A cikk szerzője:

Dávid András létesítményi főmérnök
Magyar Építő Zrt.

Puszpán János pályalétesítményi szakértő
MÁV Zrt.

Budapest Nyugati pályaudvar (1. rész) – A csarnokszerkezet felújítása

A Nyugati pályaudvar megépülésekor, 1846-ban a világ ötödik legnagyobb pályaudvara volt. A szakma és a közönség egyaránt csodálta. Nem véletlen, hogy az átadását követő években Vinzenz Rein bécsi építészt is megihlette a román kori bazilikát idéző csarnok, amit Budapest más nevezetességeivel együtt rajzban és színezett rézmetszeten örökített meg. Óriási szerencse, hogy ránk maradt a rajz, mivel a kiegyezést követő fejlődés miatt csakhamar szűknek bizonyult az eredeti csarnok, és útjában állt a Nagykörút építésének, ezért egy részét le kellett bontani, a megmaradó rész fölé új csarnokot emeltek, és ezt követően a teljes indóházat elbontották.


A lábazatok átépítésénél gondot jelentett, hogy a kőlábazat eltérő időpontban történő javításai során nem az eredeti követ alkalmazták, így négy különböző kőből állt össze a lábazat. Mivel az eredetileg beépített köveket már nem lehetett beszerezni, így a teljes lábazat cseréjére sor került.
Az átépítésnél sokrétű szakmai gárda képviseltette magát. A legfontosabb szakemberek az ács, bádogos, tetőfedő, díszműbádogos, szerkezeti és díszműlakatos, üveges, épületszobrász, tégla- és kőrestaurátor, asztalos, vasöntő mesterek és díszítőfestők voltak. Hozzájuk csatlakoztak a gépész és a villanyszerelő szakemberek, akik a csapadékvíz-elvezetést, valamint az új világítási rendszer kiépítését végezték. De meg kell említeni az ács-állványozó szakmunkásokat is, akik a munkafeltételeket biztosították ahhoz, hogy a többi szakma képviselője dolgozni tudjon. 13 000 m2 homlokzati állványt építettek a vágánycsarnokban (12. ábra) és a tornyok körül.

12. ábra. Építési állvány a csarnokban

Főbb mennyiségek, díszítőelemek

  • 736 db újragyártott díszelem, ebből 671 db díszmű bádog;
  • 462 db felújított, 65 db új öntvény­elem;
  • 1075 m új, profilos párkány a vágánycsarnok körül;
  • 8877 m2 felújított tetőfelület;
  • 1500 m2 palafedés;
  • 5800 m2 fémlemezfedés.

A helyszínen átlagosan naponta 190 fő dolgozott 2021 novemberében és 100 fő körüli volt a létszám a műhelyekben. Ez utóbbiak a díszelemek előre gyártását, javítását, új öntvények készítését, acélelemek előre gyártását végezték.
Nagy büszkeséggel tölti el az embert, ha hozzá tud tenni valamit az elődök kiváló műveihez. Az Alexandriai Szent Katalin ivókút erre ékes példa (13. ábra). A projekt során felmerült a kérdés, hogy mi legyen a középperonon álló, leromlott állapotú retró ivókút sorsa. Gyorsan megszületett a döntés: el kell bontani. Pótlására két terv készült, amelyek közül a „historizáló” kút terve valósult meg a megrendelő és a műemlékvédelmi szakemberek javaslata alapján. A kút a pályaudvar díszítő elemeit jeleníti meg. A talapzaton elhelyezett táblák emléket állítanak az első vasútvonal 175 éves jubileumának és jelenleg folyó felújításnak. Érdekesség, hogy a kút hátoldalán (végpont felüli oldalán) egy kutya­itató is helyet kapott.

13. ábra. Alexandriai Szent Katalin ivókút

Akadálymentesítés

Bár nem a tetőfelújítási projekt része, de szervesen hozzá tartozik a pályaudvar felújításához az akadálymentesítés, amelyet a MÁV Zrt. kiemelten kezel. Ennek eredményeként a Nyugati pályaudvar Teréz körút felőli akadálymentes megközelítését rámpa biztosítja.
Büszkék vagyunk arra, hogy hazánkban elsőként, Európában is az első öt között, megvalósult a pályaudvaron, a „beszélő” taktilis sáv telepítése.
A 14. ábrán látható, hogy a rendszer használója egy látássérült ember bluetoothszal felszerelt botot tart a kezében, amely érzékeli a rádiójeleket, amelyek a burkolaton elhelyezett LVE-címkéről érkeznek, ha a botot hozzáérintik. A jeleket egy applikáción keresztül a használó a mobiltelefonján tudja fogadni, és hangosan felolvassa neki (akár hat nyelven) az instrukciókat. Az információtípusok száma tulajdonképpen végtelen, ám a felhasználók jellemzően a közlekedési támpontokat szeretnék tudni, mint például kereszteződés, csomópont, érdekességek, amiket útba ejtenek, és amit a látássérült nem láthat.
Ugyancsak veszélyt jelző burkolati elemek figyelmeztetik a látássérültet a peronra vezető lépcsők tetején. A lépcsőkarok első és utolsó fellépésénél 5 cm széles kontrasztos lépcsőél figyelmeztető jelzés a látássérült utasok számára érzékelhető módon nyújt segítséget, megfelelő tónuskontrasztos kialakítással.

Összegzés

A felújított csarnokba való belépést követően szembetűnő, hogy színében is megváltozott a pályaudvar csarnoka. Az alkalmazott színeket a színdinamikai kutatások eredményeként, az örökségvédelem szakembereivel történt egyeztetések során határoztuk meg.
Egy ilyen patinás, nemzeti örökségünk részét képező építmény felújításánál fontos, hogy minden résztvevő kellő alázattal, tisztelettel álljon hozzá a műemlék épület felújításához, különösen olyan nagy múltú épületnél, mint a Nyugati pályaudvar (15. ábra). Úgy gondolom, hogy a helyszíni látvány és a bemutatott fényképfelvételek mindezt igazolják.
A legnagyobb élmények egyike az volt a csarnok ünnepély nélküli csendes megnyitásakor, hogy néhány perccel a kapuk megnyitása előtt egy édesanya felemelte gyermekét, a lábazat párkányára állította a Teréz körúti bejáratnál, és az ablakon betekintő gyermeknek azt mondta: „Nézd, milyen gyönyörű lett!”
A Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének  és a csarnok Teréz körúti homlokzatának felújítása még folytatódik. A projekt befejező munkái az idén nyáron fejeződnek be. Jó hír, hogy kiírták a nemzetközi pályázatot a Nyugati pályaudvar környezetének fejlesztésére, így a Nyugati pályaudvar melletti városrész is megújulás előtt áll. Ezek a felújítások és fejlesztések újra megfelelő rangra emelik az  ország fővárosában elsőként megépült és mára már több mint 175 éves pályaudvart.

14. ábra. A „beszélő” taktilis sáv15. ábra. Kép a műemléki felújításról

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző1234
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2022 / 1. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©