A cikk szerzője:

Buskó András † környezetvédelmi szakértő
MÁV Szolgáltató Központ Zrt.

A MÁV csoportszintű zajvédelmi feladatai

Az utóbbi években a zajvédelemmel kapcsolatos konferenciákon felmerült kérdések alkalmat adnak a vasúti zajvédelem kérdésköreinek részletes tárgyalására. A vasúti zaj- és rezgésvédelem csoportszintű feladat a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. tevékenységi körében. 2016-ban jelent meg a MÁV-csoport 28/2016. (VII. 01. MÁV Ért. 12.) EVIG sz. utasítása a zaj- és rezgésterheléssel járó vasúti tevékenységek szabályozására, valamint a zaj- és rezgéspanaszok kezelésére, illetve kivizsgálására. A cikk ezzel kapcsolatban mutatja be a szabályozás előzményeit és szükségességét, valamint az ebből fakadó feladatokat.

Korszerű személyszállítást biztosít egyebek között a Stadler FLIRT többrészes csuklós villamos motorkocsija (4. ábra), illetve motorvonata vagy a Siemens De­siro dízel-hidromechanikus hajtású elővárosi ikermotorkocsija. Az új járművek zajkibocsátását a 1304/2014/EU bizottsági határozat (EU TSI) szabályozza. Fontosabb zajforrások a futómű, a járműszekrény, illetve a gépészeti berendezések. Számos tényező függ a gördülőállománytól, illetve a felépítménytől, ezért ezek folyamatos karbantartása zajcsökkentő tényező. A csillapítás mértéke csökkenthető a sín csillapításának növelésével vagy a felépítményi szerkezetek horizontális irányú rugalmas elszigetelésével (pl. aljpapucs).

4. ábra. A Stadler FLIRT villamos motorvonata

Intézkedések a zaj elleni védekezésben

A MÁV Zrt., illetve a MÁV-Start Zrt. megrendelő-ellenőrző szerepén túlmenően a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. – Beszerzési Üzletág – Környezetvédelem, Szállítás és Leltározás – Környezetvédelem és Energia szervezet keretei között működő Környezetvédelmi mérések akkreditált akusztikai laboratóriuma megfelelő hátteret biztosít a zajmérésekhez és a szakértői dokumentációk elkészítéséhez. A MÁV Zrt. tervezői pedig a szükséges aktív zajvédelem megtervezésében hatékonyan közreműködnek.
A zaj elleni védekezés egyéb módjai:

  • erdősáv telepítése,
  • védőtöltés építése,
  • korszerű védőfal (beton, előregyártott betonelemes, tégla, falazóelemes, fa, műanyag, üveg, fém, egyéb anyagú) építése vagy ezek kombinációja.

A zajvédő falak sem építhetők azonban korlátlanul (5. ábra). Az űrszelvényméretek betartása, a közlekedésbiztonsági kérdések számos nehézséget jelentenek.
A külföldön alkalmazott alacsony vagy mini zajvédő falak karbantartási problémák miatt hazánkban mindeddig nem terjedtek el.

5. ábra. Zajvédő fal hatása
Az üzemi zajok közül az utastájékoztató (hangosbemondó) és utasításadó berendezések üzemeltetése ad okot a panaszra a vonalhálózaton (Budapest–Székesfehér­vár–Balaton déli partja, illetve a Budapest–Szob vasútvonalon) a szomszédos ingatlanokon élők részéről. Gondot jelent azonban a nyílt, közforgalmú rakodóterületeken végzett, elsősorban külső feles rakodási tevékenység is (Miskolc-Gömöri pu., Békéscsaba, Debrecen stb.), továbbá az építkezések és karbantartások zajai. Ezek határértéket meghaladóak lehetnek, ezért engedélyhez kötött zajkibocsátások. Zajmérési alapadatok szükségesek a hatásterület lehatárolásához.
A MÁV Zrt. és a BME Építőmérnöki Kar Út és Vasútépítési Tanszék a vasútnál alkalmazható zaj- és rezgéscsökkentő szerkezetek tudományos vizsgálatát hároméves K+F keretében végezte. Erről a Sínek Világa korábbi számaiban részletesen beszámolt. Ennek eredményei alapján további kutatás-fejlesztési munka javasolt.
A vasúthálózaton mind gyakrabban jelentkező zajpanaszok vizsgálatát pedig a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. akusztikai laboratóriuma végzi szoros együttműködésben a MÁV-csoport többi tagjával. 2018-ban a nagy forgalmú vasútvonalak zajvédelmi intézkedési tervének elkészítése van folyamatban a Közlekedéstudományi Intézet Kft. részéről a MÁV-csoport szervezeteinek bevonásával.

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző12

Irodalomjegyzék

  • Buskó András: Budapest zajtérképének vasúti vonatkozásai. Sínek Világa, 2006/2.
  • Buskó András: Zaj- és rezgésvédelmi követelmények és feladatok. Sínek Világa, 2008/3–4.
  • Buskó András: A MÁV Zrt. zajvédelmi intézkedési terve. Sínek Világa, 2011/4.
  • Buskó András: A vasúti zaj (1. rész). Típusai, vizsgálata és a zaj elleni védekezés. Sínek Világa, 2012/1.
  • Buskó András: A vasúti zaj (2. rész). Zajpanaszok kezelése. Sínek Világa, 2012/1.
  • Dr. Augusztinovicz Fülöp, Csortos Gab­ri­ella, dr. Kazinczy László: A vasúti közlekedés zajvédelme (1. rész). Kutatás-fejlesztés. Sínek Világa, 2018/1.
  • Dr. Augusztinovicz Fülöp, Csortos Gabriella, dr. Szabó József: A vasúti közlekedés zajvédelme (2. rész). Laboratóriumi vizsgálatok. Sínek Világa, 2018/2.
  • Csortos Gabriella, dr. Augusztinovicz Fülöp: A vasúti közlekedés zajvédelme (3. rész). Helyszíni vizsgálatok. Sínek Világa, 2018/3.
  • Környezetvédelmi lexikon. Főszerkesztő: dr. Debreczeni Katalin. MÁV Zrt., Budapest, 2006.
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2018 / 6. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©