Németh Gyula 1928–2010

Németh Gyula a Műszaki Egye-tem elvégzése után, 1957-ben a vasútépítés, majd 1962-től a pályafenntartás területén dolgo-zott. Több évtizedet töltött irá-nyító poszton: volt építésvezető, pályafenntartási főnökségveze-tő, a MÁV Budapesti Igazgató-ság Építési és Pályafenntartási osztályvezetője, majd 14 éven át építési igazgató.1972–1976-ig a Budapesti Igazgatóság II. Építési és Pályafenntartási osztályának vezetője volt, majd 1976–1989-ig a MÁV Budapesti Építési Főnökség igazgatója-ként tevékenykedett.Ez idő alatt többek között az ő vezetésével valósult meg Szolnok állomás teljes átépítése. Nevéhez fűződik a budapesti terület vonalhálózatának rekonstrukciója, kö-zülük kiemelkedik a Budapest–Hegyeshalom vasútvonal Bp.-Kelenföld–Tatabánya közötti szakasz új nyomvonalon történő kiépítése. 1976 és 1984 közé esik az újkori magyar vasútépítés kiemelkedő teljesítménye, ekkor az éves átlagos teljesítmény 300-350, maximuma 410 km vasúti pálya re-konstrukciója volt. Ennek egyharmadát a Budapesti Építési Főnökség végezte el, Németh Gyula vezetésével.Tudatosan, jó érzékkel és nagy odafigyeléssel valósí-totta meg az általa irányított főnökségen a szakembe-rek minőségváltását 1976 és 1985 között: ifjú mérnökök szakemberré nevelésével megújította a teljes vezetői kart.Németh Gyula nem csupán irányította a céget, hanem nagy figyelemmel, szeretettel és személyes varázsával is nevelte a fiatalokat. Így tudott egy mindenre elszánt, eredményes csapatot kialakítani maga körül. Ezek közül a fiatal mérnökök közül kerültek ki a MÁV későbbi szak-mai vezetői, kitűnő szakértői.Szakmaszeretete, a MÁV iránti elkötelezettsége, kiváló szervező-irányító képessége és a szakember-utánpótlás nevelés iránti igénye korának legkiemelkedőbb vezetői közé emelte.

Dr. Zsákai Tibor

A cikk folytatódik, lapozás:1
A teljes cikket megtalálja a folyóirat ában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©