A magyar nyelv meghonosítása a hazai vasútnál, 1870

A XIX. század második felében a közlekedéssel foglalkozó minisztérium és a magyar vasúttársaságok vezetőinek komoly küzdelmet kellett vívniuk, hogy a magyar nyelv használatát elterjesszék a hazai vasúton. Az 1850-es években ugyanis – a le­vert szabadságharc után – Magyarországon a hivatalokban használt nyelv a német volt. Emellett az ipari fejlődés, így a vasúti is nyugatról jött, német nyelvterületről, Ausztria közvetítésével került hozzánk. Az első vasúti terveket osztrák mérnökök készítették német nyelvű feliratokkal és német műszaki leírással. A megépült vasútvonalak az Osztrák Államvasút Társaság szervezetében és tulajdonában működtek, vagy később olyan vasúttársaságokhoz kerültek, amelyek székhelye Bécsben volt, és hivatalos nyelvként a németet használták. A hazai vasúttársaságok a vasúti utasításokat is az osztrák vasutaktól vették át.
A magyar nyelv elterjesztése ügyében a vasúttársaságok általában ellenséges magatartást tanúsítottak, ami ellen a hatóságok rendeletekkel próbáltak fellépni.
Az első utasítást a vasúti magyar nyelv érdekében a MÁV Üzletigazgatósága 1870. július 19-én adta ki. Ebben szabályozták, hogy a minisztériumi rende­leteket, a főfelügyelőséghez teendő jelentéseket, az állomási értesítéseket, a sürgönyöket magyarul kell fogalmazni, de fél évig, 1870 végéig – a forgalombiztonság érdekében – még engedélyezték a német nyelv használatát is. A magán-vasúttársaságoknak, kormányrendeletre, magyar nyelvtanfolyamokat kellett szervezniük.
Az intézkedéseknek azonban nem sok eredményük volt, ezért a német nyelv használatának engedélyét egy évvel meghosszabbították, majd 1873-ban és 1875-ben újabb halasztó engedélyeket adtak ki.
A sajtó támogatta a magyarosítást, az országgyűlésben a képviselők interpellációkban szólították fel a kormányt az erélyesebb intézkedésekre. Mindezek ellenére az 1875. évi statisztika szerint a vasúttársaságoknál a hivatalnokok 36%-a (az Osztrák Államvasút Társaságnál még 62%), a szolgák 29%-a (az OÁV-nál 54%) nem tudott magyarul.
Érdemes megjegyezni, hogy 1875-ben a hazafias érzelmű magyar vasúti mérnökök bizottságot alakítottak, majd emlékiratot szerkesztettek, amelynek címe: Az ál­lami nyelv érvényre emelése és a hazai szakértők jogosult igényeinek kielégítése a közlekedési vállalatoknál volt. A szakemberek, a minisztérium, a MÁV Igazgatóság, a Vasúti és Hajózási Főfelügyelőség munkája nyomán, a sajtó támogatása mellett, a magyar nyelvért harcolók egyre több eredményt értek el, és megközelítőleg az 1890-es év minősíthető annak a határpontnak, amelytől kezdve elmondható, hogy a magyar nyelv meghonosodott vasutunk valamennyi területén.
Érdekes nyomon követni a hazai vasúti szakemberek másik törekvését is, amelynek célja a helyes magyar szakkifejezések megalkotása volt. Idézzük fel, hogy az első időszakban a vasútnál a slipper, a pesung, a tunnel, az inzsellér, a lokommotív, a masiniszta, a konduktor és még sok száz hasonló kifejezés használata volt a természetes. Ezeket váltotta fel – több évtizedes küzdelem után – a talpfa, a faalj, a töltés- rézsű, az alagút, a mérnök, a mozdony, a mozdonyvezető, a vonatvezető stb. szó. Sok javasolt kifejezés nem honosodott meg, de érdekes néhányat megemlíteni közülük. Ilyenek voltak: rakvonat (tehervonat), sínforgany (váltó), bemetszés (bevágás), sínút (vágány), törekkő talap (alépítmény), sínkúszás (sínvándorlás), nyomtágítás (nyombővítés), kiszökkelés (kisiklás), pályafő (pályaudvar), párnalemez (alátétlemez), nyelvsín (csúcssín), szívszerkezet (keresztezés).

