A cikk szerzője:

Szabó Gábor okleveles építőmérnök, projektvezető
Duna Aszfalt Kft.

A Déli összekötő vasúti Duna-híd (10. rész) – Acélszerkezetek gyártása

A Déli összekötő vasúti híd (továbbiakban: DÖVH) Magyarország legfontosabb és legforgalmasabb vasúti összeköttetése a Dunán. A meglévő felszerkezetek állapota megkívánta a szerkezet rekonstrukcióját és egy új, harmadik vágányú vasúti híd építését. A rekonstrukciót úgy kell végrehajtani, hogy a hidak átépítése során folyamatosan fenn kell tartani a kétvágányú vasúti közlekedést.

A rekonstrukció során megépítették az I. jelű felszerkezetet, majd elbontják a II. jelű (meglévő) felszerkezetet, megépítik a II. jelű új felszerkezetet, elbontják a III. jelű (meglévő) felszerkezetet és végül megépítik az új, III. jelű felszerkezetet. A felszerkezetek fogadására át kell alakítani, illetve meg kell emelni a meglévő pillérek saruszintjét. A meglévő felszerkezet egy 393 méter hosszúságú, szegecselt rácsos tartós mederhídból és két gerendahidas parti nyílásból állt, az új felszerkezet ettől jelentősen eltér, hiszen az egy 493 méter hosszú hegesztett rácsos tartó.
Eddig kilenc részben mutattuk be a híd történetét, az átépítés előzményeit, a tervezés részleteit és a folyamatban levő munkákat. Jelen írásunkban a rekonstrukció bemutatása mellett a DÖVH gyártását és szerelését ismertetjük részletesen. Az 1. ábrán az I. jelű híd látható forgalomba helyezés után.

1. ábra. Elkészült az I. jelű híd (Fotó: Nagy Mihály)

A beruházás szereplői

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megrendelése alapján a Duna Aszfalt Zrt. végzi a DÖVH rekonstrukcióját. A projekt generáltervezője a FŐMTERV Zrt. és a Kontúr Csoport Kft. A hidak szakági tervezője az Msc Kft., a FŐMTERV Zrt. és a Speciálterv Kft. Az új felszerkezeteket a Duna Csoport részeként a WKS Duna Polska sp. z o.o gyártja, üzemi korrózióvédelmét pedig a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. telephelyén levő festőüzemben végzik. A hídelemek helyszíni szerelése és úsztatása a Provix Híd Kft. közreműködésével történik. A helyszíni vízi organizációt, a hídelemek úsztatását, átemelését a HSP Hídépítő Speciál Kft. végzi. A műszaki ellenőrzési feladatokat az ECO-TEC Kft. látja el. A meglévő és a készülő hidak üzemeltetője a MÁV Zrt.

A hidak alapadatai

A meglévő (már bontás alatt álló) mederhidak 393 méter hosszúságú, négynyílású, folytatólagos rácsos gerendatartók, szimmetrikus rácsozással, a támaszok fölött egyenes vonalú kiékeléssel. A pesti oldali ártéri híd két ingaoszloppal alátámasztott, 47,4 méter hosszúságú gerendahíd, a budai oldali ártéri híd pedig egy ingaoszloppal alátámasztott, 32 méter hosszúságú gerendahíd. A hidak az 1933-ban hatályba lépett MOSZ 112. számú, hengerelt folytacél, alakvas, rúdvas, szélesvas és szerkezeti acélok szabvány szerinti 36.24.12 folytacél anyagból készültek.
Az építés alatt álló hidakon a főtartó hegesztett, alsópályás, ortotróp, hatnyílású, felső szélráccsal ellátott, párhuzamos övű, folytatólagos rácsos tartó, oszlop nélküli szimmetrikus rácsozással. A főtartó támaszközei 49,26 méter, négyszer 98,52 méter, valamint 49,26 méter, hálózati magassága 8 méter, csomópontjainak távolsága 8,21 méter, keresztezési szöge 90°. A főtartók tengelytávolsága 5,20 méter. A ferde rudak (a legvégső rúd kivételével) hegesztett I szelvények, maximális befoglalóméretük 610×500 milliméter. A felső övek és a végső rácsrúd kalapszelvény, 720×680 milliméteres maximális befoglalómérettel. A kalapszelvények gerinclemezeinek szabad végét 100 milliméter széles, vízszintes lemezek merevítik. A felső öv rúdjait K rácsozású felső szélrács merevíti. A híd két végén erőteljes kapuzat van. Az alsó övet ortotróp lemez képezi, amely a teljes keresztmetszeten áthalad, s így többek között részei a hossztartók, a hosszbordák, valamint a főtartó vonalában elhelyezkedő rúdszelvény is. A két főtartót a csomópontokba bekötött, kereszt- és hossztartók alkotta tartórács köti össze, amelyek felső öve az ortotróp pályalemez. A kereszttartók az alsó öv csomópontjaiba kötnek, így egymástól 8,21 méterre helyezkednek el. A velük azonos magasságú hossztartók közti táv 1,52 méter. A tartók gerinclemeze azonos magasságú, ~950 milliméteres és alsó öveik 500-30 milliméteresek. A gerincek vastagsága általában 16 milliméter, kivéve a közbenső támaszok feletti kereszttartókat, valamint a hozzájuk csatlakozó hossztartókat, ahol a vastagság 20-30 milliméter között változó. Az ortotróp pályalemez 16 milliméter vastag, az 500 milliméterenként tervezett 240 milliméter magas laposacél hosszbordák vastagsága 20 milliméter. A pályalemez fölé nyúló szélső hosszbordák magassága ezen okból kifolyólag 310 milliméter. A szélső hídnyílásokban a szélső hosszbordák magassága 260 milliméter. A bordák a kereszttartó gerincén átbújnak. A szerkezeti magasság 1226 milliméter. A pályalemez hosszirányban vízszintes, keresztirányban a hídtengelytől kifelé ~2%-ot esik. A felszerkezet gyártási túlemeléssel készül a teljes önsúlyteher és az „LM71” jelű hasznos teher 40%-ának figyelembevételével. A hídon biztosított, szabadon tartott tér minimális mérete (a kapuzatoknál) 4520×7050 milliméter a sínkorona felett. A vasúti terhet viselő szerkezeti acélok (MSZ EN 10025-2:2005 szerint) S 355 J2+N, valamint S 355 K2+N. Az egyéb szerkezetek S 235 JR és S 235 JR. Az új hídszerkezet a meglévő hidakkal a 2. ábrán látható.

2. ábra. Az új és a meglévő hidak (Fotó: Nagy Mihály)
A pesti hídfő szerkezeti gerendáját a hídfő felett végrehajtandó szerkezetmozgatások miatt vissza kellett, illetve vissza kell bontani, újraépíteni új térdfallal, amelynek vállkialakítása a bordás kiegyenlítőlemez fogadására alkalmas. A térdfalban, az I. felszerkezet északi oldali járdájában elhelyezett kábelek és vezetékek számára felülről nyitott, lefedett átvezetőnyílást alakítottak ki.

A cikk folytatódik, lapozás:1234Következő »
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2021 / Különszámában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©