A cikk szerzője:

Kiss Sándor okleveles üzemmérnök

Megszűnt főnökségek (3. rész) – Zalaegerszegi Pályafenntartási Főnökség

Zala vármegyében elsőként Nagykanizsán jelent meg az új közlekedési mód, a vasút. A várost már 1860-ban elérte a Déli Vasút Prágerhof–Nagykanizsa vonala, majd az építkezés 1861-ben, a Buda–Nagykanizsa-vasútvonal építésével folytatódott. Nagykanizsán már ekkor működtek a későbbi Osztálymérnökség elődjeként Déli Vasúti építési szakaszok. 1865-ben megindult a forgalom a Nagykanizsa–Szombathely–Sopron-vasútvonalon, ekkor Zalaegerszeg már igazi vasúti csomóponttá vált. Az eredeti tervek szerint a soproni vonal érintette volna Zalaegerszeget is, de miután a város nem tudta megfizetni a hozzájárulás összegét, a vonalat kilenc kilométerrel távolabb, Zalaszentivánnál építették meg.

8. sz. Püspökmolnár: Kóbor István vonalkezelő, Gazdag Imre pályamester, Ródler István pályamester
(A Zalalövő–Bajánsenye, Oh. vonalrész 1980-ban megszűnt.)
1977–79 – Épület- és Hídfenntartó Fő­nökség megalakulása, főpályamesteri szakaszok szervezése utáni főpályamesteri szakaszok:
1. sz. főpm.: Szombathely: (Átszervezések miatt területe többször módosult)
– Megalakuláskor: Szombathely bez.–Zalaszentiván kiz.
– Soproni Pft. megszűnésekor: Szombathely. bez.–Kőszeg, Szombathely–Sopron–Ágfalva, Oh., Harka–Oh.
– GYSEV részére átadott vonalszakasz után: Szombathely bez.–Kőszeg, Szombathely–Szentgotthárd, Oh.,
Körmend–Zalalövő kiz.
Kertész István főpályamester halála után Enzsöl Béla főpályamester
Kóbor István vonalkezelő, Mérnyei Sándor szakaszmérnök, Bicsák Sándor szakaszmérnök, Horváth Lajos szakaszmérnök, Rácz Szilveszter vonalkezelő, Szentgyörgyvölgyi Attila szakaszmérnök  
Szombathely kiz.–Ágfalva, Oh., Harka–Oh.-vonalrészek, valamint Szombathely kiz.–Szentgotthárd, Oh.-vonalrész a GYSEV-hez került.
2. sz. főpm.: Zalaszentiván (megalakulásakor Zalaszentmihály-Pacsa volt a székhely)
Átszervezések miatt területe többször módosult:
– megalakuláskor: Zalaszentiván bez. Nagykanizsa kiz. 1939 szelv.-ig
– Soproni Pft. megszűnésekor: Sm. kiz.–Zalaszentiván bez.–Nagykanizsa kiz. 1939 szelv.-ig
– Vasútépítéstől (V. korr.): Sm. kiz.–Zalaszentiván bez.–Nagykanizsa kiz. 1939 szelv.-ig Zalaszentiván–Zalabér–Zalaszentgrót
Németh Pál főpályamester, Bicsák Sándor szakaszmérnök, Németh Lajos szakaszmérnök, Kovács Zsolt szakaszmérnök. (Felsőrajk állomás–Nagykanizsa 1939 szelv. közötti pályaszakasz 2004-ben a Nagykanizsai Osztálymérnökségnek átadva.)
3. sz. főpm.: Zalaegerszeg
Átszervezések miatt területe többször módosult:
– alakuláskor: Zalaegerszeg bez–Zalabér kiz., Zalabér–Zalaszentgrót, Zalaegerszeg–Rédics, Zalaegerszeg–Zalalövő
– (V. kor. építése): Zalaegerszeg–Rédics, Zalaegerszeg–Zalalövő, Zalalövő–Bajánsenye-Oh.
Marton András főpályamester, Németh Lajos szakaszmérnök, Mérnyei Károly szakaszmérnök, Mérnyei Sándor szakaszmérnök
A szakasz területe 2000-ben a Zalalövő–Bajánsenye-Oh. új vonalszakasszal növekedett.
4. sz. főpm. Tapolca: (Veszprémi Om.-től 2002-ben átvéve) 
(Boba kiz.–Ukk–Tapolca–Keszthely–Ba­latonszentgyörgy kiz., Ukk–Zalabér–Batyk kiz., Tapolca–Zalahaláp, Uzsa-Uzsabánya…)
Szabó Sándor főpályamester, Bicsák Sándor szakaszmérnök, Gregovszki (lánykori neve: Forgács) Ágnes szakaszmérnök
5. sz. főpm. Celldömölk (Pápai Om. 2003. évi megszűnésétől)
(Szombathely kiz.–Celldömölk–Pápa kiz.)
Bincze Dezső főpályamester halála után Sebestyén Lajos főpályamester, Jáger Tibor szakaszmérnök, Bicsák Sándor szakaszmérnök
A Szombathelyi Igazgatóság területén levő hídfenntartási feladatok ellátására alakult Hidász Építésvezetőségek 1993-ig a Zalaegerszegi Pft. Főnökség irányítása alá tartoztak:
Körmend Hidász Építésvezetőség, építésvezető: Bárdosi László
Sárvár Hidász Építésvezetőség, építésvezető: Kiss József
(1994-től a két építésvezetőséget összevonták, és Sárvár székhellyel a Pápai Pft. Főnökség irányítása alatt, B. Horváth László főpályamester vezetésével működött tovább.)
Az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején – részben az akkor meghirdetett PHM Szakigazgatósági Kupa (kispályás labdarúgás) okán – rendszeresek voltak az ország másik területén levő Pályagazdálkodási főnökséggel a baráti találkozók (6., 7. ábra).