A magán-vasúttársaságok államosítása Magyarországon 1868–1891 között

Az első magyar vasútvonalakat – eltekintve az osztrák abszolút kormányzás öt évétől (1850–1855) – magán-vasúttársaságok építették, a Magyar Középponti Vasút (1844–1850), a Sopron–Bécsújhelyi Vasúttársaság (1847–1866), a Cs. Kir. Szab. Osztrák Államvasút Társaság (1855–1890), a Tiszavidéki Vasút (1856–1879), a Déli Vasút (1858–1931), a Magyar Északi Vasút (1855–1868). A felsorolásban azonban itt meg kell állnunk, mert ez volt az első magán-vasúttársaság, amelynek vasútvonalát a kormányzat állami tulajdonba vette.
Az Északi Vasúttársaság elődje 1852-ben alakult meg Pest–Losonczi Vasút és Kőszénbánya Társaság néven, és a társaság már akkor eldöntötte, hogy a salgótarjáni kőszénbányáktól vasutat épít a Dunához, a vízi szállítás igénybevétele érdekében. A vasútépítést 1863-ban meg is kezdte, és 1867. április–májusban 126 km hosszú vasutat helyezett üzembe Pest–Hatvan és Salgótarján között. (Időközben a társaság nevét Cs. Kir. Szab. Magyar Északi Vasútra módosította.) A társaság anyagi csődje miatt kérte az államosítást, amelyet az 1868. XLIX. tc. engedélyezett, és 1868. december 10-én történt meg.
Az „állami vasút – magánvasút” vita ekkor már több éve folyt a hazai sajtóban és a közvéleményben. A többség azon a véleményen volt, hogy a fővonalak mindenképpen államköltségen épüljenek, és az állam üzemeltesse azokat. A szabadságharc előtti években ezt a nézetet vallotta Széchenyi és Kossuth is, és sok neves nemzetgazdász. A szabadságharc bukása után a magyarországi vasútépítések ügyét az osztrák állam vette kézbe. 1850–1855 között az osztrák kormány, korábbi elveit megtartva, államköltségen építette a vasutakat, és Osztrák Államvasút – Délkeleti Vasút néven üzemeltette azokat. Az 1850-es évek közepén Ausztria hatalmas kiadásai nyomán kialakult pénzügyi válság késztette az osztrák kormányt arra, hogy az állami tulajdonban üzemben lévő és épülő vasútvonalakat eladja magántársaságoknak. Magyarországon is ekkor alakult ki először a magán-vasúttársasági rendszer, majd az 1867-es kiegyezés, a MÁV megalakulása és az államosítások megkezdése után a vegyes vasúti rendszer. Ebben egy darabig a magántársaságok tulajdona volt a meghatározó, ami azonban fokozatosan eltolódott az állam javára.

Ehhez néhány jellemző adat az államosításokról az 1868 és 1891 közötti évekből:
1868 – Magyar Északi Vasút                                                                        126 km
1876 – Magyar Keleti Vasút                                                                          603 km
1879 és 1891 – Vágvölgyi Vasút                                                                  140 km
1880 – Első Erdélyi Vasút                                                                             577 km
1884 – Duna–Drávai Vasút                                                                           165 km
1885 – Alföld–Fiumei Vasút                                                                          393 km
1889 – Magyar Nyugati Vasút                                                                       304 km
1889 – Első Magyar Gácsországi Vasút                                                       135 km
1889 – Budapest–Pécsi Vasút                                                                       206 km
1890 – Magyar Északkeleti Vasút                                                                 580 km
1891 – Arad–Temesvári Vasút                                                                        55 km
1891 – Cs. Kir. Szab. Osztrák–Magyar Államvaspálya Társaság              1329 km

Összesen:    4613 km

Ezt követően nem államosított vasúttársaság maradt a Kassa–Oderbergi (367 km), a Déli Vasút (752 km), a Győr–Sopron–Ebenfurti (124 km), a Sza­mos­völgyi (237 km), az Arad–Csanádi Egyesült Vasút (385 km) és a Mohács–Pécsi Vasút (56 km). Ezek teljes hossza a századfordulón 1921 km volt.