Gyüre József

kommunikációs vezető
Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Budapest
E-mail:
Telefonszám: (20) 386-8398

Gyüre József egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végezte, magyar nyelv és irodalom, illetve média/kommunikáció szakon, írott sajtó szakirányon diplomázott 2001-ben. Az egyetem társadalomtudományi karán, az Európa Tanulmányok Központban 2003-ban Európai Unió-szakértő diplomát szerzett. Pályafutását 1998-ban a Világgazdaságnál kezdte, az országos gazdasági napilapnál vámmal és területfejlesztéssel foglalkozott. 2001-ben részt vett a Heti Válasz megalapításában, a közéleti hetilapnál 2015-ig gazdasági rovatvezetőként dolgozott. 2015-ben a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága által kiírt álláspályázat nyerteseként került a vasúttársasághoz, ahol kezdetben kommunikációs szakértőként, majd a Vasutas Magazin főszerkesztőjeként dolgozott 2019. január elsejéig. Jelenleg a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. kommunikációs osztályvezetője. Több médiumban is rendszeresen publikált (Pénzügyőrök Lapja, Cégvezetés, Gazdasági Értesítő, Mérnök Újság, Inter-City Magazin, Piac és Profit, Figyelő, Supply Chain Management, Budapest’s Finest).

nyomtatásA Sínek Világa folyóiratban 2006 után megjelent cikkei

Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©