonalszakasz átépítése 2014. január 6-án kezdődött el, és 2015. december 15-én fejeződik be. Átépülnek a nagy műtárgyak, így az 1947-ben épült szolnoki Tisza-, valamint a Zagyva-híd is.

 

Az eddigi munkák elvégzése után pár hónap van hátra a Szolnok–Szajol állomásköz átépítéséből, ez idő alatt kell megépíteni az új jobb vágányt 3,1 km hosszon Millérig, és átépíteni a Zagyva-híd jobb oldalát.
Ezt követően utómunkákkal zárul a Tisza-2013 Konzorcium szolnoki tevékenysége. Ezzel a nagy jelentőségű beruházással sokat nyer Szolnok és környéke, továbbá az utazóközönség, hiszen kor­szerűbb körülmények kö­zött, gyorsabban, biztonságosabban lehet majd utazni Szol­nok–Püspökladány és Bé­késcsaba irányába.

28. kép. A munkateret a forgalmi (jobb) vágány felől teljes hosszban OSB lapokkal zárták le a baleset megelőzése érdekében, a kiegészítő vágányzónában pedig korlátot alkalmaztak29. kép. Az elkészült Zagyva-híd is Edilon szerkezetet kapott (ami rugalmas alátámasztású, folyamatos sínágyazású rendszer), a járófelületre zöld híd (green bridge) elnevezésű járólemez került, ezzel a környezet zaj- és rezgésterhelése jelentősen csökken. A híd északi oldalán külön gyalogjárda készült (ami eddig nem volt), a járólemez felülete csúszásmentes, a kiszolgálószemélyzet részére alkalmas, lépésálló. 30. kép. A Zagyva-híd északi oldalának átépítésével átépült Szolnok–Millér bal vágánya is, a sikeres forgalomba helyezésre 2015. június 8-án került sor

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző1234567
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2015 / Különszámában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©