Kondor János (1949–2022)

Elhunyt Kondor János okleveles építőmérnök, geotechnikai szakmérnök, a MÁV Tervezőintézetének osztályvezetője.
Kondor János Lesencetomajon született, majd Uzsabányára költöztek, és Sümegen járt iskolába. Középiskolai tanulmányait a Pályafenntartási Technikumban végezte. A BME Építőmérnöki Karán diplomázott 1976-ban. Pályafutását a fővárosi metróépítés Határ úti munkahelyén kezdte, majd Szombathelyen a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságon vízépítési-árvízvédelmi tervezőként dolgozott. 1985-ben a BME Építőmérnöki Karán geotechnikai szakmérnöki oklevelet szerzett. MÁV-os szakmai munkáját a Szombathelyi Vasútigazgatóság Hídcsoportjában kezdte, ezután a MÁV Tervezőintézet Talajmechanikai Osztályán dolgozott. 1997-től nyugdíjazásáig a talajmechanikai osztály vezetőjeként a vasúttervezési projektek geotechnikai tervezője és tervezésirányítója volt. A MÁV-nál eltöltött 35 év és az azt megelőző vízügyi és metrós tapasztalatok alapozták meg elmélyült szakmai tudását. Széles látókörére jellemző, hogy a felsővezetéki oszlopok és a műtárgyak alapozási kérdéseit, a rájuk vonatkozó legújabb előírásokat ugyanúgy ismerte, mint a vasúti pálya alépítményével kapcsolatos elméleti és gyakorlati tudnivalókat. A Mélyépítéstudományi Szemlében és a Sínek Világa folyóiratokban több publikációja is megjelent. Írásai világos és egyértelmű magyarázatát adták egy-egy geotechnikai kérdéskörnek. Haláláig kitartóan dolgozott és azon fáradozott, hogy az új ismeretekkel bővülő tudását továbbadja. A készülőben levő cikkét már leegyeztettük vele, a kézirat leadása azonban végleg elmaradt. Munkatársai a szeretett kollégára és a szigorú, következetes vezetőre így emlékeznek vissza:
János különleges személyisége gondoskodott arról, hogy szakmai jelenléte jóval színesebb legyen az életrajz száraz adatainál. Hálás lehet, aki együtt dolgozhatott vele. Jó humorú, találó anekdotákkal példálózó kolléga volt, de nála szigorúbb szakember ritkán fordul meg a mérnökök között. Ez a szigorúság hiteles volt, mivel legfőképpen önmagával szemben volt szigorú, de hiteles volt azért is, mert szilárd szakmai felkészültségből eredt. Sokan megtapasztalhatták ezt, amikor nem várt vagy különleges geotechnikai probléma megoldása érdekében kérték a véleményét. A magyar vasútépítés mértékadó geotechnikai szakembereként a legnagyobb vasúti beruházások vezető geotechnikai tervezője volt; a Zalalövő–országhatár új vasútvonal, a Boba–Zalaegerszeg-, Hatvan–Miskolc-vasútvonalak, Székesfehérvár állomás és a Nyugati pályaudvar csak néhány ezek közül. Az építés alatt mindig kikérték a véleményét. Publikációi, az elméleti jelentőség mellett, a talajmechanika hasznos gyakorlati alkalmazását segítették. Szakmáját magas fokon művelte.

Nagy András

A cikk folytatódik, lapozás:1
A teljes cikket megtalálja a folyóirat ában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©