Dr. Pintérné Agárdi Veronika (1952–2012)

Dr. Pintérné Agárdi Veronika (1952–2012)

A Hídosztály kiváló mérnökétől, dr. Pintérné Agárdi Veronikától búcsúzunk. Szakmai életútja nem csak a MÁV-hoz kötődött. 1976-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építő­mérnöki Karának szerkezetépítő szakán, majd ugyanitt 1984-ben geotechnikai szakmérnöki diplomát szerzett. 1976–1986-ig Szolnokon és Debrecenben dolgozott statikus tervezőként és tervellenőrként. A MÁV-nál a pályafutását 1984-ben kezdte, először tervezőként, majd a Vezérigazgatóság Hídosztályán vonalbiztos, később területi főmérnöki beosztásban dolgozott. Széles körű ismereteit több területen sikeresen alkalmazta. Az osztályon a vasbeton szerkezetek, alapozások témafelelőse volt. Ehhez a munkakörhöz kapcsolódóan több rendelet, irányelv és oktatási jegyzet fűződik a nevéhez. Tudását önzetlenül, jó pedagógiai érzékkel és magas színvonalon adta át a MÁV Tisztképző, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöktovábbképző Inté­zete hallgatóinak. Mindemellett jó feleség és két fiúgyermek édesanyja volt. Nyelvtudása és szakmai ismerete alapján 1992-től tíz éven keresztül az UIC és ERRI vasúti nemzetközi szervezetekben képviselte a MÁV-ot. Ennek során több tudományos munka témafelelőse, irányítója volt. Munkáját a nemzetközi életben jól ismert szaktekintélyek is elismerték és támogatták. A kutatások eredményeiről konferenciákon és a Sínek Világa hasábjain is be­számolt. Közben folyamatosan tanult, és műszaki ellenőri jogosultságot szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöktovábbképző Intézet vasúti műszaki ellenőri képzésén. Területi főmérnöki beosztásában számtalan je­lentős vasúti híd terveit hagyta jóvá, majd építését irányította. Ezek közül a legfontosabbak: a zebegényi és szobi völgyhidak átépítése, Székes­fehérvár mellett a Gaja patak híd, Buda­pesten a Nádorkerti és Szerémi úti, valamint a Könyves Kálmán körúti hidak, Érden a háromcsuklós híd helyén épült keresztezési műtárgy építése. A rengeteg munka, az ezzel járó sok utazás megtörte az egészségét. Talán a szakmai bizonyítási vágy, az új kihívásoknak való megfelelés kényszere miatt, rövid időre megvált a MÁV-tól. Hatósági munkakört látott el a Közlekedési Főfelügyeleten, majd a 4-es metró építkezésén az Eurometro  Mérnöki Irodáján a nagy állomások terveinek felülvizsgálatát végezte 2010-ig. Kap­csolata azonban ekkor sem szakadt meg régi ­munka­helyével és volt kollégáival, szakmai találkozások és konzultációk jellemezték ezt az időszakot. A metróépítési feladatok megszűnése után, alépítményi feladatok ­szak­értőjeként visszatért a MÁV Zrt. állományába. Már beteg volt, amikor részt vett a D.11. sz. Utasítás kidolgozásában, melyről a 2011. évi Pályafenntartási Konfe­ren­cián, Békés­csabán előadást tartott, majd részletes cikkben ­ismer­tette azt folyóiratunkban. Munkatársai visszaemlékezése alapján ezer szál kötötte Őt hozzájuk és a Hídosztályhoz, amit szavakkal kifejezni nem lehet.
zségi állapotának romlása miatt tavaly év végével nyug­állományba vonult, de a nyugdíjas életnek nem so­káig örülhetett, mert 2012. április 26-án végleg eltávozott szerettei és munkatársai köréből.
Az a tudás és ismeret, amit ránk hagyott, sokáig élteti emlékét. Kitartása és szorgalma méltó példa lehet a mai nemzedéknek.

A cikk folytatódik, lapozás:1
A teljes cikket megtalálja a folyóirat ában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©