Pálinkás Ferenc

kiemelt tervezőmérnök
MÁV Zrt. ,Beruházáslebonyolító Igazgatóság, Műszaki Tervezési Osztály
E-mail:
Telefonszám: (30) 257 1227

Pálinkás Ferenc a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán végzett 1992-ben. Az Építész Mester Egylet Mesteriskola XIV. ciklus továbbképzését 1998-ban fejezte be. Pálinkás Ferenc közel 23 éves vezető-tervezői tapasztalattal rendelkezik. A vasúti területre 2012-ben került, előzőleg ipari, kulturális és lakásépítési beruházási projektekben vett részt vezetőtervezőként. Például CHS Számítástechnikai Kft. logisztikai központja és irodaháza Budaörs, biatorbágy faluházbővítés, Pomáz-Kiskovácsi SARA szakosított szociális otthon vagy a nagymarosi római katolikus plébániatemplom felújítása. Jelenleg a MÁV Zrt. Beruházás Lebonyolítási Igazgatóság Műszaki Tervezési Osztályán kiemelt vezetőtervezőként dolgozik, feladata többek között a Budapest Keleti pályaudvar Utascentrum projektjének generáltervezése, tervezői művezetése. Ezenkívül több uniós és kormányzati forrásból megvalósuló projekt tervezését, művezetését végezte, pl. Balatonszentgyörgy vagy Kenderes műemlék állomásépületének felújítása.

nyomtatásA Sínek Világa folyóiratban 2006 után megjelent cikkei

Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©