A cikk szerzője:

Szabó József ny. műszaki igazgatóhelyettes, MMK közlekedési szakértő

Megszűnt főnökségek (7. rész) – A Tapolcai Pályafenntartási Főnökség

30 évvel ezelőtt, 1993. március 31-én szűnt meg a Tapolcai Pályafenntartási Főnökség. Szeretnék emléket állítani egy olyan szolgálati helynek, amelyet az idők folyamán kétszer élesztettek újjá, hogy aztán hosszabb időre a polcra tegyék, porosodó emlékként (1. ábra). Az írást nem szokványos cikknek szántam, saját, szakmai életutamon keresztül kívánom bemutatni egy pályafenntartási főnökségnek a földrajzi környezetben, a politikában és a gazdaságban betöltött helyén, szerepén keresztül annak működését. Ezen keresztül szeretnék emléket állítani azoknak az embereknek, akik itt szolgálták a magyar vasutat és sokat tettek a főnökségünk sikeréért.

Szeretném sok fiatallal megismertetni a főnökség történetét, a sok szép szakmai kihívás mellett azt a másik irányt, ami árnyoldalaival együtt képezi nemcsak a helyi, hanem az országra akkor jellemző szürreális helyzetet.
Családom révén ezer szállal kapcsolódtunk, kötődtünk a szakmához, azon belül is a Tapolcai Pályafenntartási Főnökséghez. A visszaemlékezések alapjait a saját tapasztalataim, emlékeim mellett apám családi emlékiratai, a szolgálati személyi dokumentumain túl, a hivatalos vasúttörténeti dokumentumok és az ehhez kapcsolódó írások, cikkek, valamint kollégáim elbeszélései, emlékei szolgálták.

Előzmények

1950-ben MÁV-vezetői döntés született arról, hogy a tapolcai osztálymérnökséget megszüntetik, szakaszait szétosztják és hozzácsatolják a környező osztálymérnökségekhez. Apám, Szabó József MÁV-főpályamester (1923–2013) akkor átkerült a zalaegerszegi osztálymérnökségre, ahol 1951-ben az uzsai pályamesteri szakasz szakaszkezelő pályamestere lett. Nagyapám, Szabó Sándor MÁV-főpályamester (1898–1981) a zalaegerszegi osztálymérnökséghez tartozó kehida-kustányi szakasz szakaszkezelő pályamestere volt. A 2. ábra az ’50-es évek politikai hangulatát idézi.
Az időközben megnövekedett nagyfokú építőipari igények (kőbányák kapacitásnövelése, újabb bauxitbányák nyitása, az ipari termeléshez szükséges faanyagok szállítása), valamint a kialakuló geopolitikai változások miatt (sármelléki szovjet katonai repülőtér bővítése, korszerűsítése, a tapolcai honvédség komoly haderőfejlesztése) szinte helyben igényelte a tapolcai MÁV-csomópont fejlesztését, bővítését. Azonnal sietek hozzátenni, hogy ez utóbbi akkor hétpecsétes titok volt és gondolni sem volt szabad rá, nemhogy kimondani. És ez így volt a szocialista éra végéig, sőt még azt követően is, még sokáig, amikor a szovjet csapatok már rég kivonultak, hiszen apám sem mert soha mesélni nekem semmit ezekről az időkről. Jómagam a Pft.-főnöki kinevezéskor (1987. december 1-jén), a páncélszekrény tartalmának átvételekor találkoztam olyan iratokkal, amitől még az én – katonaviselt – kezem is megremegett. Természetesen én sem beszéltem soha róla, ennyi év után meg teljesen felesleges, mert Tapolcán a honvédséget is felszámolták, így okafogyottá vált minden.

