A cikk szerzője:

Rege Béla curator emeritus
Vasúti Hidak Alapítvány

Vörös József okleveles építőmérnök, ny. mérnök főtanácsos

25 éves a Vasúti Hidak Alapítvány

Jelentős évfordulóhoz érkezett a Vasúti Hidak Alapítvány. Negyed százada munkálkodik az alapító okiratában megfogalmazott célkitűzésein. Létrejöttét és működését a 2016-ban kiadott „Húszéves a Vasúti Hidak Alapítvány” című kiadványban az alapítástól 2015 végéig terjedő időszakra részletesen leírtuk [1]. Jelen cikkben kicsit más szempontok szerint mutatjuk be a 25 év eredményeit, mint azt a korábbi kiadványunkban tettük. A 2016-tól eltelt időben történt eseményeknél csak az irodalmi hivatkozást adjuk meg, mivel lapunkban minden eseményről részletesen beszámoltunk.

Megalakulásunkkor (1995. november 7.) feladatokat fogalmaztunk meg és tűztünk ki magunk elé. Ezek a célkitűzések váltak törvényessé a bíróság határozatával 1996. február 26-án, ami egyben alapítványunk születésének dátuma. Ezek a célkitűzések az alábbiak:

  • Vasúti hidak múltjának, technikatörténetének felkutatása, ápolása, kiadványokban megjelentetése.
  • Vasúthídtörténeti kutatások támogatása, tárgyi emlékek felkutatása, összegyűjtése, rendszerezése, felújítása, ápolása, megőrzése, kiállításokon való bemutatása.
  • Hidász szakemberek oktatásának, továbbképzésének szervezése, anyagi és szakmai támogatása, pályakezdő szakemberek segítése.
  • Hidászszakmai tudományos értekezletek, konferenciák, előadások szervezése, lebonyolítása.
  • Hidászszakmai tudományos munkák, szakirodalmak összegyűjtése, rendszerezése, pályázatok kiírása, díjazása.
  • Hidak közlekedésbiztonsági továbbfejlesztésében való közreműködés, tanulmányok készítésével, pályázatok kiírásával.
  • Szakmai érdekvédelemhez, a jogi képviselethez, a rendszeres tájékoztatáshoz és az egyéb kapcsolódó szolgáltatásokhoz, valamint a felsorolt alapítványi célok megvalósításához szükséges anyagi források gyűjtése, illetve befektetés útján történő gyarapítása.

A negyed százados jubileum alkalmával érdemes áttekinteni, hogy mi valósult meg vállalásainkból.

Vasúti hidak múltjának, technikatörténetének felkutatása, ápolása, kiadványokban megjelentetése

A 25 év kiadványai

Ezen a téren legnagyobb eredményünknek tartjuk azt a könyvsorozatot, ami a területi igazgatóságok hídjainak történelmét mutatja be születésüktől napjainkig. Ez nemcsak egy technikatörténeti könyvsorozat, hanem hasznos segédlet a gyakorló tervezők, üzemeltetők számára. A könyvek borítólapjai lapunk első belső borítólapján láthatók. Ezenkívül több más kiadvány is fűződik az alapítványunkhoz.
Ezek a következők:

  • Füle Attila: A vasúti hídépítés fejlődésének története. Szeged, 1997.
  • Füle Attila: A Vasúti Hidak Alapítvány fotópályázata. Szeged, 1998.
  • Pammer László: Fejezetek az északnyugat-magyarországi vasúti hídépítés történetéből a MŰÁV Szombathelyi Üzletigazgatósága területén. Szeged, 2000.
  • Rege Béla: Ötéves a Vasúti Hidak Alapítvány. Szeged, 2001.
  • Dr. Iványi Miklós, Vörös József: A vasúti hídépítés kiemelkedő alakja. Dr. Korányi Imre (1896–1989). Szeged, 2001.
  • Füle Attila: Vasúti hidak képeslapokon. Szeged, 2002.
  • Rege Béla: 20 éves a Vasúti Hidak Alapítvány. Budapest, 2016.

Alapítványunk kiadványaiból látunk ízelítőt az 1. ábrán.

1. ábra. Alapítványi kiadványok a  szegedi konferencia záróülésén

Emléktáblák állítása, megkoszorúzásae

A vasúttörténet múltjához tartoznak azok a neves szakemberek, akik munkásságukkal elősegítették a szakma fejlődését. Alapítványunk e nagyságok előtt tisztelegve szobrot és emléktáblákat állított, illetve meglévő emlékhelyeket koszorúzott meg. A Korányi Imre-szobor (2006), Korányi Imre-emléktábla (2014), Balázs György-emléktábla (2016) avatásáról az [1] kiadványban olvashatunk.
A Vasúti Hidak Alapítvány gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából 2016. szeptember 21-én Budapest XII. kerületében lévő Széchenyi-hegyi Széchenyi-emlékműnél ünnepi megemlékezést és koszorúzást tartott (2. ábra). A rendezvényen megjelentek a Széchenyi Társaság, Budapest Hegyvidéki Önkormányzat, a MÁV Zrt., a Vasúti Hidak Alapítvány, az A-Hídépítő, az UVATERV Zrt., az MSc Kft. képviselői és magánszemélyek. A koszorúzáson elhangzott megemlékezések a Sínek Világa 2016/6. számában [2] olvashatók.

2. ábra. Rege Béla elhelyezi az alapítvány koszorúját a Széchenyi-emlékműnél (Fotó: Gyukics Péter)
A Hidászokért Egyesület, Komárom város önkormányzata, a Magyar Mérnöki Kamara és a Vasúti Hidak Alapítvány részvételével 2017. október 25-én Feketeházy János, MÁV-főmérnök, számos nagy folyami híd tervezője születésének 175. évfordulója és halálának 90. évfordulója alkalmából konferenciát szervezett. A konferenciát követően Vágsellyén a Feketeházy János Magyar Háznál, a Himnusz eléneklése után a Hidaskürti Magyar Szakiskola diákjai Széchenyi Hitel című művéből adtak elő egy részletet. Feketeházy János emléktáblájánál a Hidászokért Egyesület, a Magyar Mérnöki Kamara és a Vasúti Hidak Alapítvány képviselői koszorúztak (3. ábra). Részletes beszámoló található a Sínek Világa 2018/1. számban [3].

A cikk folytatódik, lapozás:12345Következő »

Irodalomjegyzék

  • [1] Húszéves a Vasúti Hidak Alapítvány. Vasúti Hidak Alapítvány. Budapest: 2016.
  • [2] Koszorúzás gróf Széchenyi István emlékművénél. Sínek Világa 2016;6:32.
  • [3] Húszéves a Vasúti Hidak Alapítvány. Sínek Világa 2016;6:34.
  • [4] Beszámoló a Feketeházy János-emlékülésről. Sínek Világa 2018;1:28.
  • [5] Kiss Józsefné: Vasúti hidak képekben. A Vasúti Hidak Alapítvány negyedik fotópályázata. Sínek Világa 2018;6:26.
  • [6] A Bodrogközi Kisvasút 90 éves hídjának emlékhelye. Sínek Világa 2018;6:33.
  • [7] Beszámoló a X. Vasúti Hidász Találkozóról. Sínek Világa 2018;6:29.
  • [8] Hidász Szakmai Nap 2017. Sínek Világa 2018;1:32-3.
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2021 / Különszámában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©