1847-ben Whipple tovább forradalmasította a vas nyújtotta előnyöket, amikor a Pratt-féle rácsozással kidolgozott egy öntött- és kovácsoltvas elemekből álló, vasúti hídhoz alkalmas rácsozást. A szerkezetben az előzőleg ismertetett Connecticut folyó feletti híd konstrukciójához hasonlóan, de fordítottan a diagonális húzott kovácsoltvas rácsrudak két függőleges nyomott öntöttvas elemet fogtak át. A felső nyomott övrúd öntöttvasból, míg az alsó húzott övrúd kovácsoltvasból készült. Az új kialakítást elsőként 1853-ban alkalmazták a Vermont & Canada Railroad részeként a New York állambeli Troy-nál az Erie-csatorna felett [13]. A híd rajza a 9. ábrán látható. A kedvező szerkezeti kialakításnak köszönhetően – feltehetően az azonos fesztávokhoz viszonyítva –
Whipple a kor legkönnyebb vashídját alkotta meg. Whipple munkái megalapozták a nagyobb fesztávokhoz alkalmazható Bollman- és a Fink-féle rácsostartók fejlesztését, ezért és az úttörő gyakorlati és elméleti meg­fontolásai okán nevezik Whipple-t a rácsos vashidak atyjának.

Wendel Bollman 1852-ben a Baltimore & Ohio Railroad részeként egy új típusú rácsos vasúti hidat fejlesztett ki, amelyet Bollman-féle függesztett rácsos tartónak neveztek el [14]. A húzott rácsrudak mindegyikét a támasz feletti függőleges rácsrúd csúcsába kötötték be. A húzott elemek kovácsoltvasból, a nyomott elemek öntöttvasból készültek. 1873-ig közel száz ilyen típusú hidat építettek. Az egyetlen, mai napig megmaradt híd 1869-ből a marylandi Savage-ban található, amelyet az alkotóról Bollman rácsos hídnak neveztek el (10. ábra).
Albert Fink 1852-ben a Baltimore & Ohio Railroad részeként egy új típusú rácsos vasúti hidat fejlesztett ki, mely abban az időben a leghosszabb vasúti vashíd volt Észak-Amerikában. A híd a nyugat-virginiai Fairmontnál vezette át a vasúti forgalmat a Monongahela folyón. 1857-ben Kentucky államban a Louisville & Nashville Railroad részeként a Green folyó felett építette Fink az addigi leghosszabb amerikai vashidat. Fink az amerikai polgárháborúban fontos végrehajtó szerepet töltött be. Az ő nevéhez fűződik a louisville-i Ohio folyó feletti, összesen 1,6 km hosszú híd megépítése is, mely a maga idejében a leghosszabbnak számított. A legrégebbi, napjainkig fennmaradt, 11. ábrán látható Fink-féle rácsozású vasúti vashidat 1858-ban adták át a forgalomnak a New Jersey-i Hamdennél [15].

Az első szegecselt kapcsolatokkal kialakított kovácsoltvas vasúti hidat Howard Carroll ír mérnök (MacNeill ír hídmérnök tanítványa) tervezte. A 12. ábrán látható híd, a New York Central Railroad részeként, Schenectadynál a Mohawk folyó felett vezette át a vasúti forgalmat [16]. Mivel a kapcsolatok szegecseltek voltak, így feltehetően ez az első teljes egészében kovácsoltvas főtartó elemekből épült híd, melyet 1859-ben adtak át a forgalomnak. A híd 10 támaszközből állt, Howe-féle rácsozású (függőleges húzott elemekkel és két függőleges elemet átfedő átlós nyomott elemekkel). Ezután a fém vasúti hidak és szegecselt kapcsolatok első számú fejlesztője és alkalmazója a New York Central Railroad volt, mely a kovácsoltvas hidak alkalmazásában évekig élen járt.
A 13. ábrán látható Parkersburg hidat 1871-ben adták át a Baltimore & Ohio Railroad részeként. Jelentések alapján a világ leghosszabb vasúti hídja volt a maga 2180 m-es hosszával [17]. A hidat Jacob Linville tervezte kovácsoltvas elemekből, szegecselt kapcsolatokkal és Whipple-féle rácsozás alkalmazásával. A híd kovácsoltvas elemeit 1904 és 1906 között részben acélra cserélték, majd 1914-ben egy új acél felszerkezet épült helyette.