A cikk szerzője:

Koller László okl. építőmérnök, szakági vezető
VHU Kft.

Magyarországi kisvasutak (7. rész) – Az Almamelléki Erdei Vasút

Még a feléhez sem értünk kisvasúti sorozatunknak, máris érezhető, hogy nagy az érdeklődés a téma iránt. Több megkeresés érkezett szerkesztőségünkbe a megjelent cikkekkel kapcsolatos véleménnyel vagy kiegészítés céljából. igyekszünk ezeket közzétenni, miközben folytatjuk sorozatunkat. Ezúttal egy kevésbé ismert, de talán annál romantikusabb helyre kalauzoljuk el önöket, Almamellékre. A most bemutatott kisvasút „ráhordó” szerepe 1976-ban megszűnt, mivel azt a nagyvasúti vonalat, amihez csatlakozott, megszüntették. De mi sem bizonyítja jobban a kisvasút iránti érdeklődést, hogy a vasút a mai napig üzemel.

 

11. ábra. Az átszelési kitérő távlati képe

A kisvasút üzemeltetője a leromlott állapotú Almamellék vasútállomást megvásárolta, és 2001-ben felújította. Az épületben jelenleg az Erdei Vasút Múzeum működik, ahol a látogatók a környék élővilágával és a századelő erdőgazdálkodásával ismerkedhetnek meg. A ház melletti 200 éves ősbükkös a megye legöregebb erdeje, melyet a benne kanyargó tanösvény és kiépített források tesznek még izgalmasabbá (12. ábra).

A kisvasúti forgalmat 1965-ig fahidakon vezették át a vízfolyásokon, majd ezeket folyamatosan átépítették vasbeton teknőhidakra és betonátereszekre (tal­­pas úti csövekre) (lásd 2. táblázat).

Csőátereszek: összesen 26 db beton, talpas úti cső 0,4; 0,5; 0,6 m-es nyílással.

Nyílt áteresz: összesen 13 db 0,3 × 0,4 m méretben.

A vonalon 12+00 hm szelvényben 1 db közúti felüljáró épült, amelyen az Almamellék–Ibafa közötti bekötőút megy keresztül. A közúti felüljáró előre gyártott vasbeton gerenda híd. Szabad nyílása 4,8 m, a nyílás magassága 3,25 m, a híd szélessége 8,1 m. A keresztezés szöge 90o (9. ábra). További képek a kisvasútról (10–11. ábrák).

12. ábra. Az ősbükkösben kanyargó kisvasút (Fotó: Kinceli Antal)

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző1234

Irodalomjegyzék

  • www.mecsekerdo.hu
  • Felmérési tervdokumentáció hatósági engedélyezéshez 2011. K&K 2006 Tanácsadó és Tervező Kft.
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2014 / 3. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©