A cikk szerzője:

Markó András okl. építészmérnök
MÁV Zrt.

Németh Tamás okl. építészmérnök
Mata-Dór Architektúra Kft.

Kaposvár felvételi épület műemléki helyreállítása

A kaposvári vasútállomás főépülete 1900-ban épült Pfaff Ferenc építész tervei alapján. Az épület sikeres­sége okán a terveket típustervként használták két másik helyszínen is: Szatmárnémetiben (ma Satu Mare, Románia) és Versecen (ma Vršac, Szerbia). A közel 120 éves épület műszaki állapota teljesen leromlott. Egyes födémszakaszok kritikus állapotba kerültek, a tető több helyen beszakadt, a pincékben térdig ért a talajvíz. Fennállása óta most először nyílt alkalom az épület átfogó felújítására, műemléki helyreállítására, ami a KÖZOP/IKOP program keretében, európai uniós forrásból 2017-ben valósult meg. A komplex felújítás során a vasúti funkció megőrzése mellett megvalósult egy Kormányablak kialakítása is.

Megvalósulás

Külső kialakítás

A helyreállítás során az épület eredeti tömegét az 1943-ban hozzáépített toldalékok elbontásával visszaállítottuk. (11. kép). A főbejárat fölötti előtetőt kortárs módon fogalmaztuk újra.

11. kép. Megvalósult állapot – város felőli nézet (Forrás: MÁV Zrt. MTF)12. kép. Megvalósult állapot – utcai nézet (Forrás: MÁV Zrt. MTF)


A külső falfelületeket JOS technológiájú nedves eljárással tisztították meg. Ezután a hiányzó elemeket pótolták, a hibásakat javították. A homlokzat hidrofobizáló bevonata csak a falfelületek teljes kiszáradása után készült el (12., 13. kép).
A homlokzati nyílásokat – az utólag nyitottak befalazásával és az eredeti nyílások kibontásával – az eredeti állapotnak megfelelően állítottuk helyre. Ez különösen az utascsarnok bejáratainál jár látványos eredménnyel. Az épület ablaknyílásai fölötti befalazott „kisablakokat” újra megnyitottuk, ezáltal az épületbe több fény jut.

13. kép. Megvalósult állapot – a fő­hom­lok­zat részlete (Forrás: Soós Botond)14. kép. Megvalósult állapot – peronnézet (Forrás: Zengővári Kft.)

A legtöbb helyen lehetőség volt még az eredeti homlokzati nyílászárók megtartására és felújítására. Kívül a fémszerkezetekkel azonos színű felületkezelést kaptak, belül a festőrestaurátor által megtalált eredeti flóderezést (fautánzatú, erezetes festést) állítottuk helyre.
Főbb szerkezeti beavatkozások:

  • alapmegerősítés, illetve talajszilárdítás készült injektálással (jet-grouting);
  • a pincékben új, vasbeton padlóle­me­­zek készültek. A pince szigetelése belső falfelületre, illetve a vasbeton el­len­lemezre kent szigeteléssel (MC Ba­uch­emie Oxal DS-HS) történt.
  • a lábazat szigetelését injektálással oldottuk meg;
  • a statikailag nem megfelelő és a veszélyesnek nyilvánított födémeket vasbeton síkfödémekre cseréltük;
  • a 3. és 2. tömbben vasbeton szerkezetű galériaszintet alakítottunk ki a funkcionális igények kielégítésére és a helyreállításra szánt utasforgalmi terek felszabadításának érdekében;
  • egy új vasbeton lépcső készült a galériaszint megközelítéséhez.

Az épület vágányok felé néző homlokzata előtt végigfutó perontetőnél az 1950-es évek végén trapézlemez-fedésű, acél rácsostartókkal és szelemenekkel átépített részeket elbontottuk. Ezek helyett, a korabeli fotók és tervek alapján, felülvilágítókkal megnyitott faszerkezetű tető készült. A meglévő öntöttvas oszlopokat felújítottuk, a szegecselt tartókat megtartottuk és felújítottuk (14., 15., 16. kép).

15. kép. Megvalósult állapot – peron felőli nézet (Forrás: MÁV Zrt. MTF)16. kép. Megvalósult állapot – peron (Forrás: MÁV Zrt. MTF)

A meglévő-megmaradó fa tetőszerkeze­te­ket megerősítettük. Az összekötő szárnyakon az új belső tereket magukba foglaló monolit vasbeton koporsófödém tetők készültek. A magastetőket a Creaton fekete, engóbozott felületű „bécsi táska”, azaz téglalap alakú kerámiacserepei fedik. A kis hajlású tetőfelületeken és a perontetőn Rheinzink állókorcos lemezfedést alkalmaztunk. A magastetők gerinceit a korabeli tervek szerint fémlemezből alakítottuk ki.
Az eredeti tervek, valamint képeslapok alapján állítottuk helyre a díszbádogos elemeket is.

17. kép. Megvalósult állapot – utas­csarnok (Forrás: Soós Botond)18. kép. Megvalósult állapot – utas­csarnok (pénztárcsarnok) (Forrás: Soós Botond)

Belső kialakítás

Összességében törekedtünk az eredeti nagyvonalú terek minél teljesebb körű, de hiteles helyreállítására. Ahol ez nem volt megvalósítható, ott kortárs eszközökhöz nyúltunk. Az épület főbb utasforgalmi tereinek padlóburkolatát egységesen öntött terrazzóból alakítottuk ki. Visszaállítottuk a lábazati faburkolatokat és a mennyezeten, illetve az oldalfalon talált gipsz párkánytagozatokat. Az utasforgalmi terekbe egyedi, a Zengővári Kft. által készített világítótestek kerültek.

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző12345Következő »
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2019 / 1. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©