A cikk szerzője:

Kocsor László műszaki igazgató
MÁV FKG Kft.

Új munkagépek a vasúti pályaépítésben

A MÁV FKG a MÁV–Volán-csoport tagja és az ország egyik legjelentősebb vasúti pályakarbantartással foglalkozó társasága, amely jelentős szerepet kapott a Versenyképes Vasút- és Iparfejlesztési Program (továbbiakban vasúti program) keretében végzendő pályafelújítási feladatokban. A program megvalósítása érdekében társaságunk 300 Mrd Ft értékben kötött szerződést a MÁV Zrt.-vel. A szerződés időtartama hat év, amiben a rendelkezésre álló források mértékétől függően ütemezhetők a munkák. A megnövekedett feladatok megkövetelik a társaságtól a megfelelő minőségű, mennyiségű, a megrendelői igényeknek eleget tevő munkavégzést – ez a cég egyik legfontosabb stratégiai célja is. A megnövekedett igényeket a társaság a 2021 nyarán, illetve 2022 novemberében érkező új, nagy kapacitású munkagépek beszerzésével tudja biztosítani.

A vasúti program azoknak a vonalszakaszoknak a megújítását célozza meg, ahol a vasúti pályaállapotokból adódóan, a sok lassújel miatt, jelentősek a késések, ahol nem biztosított a menetrend betartása, ezáltal az utazóközönség elvárásait nem tudja a vasút biztosítani. A MÁV pályavasúti szakemberei határozzák meg azokat a pályaszakaszokat, amelyeket a programba illesztve megújítunk. 2021-ben két ütemben, április 6. és június 18., valamint augusztus 30. és október 29. között újult meg a 100A vonal Vecsés (kiz.)–Monor (bez.) vonalszakasza, amely úgynevezett egyszerűsített korszerűsítéssel készült. Az egyszerűsített felépítménycserés technológia lépései a következők:

  • ágyazatrostálás,
  • felépítménycsere (sínek, kapcsolószerek, betonalj), vágányépítő és -átépítő szerelvénnyel,
  • ágyazati zúzottkő-pótlás,
  • vágányszabályozás,
  • ágyazatrendezés,
  • vágánystabilizálás.

Társaságunk a munkát határidőre, a megrendelő MÁV Zrt. megelégedésére elvégezte, amellyel hozzájárultunk a menetrendszerűség növekedéséhez.

A MÁV FKG Kft. rövid bemutatása

Elődvállalatainkon keresztül 73 éve tartozik hozzánk a MÁV kezelésében lévő, megközelítőleg 7000 kilométer hosszú magyarországi vasúti pálya tervezhető karbantartási és felújítási, valamint egyedi felújítási munkáinak végrehajtása. Fontos kapcsolódó tevékenység a vasútépítő, vágány- és kitérőszabályozó nagygépek üzemeltetése is, valamint e járművek karbantartási, javítási feladatainak ellátása. Foglalkozunk továbbá a vasúti pályához kapcsolódó egyéb vasúti munkagépek karbantartásával, felújításával, tervezésével és gyártásával.
Nagyságrendileg 300 vasúti járművel rendelkezünk, ebből mintegy 60-70 nagy­vasúti munkagéppel dolgozunk, ezek átlagéletkora azonban meghaladja a 30 évet. Éppen ezért 2017-ben egy nagyobb járműbeszerzéssel frissítettük a gépparkunkat, részben a MÁV Zrt. segítségével, egy úgynevezett 3X-es géplánccal: egy Plasser & Theurer Stopfexpress 09-3X vágányszabályzóval, egy Plasser & Theurer USP 2005 ágyazatrendező és egy Plasser & Theurer DGS 62 N vágánystabilizáló géppel. A flottát erősíti még egy Plasser & Theurer 08-475 UNIMAT 4S. Ezzel párhuzamosan, a saját gépek remotorizációs programjaként folytatódott a TVG és USP 3000 sorozatú járművek korszerűsítése is. A bővülésre az előbb említett okok mellett azért is volt nagy szükség, mert a megrendelések száma és nagysága az elmúlt években folyamatosan emelkedett. Elsősorban a vasúti programban való részvételünk eredményeképpen, árbevételünk 2018 óta megduplázódott, kapacitásaink szinte teljes mértékben kihasználtak, 2021-ben pedig bevételünk meghaladta az 53 milliárd forintot. 2022-re 40 Mrd Ft körüli árbevétellel számolunk.

