A cikk szerzője:

Török Gergely műszaki igazgató­helyettes
MÁV Zrt.

Budapest Nyugati pályaudvar (2. rész) – Az infrastruktúra-felújítási munkák

Budapest pályaudvarai közül a Nyugati pályaudvar épült meg elsőként a Pest–Vác-vasútvonal 1846. évi megnyitására. Az ezt követő évtizedekben, a magyar vasúthálózat fokozatos kiépülésével, további jelentős vonalak és viszonylatok kezdőpontja lett, mind a távolsági, mind az elővárosi személyszállítás területén. A második világháborút követő újjáépítés és az erőltetett ütemű iparosítás munkaerőigénye, majd az agglomerációs övezet – főleg a rendszerváltás utáni – robbanásszerű lakosságnövekedése az utazási igények folyamatos növekedését eredményezte. A pályahálózat avulása és a bekövetkezett változások miatt a pályaudvar vágányhálózatának teljes felújítását kellett elvégezni.

  • Az I–VI. vágányok vége mögötti „hidegváró” üvegezésének javítása (tisztítás, vízszigetelés helyreállítása).
  • Szennyvízcsatorna fektetése a XVII. vágány mellett új nyomvonalon, a hozzá tartozó műtárgyakkal (átemelő stb.).
  • Felsővezetéki keresztmezők cseréje, összesen 89 mező (10. ábra).

9. ábra. Acélszerkezetű perontető felújítása a X-XI. vágányok között

10. ábra. Felsővezetéki keresztmező cseréje

  • Hosszlánc, munkavezeték cseréje, összesen 1564 fm.
  • Felsővezetéki szigetelők cseréje, összesen 2481 darab.
  • Új jelzőhíd építése a bejárati jelzőknél (11. ábra).
  • Új összesítő utastájékoztató LED-fal építése a vágánycsarnokban.
  • Veszélyes és űrszelvénybe érő fák kivágása: 1039 darab.
  • Bozót- és cserjeirtás, összesen 8360 m2.
  • Használaton kívüli épületek bontása: 5 darab.

A kivitelezés végrehajtása

A tényleges munkavégzés 2021 márciusában kezdődött Rákosrendező állomáson a majdani vágányzári menetrend alatti, terelt útirányú vonatközlekedés által igénybe veendő vágányutakon. A vágányzári menetrend szerint a vonatok egy részének Rákosrendező volt a végállomása (2. és 71. vonal), míg mások áthaladtak rajta a 70. vonal irányából a 100. vonal felé. Ennek stabil lebonyolításához számos, nem átmenő fővágányban fekvő kitérőt, vonatfogadó és egyéb állomási vágányt, valamint a 70. és 100. vonalak közötti összeköttetést biztosító úgynevezett „Z” (delta-) vágányok megerősítését is el kellett végezni a Nyugati pályaudvar vágányzárának megkezdése előtt.
Hasonlóan fontos előkészítő feladat volt a vágányzári időszakra a gyors reagálású, csak ebben a térségben igénybe vehető hibaelhárító készenlét megszervezése, ennek érdekében Rákosrendező pályafenntartási szakaszon egy külön készenlétes egység működött a terelt forgalom időszakában.

11. ábra. Jelzőhíd építése a bejárati jelzőknél
A teljes kizárást megelőzően sor került a vágányzár alatti, terelt vonatforgalom technológiájának próbájára, tesztelésre is a MÁV-START-tal közösen annak érdekében, hogy az esetleges hiányosságok még a kezdést megelőzően felszínre kerüljenek Az előkészítés során figyelemmel kellett lenni arra is, hogy 2020 májusától már egy másik beruházás keretében zajlott a vágánycsarnok tetőszerkezetének és a csarnok homlokzatainak, belső terének felújítása is.
A Nyugati pályaudvar előkészítő munkálatai is megkezdődtek a teljes kizárást megelőzően, az anyagok szállítását és kisebb, KMZN (kiutalt menetvonal zavarása nélküli – azaz módosított, vágányzári menetrend készítését nem igénylő) vágányzárban vagy a nélkül végezhető feladatokat már május elejétől végeztek a kivitelezők. A teljes kizárás időszakában készültek el a csak itt végezhető munkák: a kitérőcserék (4. ábra), a vágányok átépítése (5., 6.  ábra), a peronok aszfaltozása (8. ábra), a felsővezeték-hálózat felújítása (10. ábra), perontető felújítása, hídszigetelés (7. ábra). A forgalomba helyezést követően tovább folytatódott a kivitelezés a forgalom mellett, illetve KMZN vágányzárban végezhető feladatokkal, Ezek, mint például a taktilis sá­vok elhelyezése a peronokon, a perontető pilléreinek javítása (9. ábra), illetve egyéb további, kisebb volumenű tevékenységek (11. ábra), 2021. november végéig befejeződtek.
Az elvégzett munkák eredményeként valamennyi, műszaki állapot miatti sebességkorlátozás megszűnt, ezáltal a pályaudvar kurrens (vonali be- és kivezető, valamint személypályaudvari) vágányai, és Nyugati–Rákosrendező állomásköz is pályasebességgel használhatók.
Nagymértékben javult az utasforgalmi területek színvonala, komfortja, a pályaudvar egész területének rendezettsége, megjelenése. A projekt kiinduló gondolatától a megvalósulásig több mint két év telt el, ez idő alatt az érintett szervezetektől 40-50 munkatárs vett részt a tervezésben és az előkészítésben. A kivitelezés ideje alatt tíznél több külső kivitelező, illetve nagyszámú MÁV-szervezet végzett egyidejűleg munkát, összességében több száz fős létszámmal, komoly koordinációval.
Munkájukat ezzel a rövid összefoglaló cikkel is megköszönjük.

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző123
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2022 / 1. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©