A sorsfordító visszaalakulás

1957. július 1-jével történt. Emlékszem rá, hogy otthon nagy volt a várakozás és a büszkeség nagyapám és apám részéről, hogy mindketten (apa és fia) az újonnan alakuló főnökségen továbbra is együtt lesznek szakaszkezelő pályamesterek. Találgatták az új vezetők fellépését, vezetői munkájuk irányát, a jövőjüket a régi környezetükben. Engem is elvittek Tapolcára, hogy az ünnepség alatt az édesanyámmal megvásárolhatjuk majd az ősszel I. osztályba beíratott fiúknak az iskolai felszereléseit. A vasutas kultúrotthonban (VOGE) gyülekeztek a szombathelyi MÁV-igazgatóságtól, a tapolcai csomóponttól meghívottak, az egymás előtt már ismerős és ismeretlen pályamesterek, az új főnökségi dolgozók.

2. ábra. Az 1950-es évek politikai hangulatát idéző szórólap3. ábra. A kötelező érvényű politikai üzenetek egyike4. ábra. Idősebb Szabó József személyi aktája

Az alakulással kapcsolatosan idézném Lovas Gyula vasúttörténészt, „Tapolca állomás 100 esztendeje” című írásából, az idevágó részt:
„1950-ben valaki kitalálta Szombathelyen, hogy ha a tapolcai Osztálymérnökség vonalhálózatát felosztják a szomszédos osztálymérnökségek között, akkor egy osztálymérnökséget megtakaríthatnak. Így a nagy önköltségcsökkentési mozgalom egyik ötleteként a tapolcai Osztálymérnökségek vonalait felosztották a veszprémi és zalaegerszegi Osztálymérnökségek között. A következő években azonban kiderült, hogy ezzel a döntéssel teremtett állapotok nem tarthatók fenn. Ezért 1957-ben ismét megszervezték a tapolcai Osztálymérnökséget, helyesebben akkor már Pályafenntartási Főnökséget.
  Ennek személyzetét különböző szolgálati helyekről kellett összeszedni és Tapolcára helyezni. Csak néhányan kaptak ezek közül Tapolcán lakást, a beosztottak jó része vidékről járt be munkahelyére. A Pályafenntartási Főnökség vezetésével Falvai Lászlót bízták meg, aki addig Építési Főnök volt Celldömölkön. Tisztes, jó pályamester volt korábban, származása és politikai magatartása nyomán találták az akkori felsőbb vezetők alkalmasnak erre a beosztásra. Csendes, szolid ember volt. Voltaképp hazakerült Tapolcára, családja celldömölki beosztása idején is Tapolcán élt saját házában.
 A vezetőmérnököt is az építőktől helyeztek az újjáélesztett Pályafenntartási Főnökséghez: Hanzmann Károly főmérnököt. Neki akkor még nem tudtak lakást biztosítani Tapolcán, több más kollégájával együtt, ő is még hónapokig bejárt Celldömölkről, amíg a »mérnöki lakóépület« el nem készült.
A Pályafenntartási Főnökség hivatalait a Községi Tanács épületében, annak emeletén helyezték el. A tapolcai Pályafenntartási Főnökséget, annak személyzetét sokan induláskor »szedett-vedett« társaságnak tartották, amiért több munkahelyről szedték össze. Hamarosan azonban a vezetés változtatott a véleményén, amint a tapolcaiak munkájukkal sorra nyerték el a különböző elismeréseket. Ezek mögött az akkor oly divatos »Élüzem« elismerések mögött volt valóban sok tényleges teljesítmény is, de tudni kellett ügyesen számolni is.”
Erre utal a 3. ábra.
Az újjáalakuláskor, 1957-ben Tapolcáról irányított vonalak és pályamesteri szakaszok az 1. és 2. táblázatokban láthatók.
Mielőtt továbbhaladnánk a történelmi folyamatokon, álljunk meg pár mondatra, az akkori tapolcai vasúti csomóponton uralkodó hangulat miatt. Alig nyolc hónappal vagyunk túl az ’56-os forradalmi eseményeken, a szabadságharc leverésén.

A cikk folytatódik, lapozás:1234Következő »
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2023 / 4. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©