A cikk szerzője:

Dr. Horváth Attila tanszékvezető
Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Adalékok és megválaszolatlan kérdések a Szeretfalva–Déda-vasútvonal építésének történetéhez*

A politikai elit és a közvélemény öröme az 1940. augusztus 30-án aláírt második bécsi döntést követően nem volt teljes, mert a Budapest–Kolozsvár–Sepsiszentgyörgy-vasútvonal Apahida és Nyárádtő közötti szakasza Románia területén maradt. Ez volt az úgynevezett Göring-has vagy Göring-zsák. Székelyföld vasúti összeköttetés nélkül maradt, ezért például ellátási és katonai szempontból veszélyes helyzet alakult ki. Nem volt más megoldás, mint új vasútvonalat építeni. A szerző tanulmányában összefoglalja a Szeretfalva–Déda-vasútvonal kijelölésének fontosabb, politikai, katonai és műszaki vonatkozásait.

(*A cikk a Hadmérnök VI. évfolyam 4. számában azonos címmel megjelent írás, képekkel, térképekkel kiegészített, szerkesztett változata.)

A második bécsi döntés hatása az észak-erdélyi vasúthálózatra

Az első világháború kitöréséig a vasútépítés „hőskora” gyakorlatilag Magyarországon is befejeződött. A 100 éve aláírt trianoni békeszerződés a magyar vasúti hálózatot is súlyosan érintette, mert egy organikusan kiépített hálózat szerkezetét módosították mesterségesen. Mivel teljes területi revízióról nem beszélhetünk, az első bécsi döntéssel 1938 őszén kezdődő terület-visszacsatolásokkal nem állt helyre a korábban egységes magyar vasúti hálózat. Állami beavatkozásra volt szükség a korábban megszakított vasútvonalakon a forgalom helyreállítása érdekében, illetve a MÁV Szeretfalva és Déda között egy új vasútvonal építésére kényszerült. Erre azért volt szükség, mert 80 évvel ezelőtt, 1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere palotában kihirdetett második bécsi döntés vasúti közlekedési szempontok helyett a német gazdasági érdekeket vette figyelembe (1. ábra).

