Dunaújvárosban 1984–85-ben az állomás IV. sz. vágányába a páratlan oldalon négy csoport 54-XI-1:9 egyszerű kitérőt, egy csoport 54-XIV-1:9 átszelési kitérőt, míg a páros oldalon egy csoport egyszerű kitérőt építettek be. Az egyszerű kitérőket (1. ábra) rugalmas műgyantával (Icosit KC–330), míg az átszelési kitérőt vastagabb, merev alátömékeléssel (Icosit KC–220) és egy 10 mm vastag gumilemezzel építették be. A kitérők az elmúlt közel 30 évben minimális fenntartás mellett üzemeltek, vágánygeometriai jellemzőiket a mai napig jól tartják. Az igen jelentős teherforgalom ellenére csupán néhány helyen volt alkatrészcserére szükség. A közel három évtized alatt azonban főként az egyszerű kitérőkben az alátámasztások sok helyen szinte teljes mértékben kitöredeztek, rugalmasságukat elveszítették, ezért felújításuk időszerűvé válik.
BSc diplomamunkámat a BME Út- és Vasútépítési Tanszéken készítettem 2014 tavaszán, ennek keretében végeztem el a ragasztott kitérők vizsgálatát. Az eredmények jobb áttekinthetősége érdekében hagyományos, zúzottköves kitérőket (talpfás és betonaljas) is választottam referenciaként.

A különböző szerkezeti felépítésű kitérők összehasonlító elemzése abban az esetben lenne ideális, ha rendelkezésre állna a ragasztott kitérőkkel megegyező rendszerű és terhelésű kitérő, amelyet ugyanakkor építettek be, illetve a beépítés után ugyanolyan minőségű lenne a fenntartás. A minél ideálisabb állapot elérése érdekében a referenciaként választott kitérőket Dunaújváros állomáson jelöltem ki (2. ábra). Természetesen lehetséges 2-3 év eltérés a beépítési időpontok között, mellékirányú sugarakban, amit az elemzés során figyelembe vettem, azonban a terhelés és a fenntartás minősége nagyságrendileg azonos az egyes kitérők esetében. A ragasztott kitérők közül a 3., az 5. és a 13. sz. kitérő évi 5-10 millió elegytonna terhelést kap, míg a 14. és 27. sz. kitérők ennek körülbelül a felét.