Vasúti program

A vasúti programban társaságunk minél nagyobb szerepet szeretne vállalni, a technológiai igényeket megismerve csak nagy teljesítményű gépek alkalmazása mellett lehetséges a lépést tartani. Társaságunk a programban való eredményes részvétel érdekében döntött úgy, hogy nagy teljesítményű gépekkel erősíti meg a flottáját. 2019-ben fogalmazódott meg az a műszaki igény, amely alapot adott a járművek közbeszerzési eljárásának megindításához. A pályázatra jelentkező lehetséges beszállítókkal, a közbeszerzési eljárás szabályait betartva, több hosszú tárgyalás után, 2020 tavaszán sikerült a szerződéseket megkötni. Az új, összesen 25,2 millió euró értékben beérkező gépek nemzetközi szinten a legújabb technikát képviselik és kiemelten fontos szerepet kapnak majd, hiszen ezek beszerzésével lehetőség nyílik cégcsoporton belül, költségmegtakarítás mellett, nagyobb hatékonysággal elvégezni a vasúttársaság saját pályakarbantartási és -felújítási munkáit. Az új gépek között található egy Plasser & Theurer RM 85-750 UHR típusú nagy teljesítményű ágyazatrostáló gép, egy Plasser & Theurer UNIMAT 08-4x4/4S típusú kitérő-aláverő gép, egy Plasser & Theurer DGS NG vágánystabilizátor, valamint a cég életében új profilnak számító amerikai HARSCO RGH 20 C2 vágányköszörű gép is.

Ágyazatrostáló gép

Az RM 85-750 UHR nagy teljesítményű ágyazatrostáló gép hidraulikus működésű, folyóvágány és kitérőkörzet rostálására alkalmas munkagép (1. ábra). A gép a sín és az alj alatt az ágyazatban átvezetett kaparólánc segítségével felszedi az ágyazat anyagát és azt a háromfokozatú vibrációs rostához továbbítja, ahol a finom, illetve túlméretes kőszemcséket leválasztja. Az ily módon megrostált zúzott kő ezután – elforgatható szállítószalagok segítségével – közvetlenül a lánc keresztrúdja mögött visszakerül a vágányaljzatra. A rostaalj pedig egy átadó transzportszalagra kerül, amely azt vagy oldalra kirakja, vagy közvetlenül az MFS-egységre továbbítja (2. ábra).

1. ábra. Plasser & Theurer RM 85-750 UHR típusú nagy teljesítményű ágyazatrostáló gép jellemző méretei

2. ábra. Plasser & Theurer RM 85-750 UHR típusú nagy teljesítményű ágyazatrostáló gép az MFS-egységekkel


A munkagép kettő egységből áll, amelyek csuklósan kapcsolódnak egymáshoz. A vontatókocsin (ATW) van elhelyezve az első vezetőfülke, a fix helyzetű átadó szállítószalag, az elforgatható rostaaljszalag, valamint a kompakt hangszigetelésű hajtómotor. A rostaalj-kiemelő gép (AHM) hordozza a munkakabint, az emelő- és tolóberendezést, a vezetett kaparóláncot, a háromfokozatú rostálóegységet, a fix helyzetű fő szállítószalagot, a zúzottkő-tároló silót az új kő hozzáadagolásához a kőelosztó berendezést, valamint egy vezetőfülkét. A munkakabin közvetlenül a kotrólánc keresztrúdja előtt helyezkedik el, ezért a munkavégzés során a lehető legjobb rálátás nyílik a kotrási területre (3. ábra). A kaparóberendezés nagy forgócsaptávolsága (21,8 m) lehetővé teszi, hogy enyhe görbületű sínszakaszokat is meg lehessen munkálni a munkavégzés során.

3. ábra. Az ágyazatrostáló gép munkakabinja

Műszaki adatok

  • Nyomtáv: 1435 mm,
  • ütközők közti távolság: 43 590 mm,
  • szélesség: 3150 mm,
  • sínkoronaszint feletti magasság: 4310 mm,
  • forgócsaptávolság AHM: 21 800 mm,
  • forgócsaptávolság ATW: 10 000 mm,
  • tengelytávolság a forgózsámolyban: 1800 mm,
  • kerékpárfutókör-átmérő: 920 mm,
  • minimális munkavégzési ívsugár: 150 m,
  • minimális menetüzemi ívsugár: 230 m,
  • maximális pályaemelkedés (vontatott teher nélkül): 30‰,
  • gép tömege: 160 t,
  • maximális tengelyterhelés: 20 t,
  • meghajtómotor hűtése: vízhűtéses,
  • üzemanyag fajtája: dízel,
  • gyártó: Caterpillar,
  • típus: C 27/ACERT,
  • teljesítmény: 709 kW,
  • üzemanyagtartály űrtartalma: 4000 l,
  • megengedett sebesség saját meghajtással: 80 km/h,
  • megengedett sebesség vontatva: 100 km/h,
  • munkavégzés sínrendszere: 48, 54, 60 kg/m,
  • munkameneti sebesség szabályozhatósága: 0–1600 m/h,
  • rostálási teljesítmény: 700 m3/h,
  • rostálási mélység a sínkoronától: 1000 mm,
  • fokozatmentesen változtatható láncsebesség: 1–3,8 m/s,
  • kotrási szélesség: 3900–7700 mm.
A cikk folytatódik, lapozás:123Következő »
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2022 / 2. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©