6. ábra. A főnökség focicsapata (Fotó: Bicsák Sándor archívumából)7. ábra. Baráti találkozó a kisújszállási kollégákkal (Fotó: Bicsák Sándor archívumából)
A Zalaegerszegi pályás „központ elnevezés” változása:
Osztálymérnökség 1890–1952
Pályafenntartási Főnökség 1952–1996
Pályagazdálkodási Főnökség 1996–2003
Osztálymérnökség 2003–2005

Osztálymérnökök:
Wimmer Lipót felügyelő 1890–1911
Vas Dezső mérnök 1911–1914
Kosárszky József mérnök 1914–1939
Nováki (Novák) Gyula 1939–1940
Poós Ferenc mérnök 1942–1943
Kató László mérnök 1943–1943
Agárdy László mérnök 1943–1951

Pályafenntartási főnökök:
Árvai Pál 1951–1958
Belényes Sándor 1958–1961
Tánczos István 1961–1968
Havasi Tibor 1969–1991
Horváth Béla 1991–2003
Osztálymérnökök:
Kiss Sándor 2003–2004
Ikker Tibor 2004-től 2005 februárjáig

Vezetőmérnökök:
Jáhni Imre 1970–1999
Bicsák Sándor 1999–2009 (2005–2009-ig a Szombathelyi Pályafenntartási Al­osztály vezetőmérnöke)

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző12345Következő »

Irodalomjegyzék

  • MÁV vasútépítési és Pályafenntartási almanach 2000. MÁV Rt., 2001.
  • Dr. Horváth Ferenc: A magyar vasút építési és fenntartási szervezetének története (1827–2004). MÁV Rt. Vezérigazgatóság, 2004.
  • Százéves a vasútigazgatás Szombathelyen I. A szakszolgálatok tevékenységének története. A MÁV Rt. Szombathelyi Üzletigazgatóság és a Közlekedéstudományi Egyesület Vas Megyei Szervezete, Szombathely. Főszerkesztő dr. Kövér István, 1995.
  • Bertók Pál, dr. Kövér István, Mihók Tamás, Pammer László: A vasútépítés és pályafenntartás 150 éve Északnyugat-Magyarországon 1846–1996. MÁV Rt., 1996.
  • Halász Imre: Közlekedés, pénzügy és gyáripar. A kapitalizmus fejlődése Zalában a kiegyezéstől az I. világháborúig. Tudományos közlemény.
  • Kámán Gergely, Hauser Miklós: Fejlesztések a GYSEV Zrt.-nél. Sínek Világa, 2017/2.
  • Vasúti hidak a MÁV Zrt. Szombathelyi Vasútigazgatósága és a GYSEV Zrt. területén. Vasúti Hidak Alapítvány, 2018.
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2020 / 1. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©