A cikk szerzője:

Dr. Zsákai Tibor okl. építőmérnök, c. főiskolai tanár, ny. MÁV főigazgató

Dr. Csányi László György (1944–2020)

Életének 76. évében eltávozott közülünk dr. Csányi László György, aki a vasúti beruházások nagymestere volt, szakmai életét a vasút ügyének szentelte.
1944. november 18-án született Hatvanban. Édesapja hatvani gőzmozdonyvezetőként a vasutat már gyermekkorában megszerettette vele. Tanulmányait Hatvanban, az I. Sz. Általános Iskolában kezdte, majd a Bajza József Gimnáziumban folytatta. 1963-ban, sikeres felvételi után, beiratkozott a BME Építőmérnöki Kar közlekedésépítőmérnöki szakára, ahol 1968-ban szerzett közlekedésépítő mérnöki diplomát. A tudásszomj azonban nem apadt el, a BME Gazdasági Mérnöki Karon a közlekedési szakon folytatta egyetemi tanulmányait, ahol 1972-ben diplomát szerzett.
Vasutas-pályafutását 1968 júliusában kezdte meg a MÁV Budapesti Építési Főnökség bodajki építésvezetőségén. Kitűzőmérnökként dolgozott a Székesfehérvár–Komárom-vasútvonal át­építésénél. 1969-től a Hatvan–Salgótarján Pályafenntartási Főnökségen dolgozott tovább szakaszmérnökként, majd felépítményi vonalbiztos lett.
1970-ben megnősült, feleségül vette Csanádi Klára tanárnőt. 1973-ban megszületett kislánya, Krisztina.
1976-ban Budapestre költözött, és az Angyalföldi Pft. Főnökségen felügyelte a Budapest–Esztergom–Komárom-vasútvonalat. Tehetségére, szorgalmára felettesei felfigyeltek, és 1979-ben osztályvezető-helyettesi megbízást kapott a Budapesti Vasútigazgatóságon, és fáradhatatlanul továbbképezte magát. 1981-ben a BME-n műszaki doktori címet szerzett. 1984-től igazságügyi műszaki szakértői tevékenységet is ellátott.
Sikeres munkája eredményeként 1983-tól a ranglétra több lépcsőjén is sikerrel teljesített: a Budapesti Vasútigazgatóság VBEO-osztályvezető, majd 1987-től a Fejlesztési Osztály vezetőjeként irányította a beruházásokat.
A MÁV Vezérigazgatóságon 1994. január 1-jétől a Pályavasúti Beruházási Irodában dolgozott irodavezetőként, emellett 1999–2001 között a magyar–szlovén új vasútvonal építésének KHVM által megbízott koordinátora volt.
1994-ben sikeresen részt vett az antwerpeni szenior menedzserképzésen.
2001–2003 között ellátta a MÁV Be­ru­há­zás­le­bo­nyolító Igazgatóság osztályvezetői, majd műszakiigazgató-helyettesi pozícióját is.
2006-ban nyugdíjba vonult, a nyugdíjas éveiben óraadó tanárként tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen.
Utolsó éveiben több betegségen is átesett, amiket panasz nélkül, kitartó türelemmel viselt, és mindig sikerült meggyógyulnia. Szervezete az utolsó műtét után azonban feladta a harcot: 2020. május 12-én elhunyt.
Halálával egy rendkívül udvarias, nagy tudású embert veszített el a vasutastársadalom. Mindenkor és minden helyzetben megőrizte hidegvérét, és a konfliktusos ügyekben is méltósággal, emberi módon intézte azokat. Munkatársai szerették, mert nyugalmat, kiegyensúlyozottságot sugallt.

Dr. Zsákai Tibor

A cikk folytatódik, lapozás:1
A teljes cikket megtalálja a folyóirat ában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©