Leprások ide, lépfenések oda

Érdemes egy kicsit elmerülnie a magyar vasút történetében annak, aki azt gondolja, hogy a koronavírus okozta járványhelyzethez hasonlóval még soha nem szembesült a vasúttársaság. A tömegközlekedés kezdetén a személyszállítást lényegében Magyarországon a vasút jelentette, így az első – közlekedéshez kötődő – általános jellegű egészségügyi intézkedések a vasút terén jelentek meg az 1870-es évek elején – legfőképpen Csatáry (Grósz) Lajosnak (4. ábra) köszönhetően, aki 1870-től 1892-ig volt a MÁV főorvosa.

Ezek a rendelkezések jórészt különböző országos közegészségügyi szabályokon alapultak – így a közlekedési eszközök, a személyszállító vasúti kocsik tisztán tartására, fertőtlenítésére, vagy a ragályos betegségek megakadályozására szolgáló védekező intézkedésekre is. Abban az időben a járványos betegségek közül a legveszedelmesebbnek a súlyos hasmenéssel és hányással járó kolerát tekintették. Dr. Horváth Ferenc cikkéből (Sínek Világa, 2008. 1-2. sz., 5. o.) tudjuk, hogy „a kolerajárvány, amelyet a vasúton utazók fokozottan terjesztettek”, a vasút számára is „nagy gondot jelentett”. A MÁV főorvosa ezért „szigorú rendszabályokat léptetett életbe a vonatok és az állomási épületek fertőtlenítésére, rendszeres takarítására és szellőztetésére”. Kolerajárványok idején ellenőrizték a vasútállomások és őrhelyek ivókútjait, az árnyékszékeket pedig jóval többször takarították, fertőtlenítették. Erre már csak azért is nagy szükség volt, mert Magyarországon többször alakult ki kolerajárvány. Géra Eleonóra történész-levéltáros a Járványok és következmények címmel írt – a Magyar Tudományos Akadémia weboldalán is olvasható – tanulmányában ezek közül az 1872–1873-ig, illetve az 1892–1893-ig tartó hullámot emelte ki.
A Magyar Királyi Államvasutak 1899-es szabályzata a „kolerában vagy pestisben szenvedő személyeket a szállításból” egyébként már kizárta. „Azok a személyek, akik más, általában átvihető, ragadós betegségben szenvednek, csak abban az esetben szállíthatók, ha az érvényben lévő egészségügyi-rendőri szabályokban a lakóhely elhagyására nézve megállapított feltételek teljesültek” – így folytatódott a vasutasnyelven írt szabályzat, amely azt is rögzítette, hogy „hólyagos himlőben, diftériában (torokgyíkban), leprában, kanyaróban, vérhasban, vörhenyben (skarlátban) vagy tífuszban szenvedő személyek külön kocsikban szállítandók. Olyanok, akik szamárhurutban (szamárköhögésben), pokolvarban (lépfenében), orbáncban, takonykórban vagy trachomában (szemcsés kötőhártya-gyulladásban) szenvednek, elkülönített kocsiszakaszokban szállítandók.” Természetesen a fertőző beteg utazásának vagy szállításának külön vasúti díjszabása, megemelt tarifája volt.
Kevesen tudják, hogy a vasútnál 1883-ban Csatáry Lajos a kor követelményeinek megfelelő mentővagonokat alakíttatott ki (5. ábra), és a személyszállító vonatokkal együtt ezeket is ellátták mindenféle orvosi eszközökkel, felszerelésekkel – legfőképpen közlekedési balesetek esetére. (A baleseti elsősegélynyújtás szervezett oktatása terén a MÁV még az Országos Mentőszolgálatot is megelőzte.)

Használt fehérnemű bevitele tilos!

Az ország és a vasút vezetése többnyire rendeletekkel igyekezett elejét venni a külföldön dúló járványok behurcolásának. 1899-ben a pestisveszély miatt „rendeltek el behozatali és átvételi tilalmat” az Egyiptomból és Portugáliából származó, vasúton fuvarozott árukra, tíz évvel később pedig Ausztria tiltotta meg „a használt fehérnemű és ágynemű, ócska és viselt ruha”, valamint a „friss gyümölcs, friss főzelék és a tejküldemények” bevitelét Magyarországról a koleraveszedelem miatt. Ezek a küldemények a Magyar Királyság területére is csak akkor jöhettek be – például Olaszországból vagy Bosznia-Herceg­ovinából –, ha az adott ország illetékes hatósága származási bizonyítvánnyal igazolta, hogy a küldemény „kolera által nem fertőzött területről származik”. Járványok idején egyébként az állomásokat utasították, hogy a vasúton feladott fertőtlenítőszereket „soron kívül, gyorsan és feltartóztatás nélkül” továbbítsák, „különösen az átrakó- és rendelkezési állomásokat” figyelmeztették arra, „hogy ezeknek a küldeményeknek késedelem nélküli átkezelésére, illetve továbbítására kiváló gondot fordítsanak”.
Egy 1898-as szabály arról is rendelkezett, hogy mi a teendő abban az esetben, „ha a magyar királyi államvasutak szolgálatában álló alkalmazott családjában vagy vele lakó társai körében ragályos betegség” üti fel a fejét. Ilyen esetben az illető köteles volt a főnökét értesíteni, a fertőző beteget azonnal el kellett különíteni, akinek a közös helyiségektől is távol kellett tartania magát.
Tilos volt hivatalos iratokat, terveket feldolgozás céljából olyan lakásba vinni, ahol fertőző beteg volt. Az érintett személy felgyógyulása után a környezetét fertőtleníteni kellett – ezt Budapesten az államvasutak egészségügyi osztálya, vidéken pedig az orvosi tanácsadók ellenőrizték.