A cikk szerzője:

Szemerey Ádám diagnosztikai mérnök
MÁV Zrt.

Lónyay Menyhért és a vasút – 150 éves a Nyíregyháza–Ungvár-vasútvonal

A cikkben – amely a Szent György Lovagrend XXVIII. Dr. Bárdos István Nyári Egyetemén, 2022. július 29-én, Tuzséron elhangzott előadás szerkesztett, bővített változata – megemlékezünk gróf Lónyay Menyhért (1822–1884) – születésének 200. évfordulóján – a vasúttal kapcsolatos tevékenységéről, valamint a Nyíregyháza–Ungvár-vasútvonal megnyitásának 150. évfordulójáról. Bemutatom az elmúlt másfél évszázad ezzel kapcsolatos fontosabb eseményeit, amelyeket döntően befolyásoltak a történelmi sorsfordulók.

Előzmények

Az 1836-ban született első vasúttörvény már megmutatta, hogy Magyarországon is komoly igény merült fel a legújabb közlekedési ág elterjesztésére.
Ekkor még nem látszott tisztán, hogy a belföldi hajózás – csatornahálózat kiépítése – vagy a vasúthálózat hozza el a szállítási igények kielégítésére a megoldást.
A következő nagy lépés a vasút ügyében gróf Széchenyi István színre lépése és ezen belül a „Javaslatok a magyar közlekedésügyről” című munka összefogása és országgyűlés elé vitele, majd elfogadtatása volt 1848 tavaszán (1. ábra). Mint később kiderült, ez a munka évtizedekre – a történelmi és gazdasági viharok ellenére is – meghatározta a magyar vasúthálózat kialakulását és fejlődési irányát. (A javaslatban szereplő utolsó vasútvonal 104 évvel később, 1952-ben épült meg. A szerk.)
A magyar szabadságharc, a kiürülő államkassza és az 1855-ös államcsőd megakasztotta ugyan az 1845-ben megindult vasútépítést, de ezek hatására iktatták törvénybe 1854-ben, hogy a magántőke is bevonható a vasútépítésbe.
Ebben az időben Lónyay Menyhért már elismert gazdasági szakembernek számított, hiszen egyrészt „Hazánk anyagi érdekeiről” című munkájában (2. ábra) részletesen foglalkozott a fejlődést segítő teendőkkel – köztük a közlekedést érintőkkel is –, másrészt államtitkári rangban tagja volt a Kossuth vezette felelős magyar kormánynak.

1. ábra. A „Javaslatok a magyar közlekedésügyről” mellékleteként elkészült térkép

A szabadságharc után külföldre menekült, ahol tovább bővítette közgazdasági ismereteit, majd a kényszerlakhelynek kijelölt Tuzséron „saját bőrén tapasztalta” meg a vidék elmaradottságát. Ennek hatására mindent megtett, hogy a családja birtokai minél hamarabb elérhetők legyenek vasúton. Jelentős birtokaik voltak Bereg, Ugocsa és Szabolcs vármegyében, de a család másik ága Zemplénben volt meghatározó birtokos.
Történetünk szempontjából a magántőke megjelenésének volt az eredménye a Tiszavidéki Vasúttársaság (TVV) megalakulása és tevékenysége. 1857-ben megnyitották a Szolnok–Debrecen-vasútvonalat, valamint átvették az államtól üzemeltetésre a már 1847-ben megépült Cegléd–Szolnok-vonalszakaszt. Az engedélyokiratnak megfelelően folytatták az építkezéseket Arad, Nagyvárad és Miskolc felé. 1859-ben nyitották meg a Debrecen–Nyíregyháza–Tokaj–Szerencs–Miskolc-vasútvonalat, majd 1861-ben a Miskolc–Kassa-vonalat.
Amint látszott, hogy a vasútépítés óriási fejlődést hoz az általa országosan elérhetővé váló vidékeknek, központi (állami) igény mutatkozott úgy az ungvári királyi erdőségek, mint a máramarosszigeti sóbányák kincseinek vasúti szállítására.
Az Alföld ellátása a Kárpátok erdőségeiből származó, jó minőségű faanyaggal stratégiai feladat volt. Hasonlóképpen a máramarosi só eljuttatása a birodalom minden szegletébe. A fa, a só és egyéb bányakincsek folyókon történő úsztatása, tutajozása vagy az ökrös szekérrel történő szállítása lassú és bizonytalan volt. Utak hiányában az időjárás és az évszakok is hónapokra lehetetlenné tették a közlekedést.

