Nyolcvannyolc éves korában, hosszú, végtelen türelemmel viselt betegség után elhunyt Masa Géza okleveles mérnök.
1932. január 22-én született a Mórahalomhoz közeli Kissoron, gazdálkodó szülők gyerekeként. Tanulmányait a dobóerdei elemi iskolában kezdte, majd a polgári iskolát Szegeden, a Szent Imre Herceg Iskolában végezte. Szülei egyetlen fiukat szakképzett földművelő gazdának szánták, ezért a hódmezővásárhelyi mezőgazdasági szakközépiskolában folytatta tanulmányait. Az 1951-ben megszerzett érettségi bizonyítvány birtokában a Kunszentmártoni Állami Gazdaságban agronómusként kezdett el dolgozni, mivel a magángazdálkodás ekkor már lehetetlen volt. A származása miatt azonban innen hamarosan elbocsátották, így a mezőgazdasági pályafutása már fiatalon véget ért.
A szegedi keskeny nyomközű vasútvonal helyi pályamestere mellett tudott elhelyezkedni, adminisztratív munkakörben. Itt ismerkedett meg a vasúti pályával, ami végül nyugdíjazásáig elkísérte. Élete során szaktudása fejlesztéséről folyamatosan gondoskodott. Munkába állása után két és fél év elteltével jelentkezett a MÁV Tisztképző Intézetbe. Ekkor már nős és egy kisgyermek apja volt, a szülői házban laktak Mórahalmon. A tisztképző elvégzése után a Szentesi Építési Főnökség szegedi hidász építésvezetőségén dolgozott, majd visszakerült a szegedi kisvasút pályamesteri szakaszára, már pályamesternek. Még a vasútvonal megszüntetése előtt a Szegedi Pályafenntartási Főnökségre került vonalkezelői beosztásba, innen vezetett az útja a Szegedi Igazgatóság Építési és Pályafenntartási Osztályának hídcsoportjába. Itt mintegy ezer vasúti műtárgy, köztük az összes Körös-híd, három Tisza-híd és két Duna-híd felügyeletéről, fenntartásáról, szükség esetén korszerűsítéséről kellett gondoskodnia. Továbbképezte magát: 45 éves korára diplomát szerzett a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán.
Munkáját lelkiismeretesen végezte. A fiatalkorában ért hatások és körülmények az eredeti elképzelésétől eltérítették ugyan, de végül a vasúti munkában megtalálta azt a vonzerőt, ami nyugdíjas koráig e mellett a pálya mellett tartotta.
Nyugodt, derűs természetű volt, soha nem panaszkodott, nem bosszankodott. Munkabírás és precízség jellemezte kiváló kollégánkat.
1991-ben vonult nyugdíjba, és ez után szülei kárpótlásaként egy hektár szőlő birtokosa lehetett, ami mindig példás művelésben részesült. A szőlészet és a borászat kitöltötte a mindennapjait, szép pincéjét, számtalan elismerésben részesült borát sokan ismerték. Még sok évet tölthetett el ezzel a tevékenységgel, felesége, két fia és szeretett unokái körében.
Visszatérve a kert- és szőlőgazdaság területére, munkatársairól, volt kollégáiról nem felejtkezett meg, és a hidász nyugdíjastalálkozókon tartotta velük a kapcsolatot.