A cikk szerzője:

Szemerey Ádám diagnosztikai mérnök
MÁV Zrt.

Egy kirándulás képei

2007. március 3-án közlekedett utoljára menetrend szerint személyvonatka Nyíregy háza–(Nagykálló)–Nyíradonykvasútvonalon. A vonatmentes, másodikkévfordulóra a Tiszavidéki Vasútbarátok Köre „Utazz a vasútért! Túrázz a vasútért!” címmel gyalogtúrát hirdetett március 7-ére, nyíradonyi indulással. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, hiszen az előre jelzett egész napos eső – gondolom – sokakat elriasztott a túrától. Végül is 10 óra után néhány perccel hatfős csapatunk elindult Nyíradonyból (229 hm szelvény) a jelzett cél – Nagykálló állomás – felé. Enyhe ellenszélben érkeztünk Abapuszta megállóhelyre (197), ahol láthattuk az utóbbi évek „vasút-racionalizálásának” eredményét: a korábbi állomásépület hűlt helyét… Alig félóra múlva eleredt az ígért eső, és kitartott Balkányig (123). Közben láthattuk a 2000-ben átépített szakaszt (170-140), ahol akár 60 km/h-val is mehetne a vonat – pláne a Bz! Az állomásépület a földszinten bedeszkázva (1. kép), felül az ablakok tárva-nyitva…, pedig pár éve még laktak (lakhattak?) benne! Kis szünetet tartva folytattuk utunkat (2. kép). Biribe érve „csodát láttunk”: a kör - nyezet ápolt, gondozott, a gereblyézés nyomai a sínig érnek… Ennek az épületnek van lakója, és lám, törődik is a környezetével. Kissé elcsigázott társaságunkat a lendület vitte tovább (3. kép). Rövide sen elhaladtunk Táncsics-telep (51) mellett, ahol néhány éve még laktak az őrházban, mára a szilvafák is nyomtalanul eltűntek. A szél végig kitartott, sajnos erősödött és szembe fújt… A tervezett időben, fél négy körül értünk Nagykálló-elágazáshoz (20), ahol frissen tatarozott, lakatlan és bezárt őrházat találtunk. Néhány fénykép elkészítése után – utolsó erőnket összeszedve – továbbsétáltunk Nagykálló állomásra. Ezen a szakaszon már nem a „vágánytengelyben” haladtunk, hiszen itt jár a vonat… Négy óra tájban megérkeztünk Kállóba, magunk mögött hagyva 23 kilométert (4. kép), útközben jót beszélgettünk, természetesen a vasutakról: elsősorban a jól működőkről, amilyeneket különböző országokban élvezhettünk.

1. kép
Két éve még laktak a balkányi állomásépületben, aztán megüresedett. Amikor az önkormányzat át akarta venni – nem adták, mondván, benne van a fénysorompó kapcsolótáblája…

2. kép
Görénypuszta. A kapcsolószekrény még ott van, de a fénysorompót már leszerelték!

 

3. kép Még megvannak a sínek…

 

4. kép A Nagykállói Ipari Park mellett. Ahelyett, hogy megállót csinálnánk, még vonat sincs…

A cikk folytatódik, lapozás:1
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2009 / 2. számában.
A lapszám PDF dokumentumként való letöltéséhez kattintson ide!
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©