A Magyar Királyi Államvasutak 130 évvel ezelőtt megnyitott központi pályaudvarának kialakítási elveiről, illetve a vágánycsarnokot is magába foglaló utasforgalmi épület történetéről az előző számban megjelent részben igyekeztem rövid áttekintést adni. Az alábbiakban ennek a magyar építészet- és közlekedéstörténet szempontjából értékes létesítménynek az ipar- és képzőművészeti alkotásait ismertetem.
Az indóházat, az akkori idők egyik leg­nagyobb magyar épületét Rochlitz Gyula (1825–1886) MÁV-főfelügyelő, a Vasútépítészeti Igazgatóság építésze a kor építészeti divatjának és a pályaudvar-építések nemzetközi gyakorlatának megfelelően és nagy gondossággal tervezte. Rochlitz kiváló szakmai felkészültsége biztosította a formák és a funkciók, valamint a monumentális méretek és az apró részletek harmóniáját. Az épületet Kéler Napoleon (1845–1919) építési nagyvállalkozó kivitelezte. Az építőmesteri munkákat Ulrich Ármin (1846–1912) építész főmérnök, Rochlitz helyettese és Speidl Bódog (1840–1906) út- és vasútépítő mérnök, a MÁV Igazgatóság felépítményi osztályának ké­sőbbi vezetője koordinálta. Feketeházy János (1842–1927) hídépítő mérnöknek, az acél- és vasszerkezetek tervezőjének a helyszíni képviselői Hauff Lajos és Richter Károly mérnökök voltak. Az építtető vezető szakembereinek munkáját a helyszínen Wehle Gusztáv, Bergmann Ernő, Steinhardt Antal, Fabricius Béla és Naeter Ernő segédmérnökök segítették.
Az épület a magyar eklektikus építészet egyik legnagyszerűbb létesítménye, s mint ilyen, nagyon jól illeszkedett a XIX. század második felében világvárossá fejlődő Budapest uralkodó városépítészeti törekvéseihez. Az épület városszerkezetbe illesztéséről tudósító Vasárnapi Újság 1884-ben a következőket írta: „Az a pont, a hol az indóház áll, már a belvárosból, a hatvani-utczáról látható, végig a hosszú kerepesi-uton. (…) Rochlitz tervében az volt a kiinduló pont, hogy ha már e nagy útvonal perspektívája elzáratik, ne legyen szembántó, hanem művészi. Akármilyen díszes palota azon a helyen nem lett volna egyéb, mint a legközönségesebb gát a szemre nézve. Tehát nem palotát, nem falat emelt, hanem óriás kaput, diadalívet. Az uj indóház egy roppant kapunak látszik a kerepesi útról, a hatvani-utczából. (1. ábra)
Ez a kapuzat az indóház homlokzata, művészi arányokban gazdag díszítéssel. Ürege ama fedett csarnoknak felel meg, mely alatt a vonatok megállnak. A fedett csarnok az épület testének úgy szólva a gerincze, s jobbról, balról emelkednek a többi helyiségek, tökéletesen kettéosztva az egész palotát. Egyik oldala az elutazásra, a másik a megérkezésre van berendezve. E két oldalt is szép front emeli. Az előttük levő hely nem udvar, hanem térség, kövezve, aszfaltozva, ligetté alakítva. A fő homlokzat előtt szintén tágas liget terül el, szökőkúttal. Környezetében is vonzó keret övezi. A nagyszerűn emelkedő Budapest egyik méltó pontja ez.”

Az eredeti architektúráját nagyrészt napjainkig megőrző építmény egyes részletei még ma is jól szemléltetik az 1881 és 1884 között lezajlott megvalósításban közreműködő magyar szakemberek és képzőművészek felkészültségét és elsőrangú munkáját.