Gondolatok a vasútról

Már gyermekként, úttörővasutas koromban elgondolkoztam azon, hogy akkor, amikor még romokban volt az ország, felrobbantott hidak és lebombázott házak emlékeztettek mindenkit a háború borzalmaira, egy ilyen fantasztikus álom valóra vált. Tudjuk, hogy már az építkezésen is több ezren dolgoztak lelkesedésből, vasútszeretetből vagy azért, mert a vasútban álmaik megvalósulását, gyermekeik jövőjét látták. Nagyon sok embert ismerek, akik most is lelkesednek a vasútért (15. ábra). Ha tehetik, szabadidejükben ma is segítik a vasút munkáját, fennmaradását. És ez szakmától független (16. ábra). Mint tudjuk, a vasút csak akkor tud működni, ha a szakágak (pályások, gépészek, forgalmászok, biztosítóberendezési szakemberek) együtt dolgoznak. Ma is igen sok fiatal lelkesen vál­lal feladatot a vasút megmaradásáért. En­nek egyik bizonyítéka az egyik keretes írá­sunkban olvasható, amelyben egyetemista fiatalokból álló csapat munkáját mu­tatja be a csapat egyik tagja, Horváth Dávid.

Vannak, akik fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy írásaikkal állítsanak emléket az Úttörővasútnak. Salamin András a Buda-hegyvidéki vasutak című könyvében mintegy száz oldalon mutatja be a vasutat születésétől napjainkig. Ezúton mondok köszönetet azért, hogy munkáját cikksorozatunk megírásánál felhasználhattam. Végezetül idézzük az ő gondolatait a vasúttal kapcsolatban.

„A politikai rendszer 1989–90. évi megváltozásával, 1990. április 1. óta, a MÁV Széch­enyi-hegyi Gyermekvasút nevet kapta. Nem biztos, hogy szerencsés volt a vasút nevének megváltoztatása, hiszen ez a vasút lényegileg úttörővasútnak épült. Ugyanígy nem volt szerencsés nagy politikai eltökéltséggel számos erdei kisvasutat (pl. a Kismaros–Királyrét között közlekedő vasutat stb.) annak idején úttörővasútnak átnevezni, hiszen azok nem úttörővasútnak épültek. De hát legyen mindenkinek szíve joga, hogy minek is nevezi: úttörővasútnak, avagy gyermekvasútnak, a lényegben – mármint, hogy a vasút megmaradjon – bizonyára mindenki egyetért. 

A vasút nevének módosulása néhány állomás nevének megváltozásával is járt. Az Úttörőváros állomás az átnevezés után Csillebérc állomás lett. Az Előre állomás sajnos nem az eredeti tervekben szereplő, történelmi múltra is visszatekintő Szent Anna-kápolna nevet kapta, hanem a János-hegy délnyugati oldalának egyik völgyéről a Virágvölgy állomás elnevezést. Ez is szép név, de mintha a névadók felejteni akarták volna a háború zűrzavarában elpusztított, régi, kis hegyi zarándokkápolnának még az emlékét is. A fiatal kommunista mártírról, Ságvári Endréről elnevezett Ságvári-liget állomás visszakapta a hely eredeti történelmi nevét (ez szerepelt az 1948-as tervekben is), a Szépjuhászné állomás nevet. A többi állomás neve nem változott. (…)

A fővárosiak is érezhetik a változások szelét. A hírközlésben – tévében, rádióban – egyre több programról hallhatunk. 1997 szeptemberében újabb nosztalgia-vasutazásra hívták a budapestieket, ahol gőzmozdony húzta a kis vagonokat. A bugaci »kispöfögő« (Sínek Világa, 2013/5.) Kecskemétről jött a járműparádéra. 1997. december 6-án, szombaton, a Mikulás kisvasúttal érkezett a Széchenyi-hegyi állomásra, és ingyenes vasúti utazásra hívta a több száz gyermeket – természetesen szüleikkel együtt. A három esztendeig tartó nevezetes születésnap a támogatók pénztárcáját is jobban megnyitotta. Ki nosztalgiából, a szép »úttörő« napokra emlékezve, ki pedig a kisvasutak emlékét őrizve nyúlt a zsebébe. A cél közös: olyan idegenforgalmi nevezetességgé tenni az erdei kisvasutat, hogy a megszüntetése már senkinek se jusson az eszébe.”