A cikk szerzője:

Feld István Márton építész fejlesztési szakértő
MÁV Zrt.

Utasforgalmi létesítmények fejlesztése a Magyar Falu Program keretében

A Magyar Falu Programot a kormány 2018-ban indította az 5000 fő alatti települések életszínvonalának javításáért. A program nagy részét a pályázati lehetőségek teszik ki, amelyeken önkormányzatok és helyi civil szervezetek indulhatnak el, közösségi házak, szolgálati lakások, kisboltok felújítására és sok egyéb célra forrást szerezve. A másik jelentős hányada a programnak a kistelepülések állami tulajdonú infrastruktúrájának fejlesztése. Az alsóbbrendű utak tömeges felújítása mellett 2020-ban a MÁV is lehetőséget kapott, hogy a kistelepüléseket kiszolgáló vasúthálózatot fejlessze. A Miniszterelnökséggel kötött támogatási szerződés értelmében 2 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatást kifejezetten utasforgalmi létesítmények megújítására lehet felhasználni.

A vasúti alprogram küldetése

A regionális vasúthálózaton a Bz-motorkocsik tömeges beszerzésének lezárulása (1986) óta nem volt országos fejlesztési projekt, csupán lokális beavatkozások történtek, még csak megközelítőleg sem elégséges számban. Az eltelt időszakban egyre inkább a leépülés, a vonalbezárási, járatritkítási hullámok és az infrastruktúra folyamatos romlása jellemezte a hálózat ezen részét. Fontos volt tehát, hogy a program adta lehetőséget megragadva a MÁV végre erre a szegmensre is érdemben költsön, ráadásul a konkrét fejlesztéseken túl az egész munkának komoly üzenetértéke is van a közvélemény irányába.
A regionális hálózat fejlesztésének a pályás, a biztosítóberendezési és járműves lábbal azonos súlyú, ám jóval kisebb költségigényű része az utasforgalmi létesítmények fejlesztése. Lehet ugyanis jó a pálya, ha a vonat a falu közepén megállás nélkül áthalad, a busz-vonat átszállás százméteres, gyöngykavicsos járdán való gyaloglással valósul meg, nincs kerékpártároló vagy az állomásépület drogosok és hajléktalanok tanyája. A hálózat utasforgalmi létesítményeire általánosan jellemző, hogy a ’70-es évek – erősen vitatható minőségű – felújítási dömpingje óta semmilyen törődést nem kaptak, a létesítmények egyszerre hiányosak és túlméretezettek, a kor igényeinek távolról sem felelnek meg.
A program fontos küldetése a szolgáltatási színvonal egységesítése. Ahogy a járműveken, úgy az állomásokon is elsődleges, hogy az utas bárhol az országban ugyanazt kapja váróterem, utasmosdó vagy utastájékoztatás címszó alatt, illetve csak olyan létesítményeket tartsunk fenn, amelynek valódi tartalma van. Mindez a vasút megbízhatóságának egyik alapja, megítélésének fontos fokmérője, illetve üzemeltetési szempontból is logikus érdeke.

A projekt szerkezete

A projektkoncepció megalkotása során alapvető célunk volt, hogy minél több vasútvonalat és helyszínt érjünk el a beavatkozásokkal. Elutasítottuk azt a fajta, gyakran előkerülő, elitista megközelítést, hogy „válasszuk ki a legjobb 5, 10 stb. vonalat”, hiszen a vasúthálózat egyik legfontosabb értéke pont a hálózatosság. Ettől még természetesen az egyes helyszínek léptéke és forgalma erősen eltér, így nyilvánvalóan mindenhol az adott körülményeknek megfelelő beavatkozást kellett választani. Az 5000 fős lélekszámot meghaladó települések – a Magyar Falu Program szabályai miatt – nem képezték részét a projektnek.

1. ábra. Szany-Rábaszentandrás állomásépület. (Fotó: Feld István Márton)

2. ábra. Zichyújfalu állomásépület a falu felől. (Fotó: Feld István Márton)
A beavatkozás alsó szintje azt a több száz helyszínt jelenti, ahol az alapvető utaskomfortot érintő eszközök telepítését végezzük el. Egységes padok, szemetesek, utastájékozató elemek és a szakmai irányelveknek megfelelő, fedett kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre mindenhol a szükséges számban. Az igények felmérését az érintett vasútvonalakon a területi igazgatóságok forgalmi, pályás, illetve ingatlanos szervezetei végezték.
Huszonöt kiemelt helyszínen pedig már nagyobb volumenű beavatkozások is történnek: felújítjuk a felvételi épületet és környezetét, vagy azok helyén új utasforgalmi épület készül, illetve bizonyos helyeken a peronok is megújulnak. A kiemelt helyszínek kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy minél több vonalon legyen ilyen. Az adott vonalon belül a forgalmi potenciál (azaz nemcsak a jelenlegi, hanem a várható utasforgalom), illetve a műszaki állapot alapján történt a választás. E helyszínek kijelölését a MÁV-START-tal, az önkormányzatokkal és a területi igazgatóságokkal való hosszas egyeztetés előzte meg.

A cikk folytatódik, lapozás:1234Következő »
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2023 / 1. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©