A cikk szerzője:

Dr. Lévai Gábor fejlesztési igazgató
NAGÉV Cink Kft.

Tűzihorganyzás a vasúti fejlődés szolgálatában

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Magyarországon a vasút fejlődése megjelenése óta töretlen és folyamatos. Vasuton című versében Petőfi Sándor már 1847-ben a vasút növekedését kívánta: „Száz vasútat, ezeret! / Csináljatok, csináljatok!”. A költemény idővel valóság lett, és Magyarország területén napjainkra közel 8000 km vasút hálózza be az országot. A vasút fejlődése viszont nemcsak a vonatok és kiszolgálóegységeik modernizálásában merül ki, a fejlődés elmaradhatatlan része, hogy a beépített anyagok egyre jobb minőségűek és minél tartósabbak legyenek. Ebben a fejlődésben tölt be nagy szerepet a tűzihorganyzás, mint a vas- és acélszerkezetek leghatékonyabb korrózióvédelmi eljárása, és ezáltal a NAGÉV-csoport is.

Napjainkban a vasúti fejlesztések legjelentősebb részét a vonalak villamosítása jelenti, az elmúlt évtizedekben évről évre jelentős mértékben növekedett ezen vonalak aránya: 2019-re már a teljes pályaszakasz 41%-a volt villamosított. A folyamatos növekedés magával hozta azt, hogy az elektromos hálózat kiépítéséhez, a felsővezetékek tartására olyan acéloszlopokra legyen szükség, amelyek a komplex előírásoknak való megfelelésen felül jó korrózióálló képességgel is rendelkezzenek. A villamosításhoz használt oszlop/tartószerkezet esetében a tartós korróziómentességet legbiztosabban a tűzihorganyzással vagy még inkább a tűzihorganyzással és festéssel együtt (duplex védelem) lehet elérni. Abban az esetben ugyanis, ha a készre gyártott szerkezeteket mindössze festékbevonattal látjuk el, akkor az nem jelent igazán hosszú távú és megfelelő védelmet (1. ábra). A festék adhéziós kötéssel kapcsolódik az acél felületére, ha megsérül, könnyen le is válhat a hordozóról és nem képes tovább ellátni a korrózióvédelmi funkcióját. A tűzihorganyzás ezzel szemben viszont kohéziós kötést hoz létre: a 450 °C-os horganyolvadékba történő mártás közben termodiffúziós folyamat játszódik le, amelynek eredményeképpen egy olyan bevonat alakul ki a felületen, amely erős, kémiai kötéssel kapcsolódik a hordozófelülethez. A tűzihorganyzott szerkezetek – ha nem éri őket jelentős mértékű sérülés – akár 30-40 évig is képesek ellátni korrózióvédelmi funkciójukat. Abban az esetben viszont, ha a horganyréteg kap egy plusz festékbevonatot, a korróziómentes élettartam még tovább növelhető, akár 50 évre is.
A 2. ábrán még dízel motorvonat halad Balatonalmádinál 2020 nyarán, de a pálya mentén már állnak a tűzihorganyzott felsővezeték-tartó oszlopok, amelyek a vasútvillamosítás egyik legfontosabb elemei – 2021 nyara óta már itt is villamos motorvonatok közlekednek.

1. ábra. Erősen rozsdásodó, vélhetően csak festett tartóoszlopok (Fotó: https://magyarepitestechnika.hu)2. ábra. Dízel motorvonat Balaton­almádinál (Fotó: https://balaton.vehir.hu)
Fontos továbbá hangsúlyozni a jelentőségét annak, hogy horganyzást követően (kivéve duplex eljárás) kiemelt fontosságú a termékek passziválása: a NAGÉV-csoport az egyetlen az országban, ahol ez megvalósítható. Annak érdekében, hogy a frissen tűzihorganyzott felületen ne alakuljon ki az úgynevezett fehérrozsda, egy vizes bázisú műgyantaoldatba mártjuk a terméket horganyzást követően. Ennek során néhány mikrométer vastagságú védőréteg képződik a felületén, amely képes a felületet hónapokon keresztül, még nedvesség jelenléte esetén is megvédeni a fehérrozsda kialakulásától. A vasúti oszlopok/tartószerkezetek esetében ez hatványozottan fontos, hiszen a felületen képződő fehérrozsda is csökkentheti a horganybevonat élettartamát, ezzel együtt korrózióvédő funkcióját.
Gyakran találkozhatunk vasúti alkalmazásban is dombornyomott lemezek tűzihorgany bevonattal történő ellátásának igényével, ami lényegesen növeli a lemez élettartamát (3. ábra).

3. ábra. Dombornyomott acéllemez tűzihorganyzása a NAGÉV Cink Kft. ócsai üzemében
A NAGÉV-csoportnál elkötelezett hívei vagyunk a vas- és acélszerkezetek élettartam-növelésének. Magas színvonalú tűzihorganyzási technológiánk, valamint az azt kiegészítő eljárásaink, mint például a passziválás által minden lehetőség adott tűzihorganyzó üzemeinkben, hogy magas minőségű munkát végezhessünk. Annak érdekében, hogy munkánkkal segíthessük a különböző iparágak fejlődését, magunk is folyamatosan fejlesztjük technológiáinkat és működésünket. Célunk, hogy a tűzihorganyzás minél szélesebb körben ismert legyen, minél több helyen alkalmazzák, ahol fontos a hosszú távú korrózió­védelem. Külön öröm számunkra, hogy a magyar vasúthálózat fejlődését is segíthetjük korrózióvédelmi eljárásunkkal.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nagy Antal János 1991-ben alapította a NAGÉV-csoportot mint egyszemélyes magyar tulajdonú vállalkozást. Cégcsoportunk elmúlt 30 évében a járdarácsgyártás mellett egyre nagyobb igény mutatkozott az acélszerkezetek tűzihorganyzására, ennek köszönhetően két, saját tulajdonú, napjainkban is működő horganyzóüzemünk is létesült: 1998-ban az északkelet-magyarországi Tiszacsegén, majd 2011-ben a közép-magyarországi Ócsán. Ócsai üzemünk ráadásul nemcsak a legnagyobb, hanem a legmodernebb technológiával rendelkező üzem hazánkban: horganyzókádjában akár 15 méter hosszú, és akár 7 tonnás termékek is megkaphatják a korrózióvédelmet jelentő bevonatot. Ezeknek, valamint a folyamatos fejlődésnek köszönhetően mára Magyarország tűzihorganyzó iparának meghatározó szereplője lettünk (4. ábra).

4. ábra. A NAGÉV Cink Kft. ócsai üzeme

A cikk folytatódik, lapozás:1
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2021 / 6. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©