Szíjártó Lajos (1944–2022)

Szíjártó Lajos 1944. március 17-én született Szombathelyen. Gyerekkorát Vasszentmihályon töltötte. Édesapja is vasutas volt, részben ennek hatására tanulmányait a budapesti Pályaépítési és -Fenntartási Technikumban folytatta. Jó tanulóként egyenes útja vezetett a Műszaki Egyetemre, ahol 1967-ben építőmérnöki diplomát szerzett.
Először a szombathelyi, majd a székesfehérvári Pályafenntartási Főnökségen dolgozott. 1970-ben került a MÁV Vezérigazgatóságára, ahol több területen is dolgozott (Házkezelő Főnökség, ÜGH, majd 1985-től Vezérigazgatói Titkárság). 1989. október 15-ével kinevezték a MÁV Budapesti Építési Főnökség (később Pályagazdálkodási Központ – PGK) igazgatójának.
Komolyan vette feladatát. Alapelve volt, hogy a hatékony szakmai munkához a nagy egyéniségek mellett jól szervezett csapat is szükséges. Sikeres volt fiatalítási programja, de meg tudta szerezni a jól felkészült szakembereket is a PGK számára. Bízott munkatársaiban, hagyta őket önállóan dolgozni, megfelelően értékelve munkájukat.
Irányítása alatt a PGK, amely az egész pályavasúti hálózaton meghatározó koordinációs szerepet töltött be az anyagbeszerzés, anyag- és eszközgazdálkodás, informatika, műszaki előkészítés, humán és szociálpolitika területén, a 90-es évek közepére a MÁV egyik legjobb szakmai szervezetévé vált.
A MÁV-on belül a PGK vezette be elsőként az ISO 9001, a 14001 környezetközpontú irányítási rendszert és szerezte meg a HACCP élelmiszer-biztonsági minősítést a TÜV Bayern tanúsításával.
Élete fontos része volt a labdarúgás, játékosként, majd szervezőként is. A középiskolában országos díjakat nyert, majd a MÁV Vezérigazgatóságon megszervezte az „Öregfiúk csapatát”, ami a nemzetközi szakmai kapcsolatok fejlődéséhez is hozzájárult. Sokan emlékeznek a Pft. főnökségek között zajló futballbajnokságra. Ez szintén az ő ötlete volt.
Rendszeresen oktatott a Baross Oktatási Központban és a Pályafenntartási Szakközépiskolában.
Sokrétű tevékenységét számos esetben ismerték el magas szintű kitüntetésekkel, úgymint a Kiváló Vasutas, Vasút Szolgálatáért, Közlekedésért Érdemérem kitüntetés.
A pályavasút ismételt átszervezésekor a közlekedési szakma iránti nagyfokú elkötelezettsége ellenére 2005 októberében nyugdíjba vonult, és visszatért kedves kis falujába, Vasszentmihályra, ahol szívesen fogadta régi barátait, volt kollégáit, és hódolhatott vadászszenvedélyének a rönöki vadásztársaság tagjaként. Pár kellemes év után egészségi állapotának gyors romlása miatt kénytelen volt Budapestre költözni.
Életének utolsó szakaszában főként Budapesten élt, már csak a legközelebbi barátaival találkozott.
Szíve 2022. január 8-án végleg felmondta a szolgálatot.
Sokszínű egyéniség volt, nyughatatlan természetű. Hiányozni fog életünkből. Emlékét jó szívvel, tisztelettel megőrizzük és ápoljuk. Kívánjuk, hogy nyugodjon békével.

Dr. Szelei Béla

A cikk folytatódik, lapozás:1
A teljes cikket megtalálja a folyóirat ában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©