A cikk szerzője:

Pásti Imre szakterület-vezető
Budapesti Közlekedési Központ

Mihályka Péter főmunkatárs
Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.

Gábor Miklós főosztályvezető- helyettes
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

Dr. Koren Csaba egyetemi tanár
Széchenyi István Egyetem

A szintbeni vasúti átjárók fejlesztése (8. rész) – Javaslatok az átjárók biztonságának fokozására

Cikksorozatunk végén, ebben a részben további javaslatokat fogalmaznak meg a szerzők a szintbeni vasúti átjárók biztonságának fokozására. A javaslatok az elzárási idő, a helyszíni azonosítás, a fogyatékossággal élők segítése és a tiltott helyen átjárásból keletkező balesetek csökkentése témák köré csoportosíthatók. Az ismétlések elkerülése érdekében több helyen hivatkozunk a sorozat korábbi cikkeiben szereplő mondanivalóra vagy ábrára.



3.2. Az illegális átjáró megszüntetését célzó műszaki megoldási javaslatok

A javaslatok azokat a lehetőségeket tárják fel, amelyek eddig nem kerültek napirendre, ugyanakkor megvalósításuk a célnak megfelel, és egyidejűleg valamilyen más hasznos funkciót is betöltenek. Az egyes javaslatok alkalmazását mindig a konkrét helyi környezet ismeretében és ahhoz alkalmazkodva célszerű megválasztani.

Töltés lábánál mélyített talpárok kialakítása a tiltott átjárótól 100-100 m hosszon
A talpárok megépítésével fizikai akadály keletkezik a töltésre való feljutás megakadályozására. Az árok vízszintes terepen 2,0 m széles, 0,8 m mély, az alsó talpszélessége 0,4 m. A megoldás akár terepszinten vezetett vonalnál is eredményes lehet. A mélyített talpárok szikkasztóárokként is funkcionál. A megoldás szerény költséggel, földmunkavégzéssel megvalósítható.

Ágyazat megtámasztása L30 peron­elemekkel 50-50 m hosszon
A megoldás biztosítja az ágyazat megtámasztását, ezen keresztül a vágány állékonyságát. Az illegális átkelőknek a 0,83 m magas betonfal fizikai akadályt jelent a betonaljszegéllyel történő megtámasztással szemben (0,2 m magas), amely lépcsőként segítheti is az átjárást, a peronelem magassága elriaszthatja az illegálisan átkelőket. A megtámasztást vagy a jellemzően használt irányból egy oldalon, vagy mindkét oldalon célszerű kiépíteni. A megoldásnak költségigénye van (peronelemek), azonban tartós megoldást biztosít.

Padkaszélesítés L30 peronelemekkel 50-50 m hosszon
A megoldás javítja a vágány melletti közlekedés lehetőségét, ami pályakarbantartáskor különösen fontos (munkagépek, anyagok tárolása stb.). A 0,83 m magas vasbeton fal fizikai akadályt jelent az illegális átjárók számára a betonaljszegéllyel történő megtámasztással szemben (0,2 m magas), amely lépcsőként segítheti is az átjárást, a peronelem magassága elriaszthatja az illegálisan átkelőket. A padkaszélesítést vagy a jellemzően használt irányból egy oldalon, vagy mindkét oldalon célszerű kiépíteni. A megoldásnak költségigénye van (peronelemek), azonban tartós megoldást biztosít.

Zajvédő fal/tömör kerítés létesítése a pálya egyik oldalán az illegális gyalogosátjárótól 50-100 m hosszon
A tömör kerítés egyaránt lehet vasbeton paneles vagy olcsó zajvédő fal kivitelű. Az egyszerű drótfonatos kerítés nem javasolt, mert könnyen elbontható. Költséges, ugyanakkor tartós megoldás.
A megoldás alkalmazása lakott területen hasznos is lehet a zajvédelem szempontjából. Ha a zajvédelem nem igényli, akkor tömör kerítésként a lehető legegyszerűbb és olcsó megoldást kell választani. Magasságát úgy kell meghatározni, hogy fizikai akadályt képezzen az illegális átkelők előtt, azaz min. 1,5 m legyen (13. ábra).

13. ábra. A tiltott átjárást is megakadályozó zajárnyékoló fal (Fotó: Péter József)

3.3. A baleseti kockázatot mérsékelő javaslatok

Új, a meglévő jelzőeszközökkel harmonizáló veszélyt jelző tábla bevezetését javasoljuk.

