A cikk szerzője:

Rege Béla curator emeritus
Vasúti Hidak Alapítvány

Dr. Kemenes Arzén (1927–2020)

Életének 93. esztendejében dr. Kemenes Arzén váratlanul elhunyt.
1951-ben szerezte meg a mérnöki diplomáját, majd 1975-ben summa cum laude minősítéssel szerzett műszaki doktori címet.
Pályáját a MÁV Budapesti Igazgatóságán és a MÁV Hídépítési Főnökségen kezdte, majd a MÁV Vezérigazgatóság Hídosztályára került, ahol a kötélpályák hatósági engedélyezési ügyei képezték a feladatát, továbbá a gyalogoslétesítmények, keresztezések tervjóváhagyásait végezte. Felelőse volt a Budapest-Kelenföld első jelentős átépítésénél a vasúti hidak engedélyezésének és felügyeletének. Hazánkban az első személyszállító kötélpálya hatósági engedélyezését intézte, amely Libegő néven ma is üzemel.
1975-ben vezetője volt a „Nyugati pályaudvar csarnokszerkezete” országos pályázaton induló Vasúti Hídosztály munkatársaiból alakult kollektívának, amely az akkori nagy tervezőintézetek (UVATERV, MÁVTI) közötti versenyben, mint egyetlen nem profi tervezőkollektíva pályamunkáját megvételre alkalmasnak ítélte a bírálóbizottság.
1984-ben a Közlekedési Főfelügyelethez (KFF) helyezték át, ahol a Vasúti Pálya- és Hídosztály vezetését bízták rá. Részt vett a vasútvállalati és a hatósági ügyek szétválasztásának megszervezésében, valamint az első Országos vasúti szabályzat megalkotásában. 1990-től a KFF Vasúti Felügyeletének vezetését bízták rá, amit 1992-ben történt nyugdíjba vonulásáig végzett. A vasúti hidászattól nem szakadt el, a Vasúti Hidak Alapítvány szakmai rendezvényein rendszeresen részt vett, a nyugdíjas találkozókon gyakran megjelent. Ezenkívül igazságügyi szakértői munkáját is folytatta. Szakmai munkájában a kötélpályák terén számos esetben szakértésre kérték fel.
Közéleti szereplése közül ki kell emelni a különböző szabvány-előkészítésekben és a nemzetközi szervezetek munkájában való közreműködést. Részt vett a KTE Mérnöki Szerkezetek Szakosztálya, valamint a Közlekedésépítési Tagozat vezetőségi munkájában is.
Öt nemzetközi szakmai konferencia szervezése kapcsolódik nevéhez.
Számtalan könyv szerzője és társszerzője, illetve szakmai lektora volt. Cikkei a hazai és nemzetközi szakmai folyóiratokban (Seilbahn-Rundschau, Mélyépítéstudományi Szemle, Sínek Világa) egyaránt megtalálhatók.
Kitüntetései közül legjelentősebbek a Jáky-díj (1975), a Szabványosításért (1980) és a Vasútért (1991), Korányi-díj (2010). 2001-ben aranydiplomával, majd 2011-ben gyémántdiplomával ismerték el mérnöki tevékenységét.
Ez év márciusában otthonában váratlanul rosszul lett, a mentők a Szent János Kórházba szállították, de életét az orvosok már nem tudták megmenteni. Széles körű szakmai tudása következtében munkatársai és kollégái tisztelték, közvetlen emberi tulajdonságai miatt mindenki szerette. Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük.

Rege Béla

A cikk folytatódik, lapozás:1
A teljes cikket megtalálja a folyóirat ában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©