A cikk szerzője:

Dr. Zsákai Tibor okl. építőmérnök, c. főiskolai tanár, ny. MÁV főigazgató

A vasúti pályákra vonatkozó műszaki szabályozási rendszer megújítása – Az EU 4. vasúti csomag bevezetése

Az elmúlt 30 évben sok kísérlet volt a vasúti szabályozások megújítására. Ez az a terület, amelyik kimaradt a nagy változások sodrásából, és a MÁV szabályozási monopóliuma fennmaradt, miközben a vasúti közlekedés piacosodott. Az országos közforgalmú vasutak pályatervezési szabályzatát már 1990-ben átdolgoztuk, a szabályozásokat az európai normákhoz igazítottuk. Később korszerűségi felülvizsgálatok történtek, azonban jóváhagyását nem sikerült elérni. Az Országos vasúti szabályzat (OVSZ) korszerűsítése, átdolgozása is több menetben, sok munkával 2004-ben, 2008-ban, 2016-ban megtörtént. Jóváhagyására nem került sor.

  • Vasútbiztonsági engedély kiadása az infrastruktúra, energia, illetve pálya menti ellenőrző-irányító és jelző alrendszerek üzembe helyezésére, ha a kérelmező szolgáltatási területe csak egy tagállamra korlátozódik, és ezt a kérelmező kéri is.
  • Forgalomba hozatali járműengedély és járműtípus-engedély kiadása, ha a jármű alkalmazási területe csupán egy tagállamon belüli hálózatra vagy hálózatokra korlátozódik, és ezt a kérelmező kéri is.
  • Pályahálózat-működtetők vasútbiztonsági engedélyének kiadása.

A IV. vasúti csomag eredeti átültetési határideje 2018. december 15. volt. A hosszabbítás szerint ez a dátum 2019. június 16-ra módosult. Lehetőség volt az átültetés határnapjának egy évvel történő halasztására is. A projektet is érintő határidő 2020. június 16. lett [2].

Új szabályozási rendszer

Az új szabályozási rendszer kialakítása már 2014-ben elindult az e-Vasút rendszer létrehozása során. A szabályozások felülvizsgálatakor kiderült, hogy számos szabályozás felesleges, sok szabályozási elemet nemzeti szintre kell emelni a vállalati szintről, és több szabályozásnál korszerűsítésre van szükség.
A 4. vasúti csomag műszaki pillérével összhangban a 3. ábra szerinti szabályozási koncepció került elfogadásra.

3. ábra. Az új szabályozási rendszer koncepciója
Az új szabályozási rendszerben:
– EU-szabályozások átültetése a magyar jogrendbe. Elsősorban az ÁME-k és egyéb műszaki szabályozások alkalmazása.
– Nemzeti szabályozások:

  • jogszabályok (törvények, jogszabályok, rendeletek). Hosszabb távon érvényes előírások, amelyek nem műszaki normákat, hanem eljárásrendeket, általános követelményeket, viselkedési normákat határoznak meg. Ezeket a szabályokat az EU felé be kell jelenteni.
  • Vasúti műszaki szabályok (VMSZ), nem jogszabályok, de a szakma által elismert, magunkra nézve kötelezően alkalmazandó műszaki szabályok. A vasúti rendszer integritását és biztonságát meghatározó, egységesen alkalmazandó műszaki előírások összessége, amelyek az ÁME-kkal összhangban vannak.

Vasúti műszaki előírások (VME):

  • a tervezés, létesítés részletes szabályai, létesítménycsoportonként;
  • a működtetés, üzemeltetés szabályai, létesítménycsoportonként;
  • vasúti forgalmi szabályzat.

Ezekben a szabályozásokban a teljes rendszerre érvényes, Magyarország területén mindenkor egységesen alkalmazandó szabályok vannak, amelyeket nem célszerű jogszabályba foglalni.
Vállalati szintű utasítások, szabályozások: elsősorban az EU és nemzeti követelményeknek való megfelelés szabályait tartalmazzák. Ilyenek például az eljárásrendek, technológiai utasítások stb.
A vállalati szabályozások nem tartalmazhatnak jogszabályban vagy VME-ben szabályozandó normatívákat. Kizárólag a jogszabályban és VME-ben meghatározott követelmények megvalósítására, kivitelezésére vonatkozó technológiai, módszertani, eszközbeli és eljárásbeli szabályozásokat tartalmazhatják.

Az új szabályozási rendszer következményei

Az új szabályozási rendszerrel összhangban hatályát veszíti:

  • a 103/2003. (XII. 27.) GKM-rendelet a hagyományos vasúti rendszerek kölcsönös átjárhatóságáról;
  • a 4. számú melléklet a 103/2003. (XII. 27.) GKM-rendelethez Országos Vasúti Szabályzat;
  • az Országos Közforgalmú Vasutak Pályatervezési Szabályzata.

Új szabályozások kerülnek bevezetésre:

  • ITM-rendelet az uniós vasúti rendszer magyarországi részét képező vasúti pálya és tartozékai tervezésére, építésére, kivitelezésére, üzembe helyezésére és üzemeltetésére vonatkozó szabályokról;
  • ITM-rendelet a vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról;
  • 289/2012. (X. 11.) kormányrendelet a vasúti építmények építésügyi hatósági engedélyezési eljárásainak részletes szabályairól módosítása;
  • Az innovációért és technológiáért felelős miniszter 1/2021. (I. 7.) ITM rendelete a Vasúti Műszaki Bizottságról, a vasúti műszaki előírások és a szakmai állásfoglalások kidolgozására és kiadására vonatkozó szabályokról.

Új vasúti műszaki előírások

A vasúti szabályozások felülvizsgálata nyomán új vasúti műszaki előírások megalkotására került sor. A pályahálózat tekintetében:

  • vasúti pálya tervezési és létesítési szabályzat;
  • vasúti alépítmény tervezési, létesítési és üzemeltetési szabályzat;
  • vasúti pálya üzemeltetési és karbantartási szabályzat;
  • vasúti hidak, műtárgyak tervezési, létesítési és üzemeltetési szabályzat.

Fentieken kívül kidolgozásra került hét szabályozás a biztosítóberendezés, energiaellátás és a járműtechnika területeken.

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző123Következő »

Irodalomjegyzék

  • [1] Alscher T. 4. vasúti csomag. Feladatok és újdonságok. Közlekedéstudományi Egyesület XXIII. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban. Siófok, 2019. február 21
  • [2] Dr. Horvát F. Az EU IV. vasúti csomag műszaki pillére, változások a vasúti műszaki szabályozásban. MAÚT 2019. május 29.
  • [3] 1/2021. (I. 7.) ITM rendelete A Vasúti Műszaki Bizottságról, a vasúti műszaki előírások és a szakmai állásfoglalások kidolgozására és kiadására vonatkozó szabályokról. Magyar Közlöny 3. szám
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2021 / 3. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©