A cikk szerzője:

Pótári Zoltán pályalétesítményi szakértő
MÁV Zrt.

Megújult kiadással ünnepeljük a MÁV Alépítményi Utasítás 90. születésnapját

A MÁV alépítményi témakörben fellelhető első írásos dokumentuma ismereteink szerint éppen 90 éve, 1926-ban jelent meg Az alépítmény és annak fenntartása címmel. Azóta háromszor adták ki műszaki útmutatóként, míg a legújabb hatályba léptetés szerint utasítás lett. Kiadása időszerű volt az utóbbi időben a témában felmerült számtalan műszaki újdonság, a nemzetközi elvárások és nem utolsósorban a magunkkal szemben támasztott igényesség miatt. Két kötetben, cserélhető lapos megújult külsővel adtuk ki. A MÁV Zrt. D.11. Műszaki utasítása minden érdekelt fél számára kötelező. Ennek ellenére nemcsak utasításként, tankönyvként, hanem kellő ismeret esetén műszaki érdekességként is forgathatók lapjai.

A 20/2016. (VI. 10. MÁV Ért. 10.) EVIG sz. Utasítás hatályba léptette a Vasúti alépítmény tervezése, építése, karbantartása és felújítása című D.11. Utasítás I. (44600/2014/MAV) és II. (57277/2015/MAV) kötetét 2016. július 1-jével.
A hatályba léptetéssel egy időben visszavonásra került a(z):

  • 1988-ban kiadott D.11. sz. Műszaki Útmutató (108454/1987.)
  • P-7702/2008. Főigazgatói utasítás: MÁV 102345/1995. PHMSZ. Alépít­ményi létesítmények és az ágyazati anyag minőségi átvételi előírásai utasítás I. fejezete (1–3. sz. módosítás). A zúzottkő ágyazat minőségi átvételi követelményeit tartalmazó II. fejezet (4. sz. módosítás: P-10813/2009) hatályban maradt további intézkedésig.
  • P-9368/2008. sz. Előre gyártott vb. béléselem típusai című Igazgatói utasítás.
  • P-9370/2008. sz. Geoműanyagok vasúti alkalmazása című Főigazgatói utasítás.

Az utóbbi két utasítás ma már ábragyűjteményként, alkalmazási segédletként funkcionál.
A MÁV Alépítményi utasítása éppen 90 éves, története 1926-ra nyúlik vissza. Akkor jelent meg a XXIV/90. sz., Az alépítmény és annak fenntartása című kiadvány a hidakra vonatkozó előírásokkal együtt (1. kép).

Tizenhárom évvel később, 32157/1939. jóváhagyási szám alatt 1939-ben jelent meg egy Pályafenntartási útmutató (Vezér­fonal a pályafenntartási szolgálat ellátására I. és II. rész), mely 3 kötetes volt, és az alépítményi kérdéseket két fejezet tárgyalta (2. kép).
Többen emlékszünk az 1961-ben kiadott (109.563/1960.) D.11. Vasúti al­építmény című műszaki útmutatóra, amely tulajdonképpen összefoglalta az addig alkalmazott műszaki megoldásokat, technológiákat és szerkezeti kialakításokat. Ehhez képest előremutató volt az 1988-ban kiadott D.11. sz. Műszaki útmutató, mely a közel 30 évvel ezelőtti időszak műszaki fejlettségi színvonalának megfelelően foglalta össze az alépítmény kialakításának irányelveit és szabályainak gyűjteményeit (3. kép).
Az elmúlt időszakban, különösen az 1990-es évek közepétől, technikai forradalom zajlott le a vasúti pálya alépítményét illetően is. Nem véletlenül kellett kiadni az alap útmutató kiegészítéseként, de már utasításként egyebek között a 102345/1995. PHMSZ. A. az Alépítményi létesítmények és az ágyazati anyag minőségi átvételi előírásai című utasítást, mely a P-7702/2008. Főigazgatói utasítás volt. Ez évi visszavonásáig ez az utasítás is három módosítást élt meg.

1. kép. Az 1926-ban megjelent, XXIV/90. sz., Az alépítmény és annak fenntartása című kiadvány borítója

2. kép. Az 1939-ben megjelent Pályafenntartási útmutató borítója

3. kép. Az 1961-ben hatályba léptetett D.11. Vasúti alépítmény című műszaki útmutató borítója


Az elmúlt két évtized sok újdonságot hozott a műszaki szabályozás, az alépítménnyel kapcsolatos szerkezetek és technológiák területén, melyek megfelelőségét a nemzetközi tapasztalatok, a tudományos eredmények, kutatások-fejlesztések is visszaigazolták. A sebesség és tengelyterhelés emelésének igénye a korábbiakban megszokotthoz képest szigorúbb követelményeket támaszt. Az újabb ismereteknek köszönhetően korszerűsödött a tervezés, tért hódítottak a számítástechnikai lehetőségek, korszerűbb és egyre összetettebb feladatok elvégzésére képes kis és nagy gépek jelentek meg. Ma már a vágányon járó alépítmény-építő géplánc alkalmazása sem számít újdonságnak. Beléptünk az Európai Unióba, és a kölcsönös átjárhatóság érdekében egységesíteni kellett a nemzeti előírásokat, szabványokat. Kötelezően kell alkalmazni az Eurocode előírásokat, és a minimális elvárásokat tartalmazó TSI-k is sorra jelentek meg. Mindez indokolta egy új, korszerű utasítás kiadásának szükségességét, de úgy, hogy a hazai gyakorlatban bevált és jól alkalmazható előírásainkat, szabványainkat lehetőleg továbbra is használni tudjuk. A MÁV Zrt. a dokumentum rangját azzal is emelte, hogy útmutató helyett utasításként adta ki.

A cikk folytatódik, lapozás:1234Következő »

Irodalomjegyzék

  • 108454/1987. D.11. sz. Műszaki Útmu­tató, Vasúti Alépítmény.
  • MÁV Utasítások gyűjteménye. (https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/mav_utasitasok_gyujtemenye_2015_01_19.pdf)
  • MÁV Zrt. D.11. Utasítás Vasúti alépítmény tervezése, építése, karbantartása és felújítása I–II. kötet.
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2016 / 5. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©