Az 1960-as években már napi 5-7 személyvonatpár közlekedett, a bezárás előtt azonban már 7-9 vonat szerepelt a menetrendben. Az 1974-es utasszám 582 175 fő volt.

Az újraindítás utáni első teljes évben, a tavasztól őszig tartó üzemelés ellenére, több mint 13 ezer utas volt.

Az utóbbi években 27–33 ezer között mozgott az éves utasszám, de a különféle – és egyre szaporodó – rendezvényeknek köszönhetően folyamatosan emelkedik.

Rendkívüli események, balesetek

A kisvasutakon járatos szakemberek tudják, hogy a legtöbb gondot az eső, a hó, valamint az ár- és/vagy belvíz (11. ábra) okozhatja ezeken a pályákon. Az erdővel benőtt területeken igen furcsa és főleg magas „építményeket” hordhat össze télen a szél… Nem volt ez másként a „Zsuzsin” sem: Kondorosnál 1940 telén a telefonoszlopok tetejét kézzel elérték a hómunkások! Ennél nagyobb bajt okozott az olvadás, a felgyülemlett víztömeg átszakította a töltést. A forgalmat csak a vasúti töltés emelésével lehetett újraindítani.

A dolgozók elmondása szerint a legsúlyosabb baleset az 1950-es évek végén történt, amikor egy íves pályaszakaszon szembetalálkozott két személyvonat. A késő délutáni órákban Martinkán kellett „keresztezzen” két vonat. A Debrecenbe tartó vonat vezetője erről megfeledkezett, és várakozás nélkül továbbindult. Mindkét vonat  25-30 km/h-s sebességgel haladt az ütközéskor. Ezeknek a C50-es típusú mozdonyoknak abban az időben csak saját, mechanikus fékük volt, a vagonok fékezése sem volt megoldott. A vétkes mozdonyvezető úgy beszorult a vezetőfülkébe, hogy csak többórai munkával lehetett kiszabadítani, de nem szenvedett súlyos sérüléseket. A másik mozdonyvezető időben kiugrott a mozdonyból. Az M297.4004 és 4005 psz. nagymértékben roncsolódtak, a 4005-ösnek csupán az alváza maradt a helyén…

Kisebb-nagyobb balesetek – vágányon felejtett emelő, sínbe beakadó közúti jármű elütése stb. – ezenkívül is történtek, ám jelentős kárt nem okoztak.

Az elmúlt évtizedek erőfeszítései, melyet a debreceniek és a vasutasok, más szóval a Zsuzsi Erdei Vasút barátai a „Zsuzsi” életben tartásáért tettek, jól látható eredményekkel jártak. Nemcsak megmenekült a kisvasút, hanem folyamatosan megújult. A fejlődést bizonyítja a jelenlegi végállomás új épülete is (12. ábra). Sokak reménye szerint azonban a későbbiekben inkább turistacsalogató, a szabadidő kellemes eltöltését segítő látványosság lesz. Ezt igazolja a 12. ábrán bemutatott új végállomás a kirándulók tömegével.

Az írás az [1], [2] és [3] alatt felsorolt művek adatainak felhasználásával készült. Külön köszönetet mondok a [8] és [9] alatt jelzett beszélgetőpartnereknek, dr. Ko­vács Róbertnek és Pintér Gyulának az 1995 utáni időszak részletes adataiért.