1. ábra. Magyarország térképe a bécsi döntések után, 1941-ben

A feszült magyar-román viszony megoldása: a második bécsi döntés

A Magyar Királyi Honvédség 1939 márciusában, a kedvező nemzetközi helyzetet kihasználva, megszállta a trianoni békeszerződéssel elcsatolt Kárpátalját. Ezt követően az amúgy is feszült magyar-román viszony tovább romlott. 1940. május végétől a határ mindkét oldalán ismételten számottevő csapatmozgás kezdődött. A magyar kormány 1940. június 27-én olyan határozatot hozott, hogy amennyiben Románia teljesíti a Szovjetunió ultimátumát, vagyis átadja Besszarábiát és Észak-Bukovinát, akkor érvényt szerez a magyar területi követeléseknek. Augusztus elejére a két ország közötti politikai feszültség szinte tapinthatóvá vált, és a katonai felvonulás már olyan méreteket öltött, hogy a háború kitörésének veszélye reálissá vált.
A vitás kérdések rendezése érdekében 1940. augusztus 16-án Turnu-Severinben (Szörényvárott) kezdődő tárgyalások augusztus 24-én zátonyra futottak és megszakadtak.
Augusztus végére Magyarország a román–magyar határ közelében összevont három hadsereget és közvetlenül a fővezérség alá rendelt alakulatokat, több mint 550 ezer katonát. Ezzel szemben a magyar felderítési adatok szerint a román hadsereg Erdélyben 16 gyaloghadosztályt, 2,5 lovashadosztályt, 3 hegyi, 1 gépkocsizó és erőddandárt vonultatott fel Erdélyben. A kétoldalú tárgyalások kudarca után a háború kitörése elkerülhetetlennek látszott. Ezt támasztja alá az is, hogy Werth Henrik gyalogsági tábornok, a Honvéd Vezérkar főnöke 1940. augusztus 23-án délután kiadta az irányelveit a Románia elleni támadó hadműveletek megindítására. A kiadott parancsoknak megfelelően a magyar csapatok augusztus 27-ére már elfoglalták a kijelölt megindulási körleteiket, amikor a német és az olasz diplomácia vezetői augusztus 30-ára – valószínűleg román kérésre – Bécsbe rendelték a magyar és a román külügyminisztert és megfigyelőként gróf Teleki Pál miniszterelnököt [1].
A diplomáciai lépés nem véletlenül történt, hiszen a nagyhatalmak közül elsősorban Németországnak, de Olaszországnak sem állt érdekében, hogy Magyarország és Románia között komoly fegyveres konfliktus törjön ki. Ezért a megoldás érdekében a politika és a diplomácia történetében jól ismert Divide et impera!, azaz az Oszd meg és uralkodj! elvet alkalmazták. Ugyanis a német birodalmi szempontok nemcsak a háború elkerülését, hanem a magyar-román feszültség életben tartását is megkövetelték. A második bécsi döntés olyan szempontból is fontos, hogy maradéktalanul sikerült a német politikai érdekeket érvényesíteni, vagyis a határozatban konzerválták a magyar-román ellentéteket. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy sem a magyar, sem a román fél nem lehetett maradéktalanul elégedett a német és olasz közbelépés eredményeivel, miközben mindkét ország külpolitikai mozgástere csökkent. A román diplomácia minden lehetőséget kihasznált annak érdekében, hogy a gazdasági érdekeire hivatkozva Erdélyben minél nagyobb területet tartson meg. Ilyen szempontból nem lehet véletlennek tekinteni, hogy a MICA bányavállalat aranybányáinak 80%-a Romániában maradt, ugyanis a vállalkozás részvényeit még a bécsi tárgyalások előtt Hitler helyettesének, Herman Göringnek a testvére kapta meg [2].
A Torda környéki gázlelő helyekkel kapcsolatban is hasonló szempontok érvényesültek. A döntőbírósági ítélet meghozatalánál a „döntőbírák” a német gazdasági érdekek miatt megnyugtatóbbnak látták, ha a tordakissármási földgázmező továbbra is román fennhatóság alatt marad. Később ezt a területet a magyar közvélemény nagyon gyorsan „Göring-öbölnek” vagy „Göring-hasnak” nevezte el. Egyértelmű, hogy a német politikai és gazdasági megfontolások sokkal inkább befolyásolták a döntőbíróságot, mint a közlekedési szempontok. A földgázlelő helyekkel együtt ugyanis a Budapest–Nagyvárad–Kolozsvár–Sepsiszentgyörgy-vasútvonal Apahídtól délre, Tordakenderes–Székelykocsárd–Ma­ros­lu­das–Nyárádtő közötti vo­nal­szakasza az országhatáron kívül esett (2. és 3. ábra). Ezért Székelyföldnek az ország többi részével nem volt közvetlen vasúti összeköttetése. A korabeli közlekedési viszonyok között közúton nem lehetett megoldani teljesen Székelyföld bekapcsolását az ország társadalmi és gazdasági vérkeringésébe.

