A cikk szerzője:

Vörös József okleveles építőmérnök, ny. mérnök főtanácsos

Emlékezés Dr. Nemeskéri-Kiss Gézára

Életének 88. esztendejében elhunyt dr. Nemeskéri-Kiss Géza MÁV mérnök-főtanácsos, a Vasúti Hídosztály nyugalmazott osztályvezető-helyettese.
1922. június 1-jén született Alcsúton. 1940-ben a Pécsi Zrínyi Mik l ós Katonai Reáliskolában érettségizett, majd 1942-ben a Bolyai János Honvéd Műszaki Akadémián hadnaggyá avatták. 1942–45-ig a Szentendrei Vasútépítő Ezred kötelékében szolgált, előbb amerikai, majd 1945-47-ig orosz hadifogságban volt. Hazatérése után végezte el a Műszaki Egyetemet, ahol 1950-ben szerkezetépítői oklevelet szerzett.
Vasúti pályafutását a MÁV Vezérigazgatóságán kezdte 1950-ben, ahol kezdetben hídtervezéssel foglalkozott, majd a II. világháborúban felrobbantott újpesti vasúti Duna-híd újjáépítésének helyszíni munkáit irányította. Fő feladata mellett több vasúti nagyhíd (Komárom, Simontornya) újjáépítésén is tevékenykedett. Részt vett a vasúti hidak mintaterveinek korszerűsítésében, valamint a vasúti hidakra vonatkozó szabályzatok és utasítások kidolgozásában. A MÁV képviseletében hosszú éveken át dolgozott a Nemzetközi Vasúti Szerveztek (UIC, OSZZSD) híd albizottságaiban. Műszaki tevékenysége elsősorban a beton- és vasbeton hidak korszerű kialakítására, vasúti hidak előregyártására és beépítésére irányult. Az ő javaslatára alkalmazta a MÁV a tartóbetétes hidak korszerű számítási módszerét, megelőzve ezzel több európai vasúttársaság gyakorlatát. 1968-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen „A vasúti vasbeton hidak előregyártása” című értekezésével doktori címet szerzett. 1984-ben a Vasúti Hídosztály osztályvezető-helyetteseként ment nyugdíjba. Német és francia felsőfokú nyelvvizsgája és több évtizedes fordítói gyakorlata mellett megannyi cikke jelent meg külföldi és hazai szakfolyóiratokban. Számos nemzetközi és hazai konferencián tartott előadást, legutóbb a kecskeméti Vasúti Hidász Konferencián az egykori szegedi vasúti Tisza-hídról. A Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöktovábbképző Intézet felkérésére több tanfolyamot vezetett. Több mint 140 szakfolyóiratban megjelent publikációja mellett számtalan tanulmánynak, egyetemi jegyzetnek és könyvnek szerzője, illetve társszerzője. Szakirodalmi tevékenységét haláláig végezte.
Munkáját a rendkívüli precízség, szakmai igényesség jellemezte. Munkatársaival mindig segítőkész volt, elfoglaltságára hivatkozva soha nem utasított vissza szakmai megbízást vagy felkérést. Hazai és nemzetközi viszonylatban is a vasúti beton- és vasbeton szerkezetek legfőbb szakértőjének számított.
Jelentősebb szakmai kitüntetései: 1984-ben Jáky József-díj, 2002-ben Korányi-díj.
Halálával nagy veszteség érte a vasúti hidász szakmát.

A cikk folytatódik, lapozás:1
A teljes cikket megtalálja a folyóirat ában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©