A cikk szerzője:

Markó András okl. építészmérnök
MÁV Zrt.

Németh Tamás okl. építészmérnök
Mata-Dór Architektúra Kft.

Kaposvár felvételi épület műemléki helyreállítása

A kaposvári vasútállomás főépülete 1900-ban épült Pfaff Ferenc építész tervei alapján. Az épület sikeres­sége okán a terveket típustervként használták két másik helyszínen is: Szatmárnémetiben (ma Satu Mare, Románia) és Versecen (ma Vršac, Szerbia). A közel 120 éves épület műszaki állapota teljesen leromlott. Egyes födémszakaszok kritikus állapotba kerültek, a tető több helyen beszakadt, a pincékben térdig ért a talajvíz. Fennállása óta most először nyílt alkalom az épület átfogó felújítására, műemléki helyreállítására, ami a KÖZOP/IKOP program keretében, európai uniós forrásból 2017-ben valósult meg. A komplex felújítás során a vasúti funkció megőrzése mellett megvalósult egy Kormányablak kialakítása is.



Utascsarnok

Itt a verseci minta alapján történt a helyreállítás. Így a mennyezet, a belső homlokzat részletformái, a gipsztagozatok, díszítmények és a szélfogó az ottaninak majdnem pontos mása. Az eredetileg valószínűleg cement vagy gipszrabic mennyezet most acél tartóvázra szerelt, íves és sík gipszkarton lemezekből készült. Kortárs eszközökkel formáltuk meg a tér közepén álló padot és a pénztárak felőli nyílások keretezését is (17., 18. kép).

Egykori III. osztályú étterem és váró (pénztár)

Ezt a helyiséget a megváltozott igények miatt nem állítottuk helyre. Az eredetileg négy homlokzati tengelynyi helyiségből egy tengelynyi maradt, és a pénztárak előtereként szolgál. A helyiség kialakítása itt kortárs eszközökkel történt. Az utascsarnokból ide is befutó terrazzo padló a pénztár falán falburkolatként folytatódik.

19. kép. Megvalósult állapot – folyosó (Forrás: Soós Botond)20. kép. Megvalósult állapot – bérle­mény (egykori I. osztályú váró) a res­taurált, illetve rekonstruált díszítőfestéssel (Forrás: MÁV Zrt. MTF)

Egykori I. és II. osztályú várók (bérlemények)

Mindkettő a továbbiakban bérleményi területként „aktív váróként” funkcionál. Az eredeti metszet alapján helyreállítottuk a faburkolatot és a mennyezeti díszpárkányt. Az I. osztályú váró mennyezetén megtalált eredeti díszítőfestés egykori helyén való restaurálásra nem kerülhetett sor, mert a kivitelezés során feltárt könnyező házigomba fertőzés miatt az eredeti fafödémet el kellett bontani. A díszítőfestés egy jellemző darabját a mennyezetről leválasztottuk. Az új vasbeton födémre a restaurált darab az eredeti helyére tanúfelületként került vissza. A mennyezet többi részén a díszítőfestés rekonstrukciója készült el, vakolt felületen (20., 21. kép).

21. kép. Megvalósult állapot – bér­lemény (egykori II. osztályú váró) (Forrás: MÁV Zrt. MTF)22. kép. Megvalósult állapot – Kormányablak (Forrás: Zengővári Kft.)

Közlekedőfolyosó

A helyreállítás után is közlekedő maradt, ami feltárja a bérleményi helyiségeket és a kormányablak ügyfélterét. A homlokzati „kisablakok” belső megfelelőiként a belső főfalban is kibontottuk az eredeti nyílások feletti ablakpárokat. A faburkolat, a mennyezeti díszpárkány és az eredeti díszítőfestés rekonstrukcióját végeztük el. Az utasok kényelmére néhány, belsőépítész tervei alapján készült, a padlóból „kinövő” padot is elhelyeztünk (19. kép).

Egykori I. és II. osztályú étterem (kormányablak)

Itt kapott helyet a kormányablak ügyféltere. Helyreállítottuk a mennyezeti gipszpárkányzatot és a fa lábazatburkolatot. A helyiség közepén álló öntöttvas oszlop színezésénél az anyagszerű, sötét színezést alkalmaztuk. A kormányablak bútorozása a minden kormányablakban egységes típusbútorokkal történt, egyedi megjelenésű bútorozásra nem volt lehetőségünk. A kormányablak épületbeli helye számunkra adottság volt, ezen változtatni a tervezés során már nem tudtunk. Ezért, kissé szerencsétlen módon, az étterem eredetileg egyhelyiségű különtermét felosztva kellett elhelyeznünk a kormányablak bizalmas tárgyalóját és ügyfélmosdóját is. Így a különterem eredeti megjelenésének bemutatását az e két helyiséget feltáró közlekedőhelyiségre korlátoztuk. Az előkerült gipszpárkányt helyreállítottuk, a restaurálásra már nem alkalmas díszítőfestés mintázatát rekonstruáltuk. A különterem mennyezetének közepén, a lámpa körül is előkerült egy kör alakú díszítőfestés. Ez – bár az építés idejénél későbbi korból származik – restaurálva, egy szimmetrikusan elhelyezett másolatával együtt szintén a közlekedő mennyezetére került (22. kép).

Üzemi területek

Itt a megváltozott igények miatt változatos a kép. Az újonnan kialakított galériaszinten lévő helyiségek kortárs kialakításúak. A lépcsőházakat az eredeti állapotukban állítottuk helyre (23. kép).

23. kép. Megvalósult állapot – lépcső­ház (Forrás: MÁV Zrt. MTF)

24. kép. Megvalósult állapot – egyedi lámpák (Forrás: Zengővári Kft.)


Épületgépészet, épületvillamosság

Az épület teljes épületgépészeti rendszere újraépült. Az utasforgalmi terekben új hangos és képi utastájékoztató rendszer készült.
Az épület fényét emeli a város felőli oldalon kiépített programozható díszvilágítás is.

25. kép. Megvalósult állapot – egyedi lámpa (Forrás: Zengővári Kft.)


Az épület eredeti belső világításáról kevés hiteles információt találtunk. A korabeli sajtócikk alapján az épület már eredetileg is „villanyvilágítással” készült, továbbá a peronon elhelyezett lámpák a korabeli képeslapokon is láthatóak voltak. Az előképek és az analógiák értelmezése helyett modern, a mai kor igényeinek megfelelő lámpák tervezése mellett döntöttünk. De a prózai funkcionális térvilágításnál többet szerettünk volna elérni:
• azt, hogy a mennyezet és a részletgazdag falfelületek is meg legyenek világítva, tehát a lámpatest egyszerre teljesítse a direkt és indirekt követelményeket;
• ne legyen szükség kiegészítő, másodlagos világítóelemek használatára;
• a lámpatest kialakítása mai formanyelven, részleteiben nívós, a történeti térhez méltó egyedi karaktert képezzen.
Szerencsés körülmény, hogy ambícióink támogatást nyertek a projekt financiális keretein belül, és lehetőségünk volt „minden igényt kielégítő” egyedi lámpatestek tervezésére a gyártást végző Zengővári Kft. minden apró részletre kiterjedő együttműködésével (24., 25. kép).

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző12345
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2019 / 1. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©