2. ábra. A térség országhatáron kívül maradt vasútvonalszakaszai3. ábra. Az országhatáron kívül maradt vasútvonalszakaszok áttekintő térképe
A második bécsi döntés értelmében a Magyarországnak ítélt területekről a román hatóságokat és hadsereget 14 nap alatt kellett kivonni. A határozat 1. és 2. §-a értelmében a határ helyszíni kijelölésével, illetve a román kiürítéssel és a magyar bevonulással kapcsolatos kérdéseket román-magyar vegyes bizottságoknak kellett tárgyalnia. A határvonal számottevő kiigazítására és ezáltal a vasúti közlekedés feltételeinek javítására ezeken a tárgyalásokon még reális lehetőség sem nyílt.
A megszakított vonalszakaszon – a nemzetközi szerződésen alapuló – az úgynevezett rendes vasúti forgalom is csak nehezen, különleges rendszabályok hatálybaléptetése mellett indult el [3]. A vasúti szállítókapacitás korlátozott lehetőségei miatt 1940. november elejétől, vagyis a Magyarországon át Romániába irányuló német csapat- és anyagszállítás negyedik hetében a megszakított vonalat is igénybe kellett venni az átmenő katonai forgalom lebonyolítása érdekében. A német hadvezetés ezt a vonalat használhatta is, az úgynevezett tancsapatok átszállítása után a Görögország és a Szovjetunió elleni felvonulás során. A szállítások ütemét, a meglevő engedélyek és a jó szervezettség ellenére, nyilvánvalóan csökkentette, hogy a megszakított vonalon a német katonavonatok irányítását a magyar katonai vasúti hatóságoktól az illetékes román szervek vették át [4].

A cikk folytatódik, lapozás:1234Következő »

Irodalomjegyzék

  • [1] Horváth Csaba: A második bécsi döntés és katonai jelentősége. Egyetemi jegyzet. Budapest: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem; 2001. 41. p.
  • [2] Szavári Attila: Magyar berendezkedés Észak-Erdélyben (1940. szeptember–1941. április) című munkájának pdf változata. Stúdium; p. 272-303. URL cím: http://www.adatbank.ro/htrnl/cim pdf950.pdf
  • [3] Majdán János: A magyar határ két oldalán (1918–1996). Modernizáció-vasút-társadalom. Tanulmányok a vasútépítések hatásáról a XIX-XX. században. Pécs: ISZE Integral Kiadó Kft.; p.153-162.
  • [4] Horváth Attila: A Magyar Királyi Honvédség szállító szolgálatának működési elvei és annak gyakorlati kérdései (1922–1941). Kandidátusi értekezés. Budapest: 1997. p. 252.
  • [5] A Szeretfalva-Déda vasút 1941-1942. Budapest: Magyar Királyi Kereskedelem- és Közlekedési Minisztérium; 1943. 1.0
  • [6] Horváth Ferenc: A MÁV utolsó nagy vasútépítési munkája Szeretfalva–Déda között 1940–1942-ben. Vasúthistória évkönyv, 1998. Budapest: MÁV Rt. Vezérigazgatóság; 1998. p. 104-147.
  • [6] Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL): K-27. A Minisztertanácsi jegyzőkönyvek másolata. 1940. szep­tember 25.
  • [7] Fodor Ferenc: Teleki Pál. Budapest: Mike és Társai Antikvárium; 2001. p. 218.
  • [8] Fodor Ferenc: Teleki Pál. Budapest: Mike és Társai Antikvárium; 2001. p. 220-222.
  • [9] MOL: K-27. A Minisztertanácsi jegyzőkönyvek másolata. 1940. szeptember 25.
  • [10] MOL: K-27. A minisztertanácsi jegyzőkönyvek másolata. 1940. október 4.
  • [11] Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély 1940–1944. Budapest: Jaffa Kiadó; 2011. p. 177.
  • [12] Tóth László: Magyarország közútjainak története. Budapest: Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium; 1995. p. 113.
  • [13] Horváth Attila: i.m. 251. o.
  • [14] Hadtörténelmi Levéltár (a továbbiakban HL.) HM. EIn. Ill. Csoportfőnökség. 65.030/1940.
  • [15] HL. HM. Ein. lli. Csoportfőnökség. 66.571/1940.
  • [15] HL. Vkf. Ein. VJJ1. 0.5.849/1940.
  • [16] HL. HM. Ein. Ill. Csoportfőnökség. 6.607/194l.
  • [17] Zakariás Zoltán: Honvéd vasútépítők. Kiadási hely és év nélküli. Szekér Információs Rt.; p. 100.
  • [18] Horváth Ferenc: i.m. 108. p.
  • [19] Ablonczy Balázs: i.m. 178.p.
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2020 / 4. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©