Dr. Horváth Csaba Sándor

történész, adjunktus
Széchenyi István Egyetem ,Apáczai Csere János Kar
E-mail:
Telefonszám: (20) 851-1885

Dr. Horváth Csaba Sándor történész felsőfokú tanulmányait a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán folytatta, majd Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett német–történelem szakon. Az ELTE Történettudományi Doktori Iskolájának „Atelier” Európai Társadalomtörténet és Historiográfia Doktori Programjában 2015-ben sikeresen védte meg doktori disszertációját. Fő kutatási területe a közlekedés- ezen belül is a vasúttörténet, vasútépítés-történet, a vasút gazdasági és társadalmi hatásai, az északnyugat-dunántúli térség egyes helyiérdekű vasútjainak története. 2008-tól a Nyugat-magyar­országi Egyetem Apáczai Csere János Karán dolgozott, majd 2016-tól a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar Bölcsészettudományi és Humánerőforrás-fejlesztési Tanszékének adjunktusa. 2017-ben és 2019-ben is elnyerte a Közlekedéstudományi Egyesület Czére Béla-díját. 2015-től az Országos Vasúttörténeti Konferencia-sorozat egyik főszervezője. Tagja a Nemzetközi Vasúttörténeti Társaságnak.

nyomtatásA Sínek Világa folyóiratban 2006 után megjelent cikkei

Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©