Varga Lajos (1929–2019)

Kilencvenedik életévében elhunyt Varga Lajos nyugalmazott mérnök főtanácsos, aki a szakma nagy öregjei közé tartozott. A hézagnélküli felépítmény atyja, a sínhegesztések tudora, a betonaljak legjobb ismerője volt. Halk szavú, szorgalmas, szakmailag felkészült, minden részletet alaposan ismerő, nagy tudású szakember volt.
Pályafutása kezdetén a MÁV Miskolci Igazgatóság Építési és Pályafenntartási Osztályán műszaki ellenőrként sajátította el a hézagnélküli vasúti pályák és a sínhegesztés elméleti és gyakorlati kérdéseit. Az itt megszerzett ismeretek birtokában helyezték a MÁV Vezérigazgatóság Építési és Pályafenntartási Főosztályára, ahol számos rendeletet, utasítást dolgozott ki, köztük a legjelentősebb az 1988-ban kiadott D. 12/H Műszaki Útmutató (A hézagnélküli pályák építése, fenntartása és felügyelete), amelyben apró részletekig kidolgozva szabályozta a témához tartozó valamennyi tevékenységet. Nevéhez fűződik az évente, mindig más helyszínen megrendezett hegesztőnap, ahol az elmélettel és a gyakorlattal foglalkozó szakemberek találkoztak és cserélték ki gondolataikat, tapasztalataikat. Tevékenysége eredményeként említhetjük a ma használatos általános rendeltetésű, átmeneti és kitérő betonaljakat, továbbá az új 60-as sínrendszer meghonosítását. Élen járt az új technológiák bevezetésében. Ilyenek voltak a sínfeszítő készülékek alkalmazása, a semleges hőmérsékletmérési eljárások használata és még hosszan sorolhatnánk. Német nyelvtudásának köszönhetően aktívan részt vett nemzetközi szervezetek munkájában (UIC, ERRI, OSzZsD), és az itt megismert új eljárások, módszerek és szerkezetek hazai gyakorlatba történő gyors átültetését szorgalmazta. Lelkes és rendszeres cikkírója volt lapunknak, írásaiból ezrek tanultak, sokszor segédletként használva azokat.
Szakmai ellenőrzései során alkalmazott aprólékos, de szakszerű módszerét sokan nem kedvelték a sok esetben 30-40 pontban felsorolt hiányok miatt. Mindig kész volt a vitára, de meggyőzni csak nagyon alapos indokok alapján és nehezen lehetett, ilyenkor azonban az új véleménynek harcos támogatója lett. Magányosan élt, így szabadidejének nagy részét is szakmai feladatainak szentelhette. Kikapcsolódást hévízgyörki telkén a kertészkedésben talált, nagy örömmel és gonddal ápolta gyümölcsfáit, veteményesét.
Varga Lajost szerénysége és szakmai tudása miatt egyaránt tiszteltük és felnéztünk rá.

Haraszti G. – Ihász L.

A cikk folytatódik, lapozás:1
A teljes cikket megtalálja a folyóirat ában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©