A veszélyt jelző tábla kialakítása
A jelzőtábla megtartja az F1 utasítás szerinti útátjárójelzők jellegét. Kiindulási alapnak a fénysorompót ellenőrző útátjárójelző szolgál. A javasolt veszélyt jelző tábla a fénysorompót ellenőrző útátjárójelzőből ki­hagyja a fekete alapú fényjelzést, és csak a veszélyt jelző háromszöget és a halszálkás sávos táblát tartja meg, továbbá kiegészül az illegális gyalogosátjáró szelvényszámát tartalmazó táblával.
Az új jelzőtáblát két változatban javasoljuk elkészíteni:
a) egyszerű veszélyt jelző tábla (kék sávozás),
b) különleges veszélyt jelző tábla (vörös sávozás).
A két táblaváltozat a 14. ábrán látható.

14. ábra. A veszélyt jelző tábla változatai
A veszélyt jelző tábla – mint minden vasúti jelzőeszköz – a mozdonyvezetőnek nyújt információt vagy parancsot, kitűzése csökkenti a baleseti kockázatot és nem jelenti az illegális gyalogos-átkelőhely legitimmé nyilvánítását, mint ahogyan a tiltó tábla elhelyezése sem.

Térfigyelő kamerák, mozgásérzékelők felszerelése
Külföldi tapasztalatok szerint térfigyelő kameráknak, mozgásérzékelőknek, az utóbbiakkal összekötött megvilágításnak visszatartó hatásuk van. Felszerelésük a különösen frekventált helyeken javasolható.

A vasútbiztonsági személyzet feladatának meghatározása
A tiltott helyen átjárás gyakran az állomásokon vagy azok közvetlen közelében tapasztalható. Azokon az állomásokon, ahol van vasútbiztonsági személyzet, feladataikat javasolt kiterjeszteni a tiltott helyen járók figyelmeztetésére, elterelésére.

A tiltott helyen átjárás fokozottabb megjelenítése a közlekedésbiztonsági propagandában
A vasúti átjárókban követendő magatartás rendszeresen szerepel a közlekedésbiztonsági tájékoztató és propagandaanyagokban. Nem mondható ez el a tiltott helyen átjárás veszélyeiről, holott a baleseti statisztikák szerint ilyen helyeken kétszer annyi ember hal meg, mint átjárókban. Javasolható, hogy ez a téma is kerüljön bele a Közlekedésbiztonsági Akcióprogram súlyponti területei közé, készüljenek tájékoztató anyagok, legyenek erről szóló rendezvények. 
Az intézkedéseket az említett UIC-kiadvány főbb pontjai szerint rendezhetjük.

  • Tudatosságnövelő kampányok
  • Médiakampányok
  • Médiairányelvek
  • Plakátok és figyelmeztető jelzések
  • Tiltó jelzések
  • Iskolarendszerű és iskolán kívüli oktatás
  • A vasúti személyzet oktatása öngyilkosság megelőzésére
  • A THJ megelőzésére szolgáló oktatások
  • A következmények mérséklésére szolgáló oktatások

 

3.4. Egyes átjárók legalizálására irányuló javaslatok

A tanulmány alapján az átjárások 6%-ánál (mintegy 60 átjáró) szükséges – a részletes vizsgálat után – legális átjáró kialakítását kezdeményezni. Ezt a megállapítást reálisnak tartjuk.

 

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző1234567891011121314

Irodalomjegyzék

  • [1] Youtube: Vasúti átjárókat biztosító berendezések, 1980.
  • [2] Vasúti átjárók akadálymentesítésének szabályozása, KTI, 2014.
  • [3] Richtlinie 815: Bahn­über­gang­san­lagen planen und instandhalten (815. irányelv: Vasúti átjárók tervezése és üzemeltetése).
  • [4] Office of Rail Regulation: Level crossings: a guide for managers, designers and operators. 2011.
  • [5] Railroad-Highway Grade Crossing Handbook – Revised Second Edition Fe­de­ral Highway Administration, 2007.
  • [6] 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről.
  • [7] Vasúti átjárók akadálymentesítésének szabályozása (A szintbeni közúti-vasúti átjárók biztonságos és mozgáskorlátozottak számára kényelmes műszaki kialakítása)(KÖZOP-2.5.0-09-11-2012-0009). Előkészítő kutatási és elemzési feladatok végzése ajánlatkérő részére 5. részfeladat. Részjelentés, 2014. augusztus.
  • [8] http://commons.wikimedia.org/wiki/)
  • [9] 253/1997. (XII. 20.) Korm.rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről (OTÉK)
  • [10] e-UT 03.06.11 Szintbeni közúti-vasúti átjárók kialakítása.
  • [11] (Forrás: www.strail.de)
  • [12] European Railway Agency: Inter­me­diate report on the development of railway safety in the European Union. 2013.
  • [13] Kertész Ottó, üzembiztonsági szakértő: A MÁV Zrt. hálózatán található illegális gyalogos átjárások biztonsági kockázata. Tájékoztató a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatói értekezletére, 2013. április.
  • [14] http://www.restrail.eu/
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2016 / 3. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©