2. ábra. Az 1847-ben megjelent könyv belső borítójaA TVV már 1862-ben felkérést, sőt engedélyt kapott egy Nyíregyháza–Namény–Sziget-vasútvonalra, amelyet viszont nem épített meg, sőt két évvel később hivatalosan lemondtak a megépítéséről. Fontosabbnak tartották az Erdély irányába történő építkezéseket.
Eközben a kelet-magyarországi városok – Debrecen és Szatmárnémeti – is szorgalmazták a vasutak építését. Nevükben gróf Forgách Antal és Kovách Lajos nyújtott be előmunkálati kérelmet a központi kormányzathoz. Támogató választ kaptak, valamint azt a tanácsot, hogy alakítsanak társulatot a felső-magyarországi vasutak kiépítésére.
Ezek mellett az Északkelet-Magyarországgal határos Galícia (Gácsország) nagybirtokosai is fontosnak tartották a vasúti összeköttetést. Elsősorban Béccsel, de a Kárpátokat megkerülő vasútnál lényegesen rövidebb lenne a Pesten keresztül vezető nyomvonal, azaz a közvetlen kapcsolat a magyar hálózattal.
A két társulat közösen dolgozta ki a megépítendő vonalhálózatot, és érdekükben állt egyesíteni erőiket. Mivel a kormány első körben a vasútvonal kiépítését csak Munkácsig támogatta, ezért a galíciai résztvevők kiszálltak az egyesített társulatból.
Megemlítendő, hogy az országban a leg­elismertebb szakmai szervezet, az Országos Magyar Gazdasági Egylet (OMGE) már az 1860-as évek első felében részletesen foglalkozott a vasútépítés és -üzemeltetés gazdaságosságával. A munkában oroszlánrészt vállalt Lónyay Menyhért. Emlékiratok címen több kiadvány jelent meg, amelyek gazdasági alapon igyekeztek meghatározni az „olcsó vasutak” gazdasági és műszaki jellemzőit. Ezek az iratok tekinthetők az 1880-ban kiadott úgynevezett HÉV-törvény alapjainak.

A cikk folytatódik, lapozás:123456Következő »

Irodalomjegyzék

  • [1] Magyar Vasúti Évkönyv 1. évfolyam. 1878. Magyar Vasutak/VIII. Északkeleti vasút.
  • [2] Csíkváry Jákó. A közlekedési eszközök története. Budapest: 1883. II. kötet, 22-24., 30-32., 39-40., 65., 82-83. oldal.
  • [3] Újhely Géza. A magyar vasútügy története. Budapest: 1910. 138-139., 177-184. oldal.
  • [4] Zelovich Kornél. A magyar vasutak története. In: A magyar közlekedésügy monográfiája. Budapest: 1935. 36-37. oldal.
  • [5] Búza Kiss Lajos. A rendes nyomtávú közforgalmú nagyvasúti felépítmény magyarországi története 1945-ig. Budapest: BME Vasútépítési Tanszék; jegyzet. 1997.
  • [6] Villányi György. A MÁV Árpád-típusú gyorssínautóbuszai. In: Vasúthistória évkönyv, 1988. 114-119. oldal.
  • [7] Dr. Czére Béla, Dr. Vaszkó Ákos (szerk.). Nagyvasúti vontatójárművek Magyarországon (Budapest, 1985) 1. Gőzmozdonyok (Lányi Ernő–Mohay László)
  • [8] K. Juhász Erzsébet. A MÁV a számok tükrében. Vasúthistória évkönyv 1993. 93-99. oldal.
  • [9] Dr. Horváth Ferenc. A Nyíregyháza–Ungvár vasútvonal 125 éve története. Záhony, 1996.
  • [10] Dr. Horváth Ferenc. Magyarországi vasúttársaságok. In: Vasúthistória évkönyv 1997. 20-21. oldal.
  • [11] Bátyi Ferenc. Sínek tengerében – A záhonyi pályafenntartás története (1872–2001). Szeged: Vasúti Hidak Alapítvány; 2003.
  • [12] Dr. Horváth Ferenc. A záhonyi vasúti csomópont története. Záhony: 2006. 55-120. oldal.
  • [13] Dr. Bory Endre mozdonyadatai
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2023 / 2. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©