A cikk szerzője:

Kiss Sándor okleveles üzemmérnök

Megszűnt főnökségek (3. rész) – Zalaegerszegi Pályafenntartási Főnökség

Zala vármegyében elsőként Nagykanizsán jelent meg az új közlekedési mód, a vasút. A várost már 1860-ban elérte a Déli Vasút Prágerhof–Nagykanizsa vonala, majd az építkezés 1861-ben, a Buda–Nagykanizsa-vasútvonal építésével folytatódott. Nagykanizsán már ekkor működtek a későbbi Osztálymérnökség elődjeként Déli Vasúti építési szakaszok. 1865-ben megindult a forgalom a Nagykanizsa–Szombathely–Sopron-vasútvonalon, ekkor Zalaegerszeg már igazi vasúti csomóponttá vált. Az eredeti tervek szerint a soproni vonal érintette volna Zalaegerszeget is, de miután a város nem tudta megfizetni a hozzájárulás összegét, a vonalat kilenc kilométerrel távolabb, Zalaszentivánnál építették meg.

A Zalaegerszegi Osztálymérnökség megszűnése

8. ábra. Az osztálymérnökség épülete Zalaegerszegen az 1930-as években (Fotó: Bicsák Sándor archívumából)9. ábra. A zalaegerszegi főnökség épülete napjainkban (Fotó: Szőke Ferenc)Az Osztálymérnökség 2005. január 31-én, a 135/2004. (12.14.) számon elfogadott Pályavasúti Üzletág Szervezetének módosítása értelmében a végrehajtó egységek szervezeti átalakításával megszűnt.
A főpályamesteri szakaszok Szakaszmérnökség megnevezést kaptak. Az Osztálymérnökség dolgozói bekerültek Szombathelyre a Pályafenntartási Alosztályra, illetve a MÁVGÉP Kft. zalaegerszegi részlegéhez.
Az Osztálymérnökség zalaegerszegi épületében 2009 májusáig Mérnöki Szakasz (a Szombathelyi Pályafenntartási Alosztály részeként) még működött szakaszmérnökökkel, vezetőmérnök irányításával.
Bicsák Sándor vezetőmérnök (1999. szeptember 1-jétől) 2009. május 14-i korengedményes nyugdíjba vonulá­sa után a vezetőmérnöki munkát Rad­vánszky Kázmér már Szombathely székhellyel vette át.
A Zalaegerszegi Osztálymérnökség impozáns épülete (8., 9. ábra) 1930 körül készült, útkorrekció miatt az 1960-as években az épület egy részét lebontották. Az épület jelenleg sajnos üresen áll, értékesítésre vár. Az előtte lévő téren áll Csány László, az 1849. évi független magyar kormány közlekedési miniszterének szobra, Istók János 1931-ben készült alkotása (10. ábra). A Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata az ő tiszteletére alapította a Csány László-díjat.

10. ábra. Csány László szobra (Fotó: Pilise Gábor)
A Zalaegerszegi Osztálymérnökség–Pá­lya­fenntartási-Pályagazdálkodási Főnökség–Osztálymérnökség a közel 120 éves története során nagyon sok változáson ment keresztül. A pályafelügyeleti és pályafenntartási munkák ellátása mellett el kellett végezni a felszámolt vonalak megszüntetéséből adódó feladatokat; az átszervezések során kapott vonalrészeken biztosítani kellett a zökkenőmentes munkáltatást.
Ezeket a feladatokat az ott levő szakemberek kiválóan megoldották és lelkiismeretesen végezték.
Jómagam rövid ideig voltam a Zalaegerszegi Osztálymérnökség élén, ezért hiányoznak az évtizedes élmények. E rövid történeti áttekintés összeállításához nagyon sok segítséget kaptam Bicsák Sándor nyugdíjas vezetőmérnöktől és kollégáitól, amelyet ezúton is megköszönök.

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző12345

Irodalomjegyzék

  • MÁV vasútépítési és Pályafenntartási almanach 2000. MÁV Rt., 2001.
  • Dr. Horváth Ferenc: A magyar vasút építési és fenntartási szervezetének története (1827–2004). MÁV Rt. Vezérigazgatóság, 2004.
  • Százéves a vasútigazgatás Szombathelyen I. A szakszolgálatok tevékenységének története. A MÁV Rt. Szombathelyi Üzletigazgatóság és a Közlekedéstudományi Egyesület Vas Megyei Szervezete, Szombathely. Főszerkesztő dr. Kövér István, 1995.
  • Bertók Pál, dr. Kövér István, Mihók Tamás, Pammer László: A vasútépítés és pályafenntartás 150 éve Északnyugat-Magyarországon 1846–1996. MÁV Rt., 1996.
  • Halász Imre: Közlekedés, pénzügy és gyáripar. A kapitalizmus fejlődése Zalában a kiegyezéstől az I. világháborúig. Tudományos közlemény.
  • Kámán Gergely, Hauser Miklós: Fejlesztések a GYSEV Zrt.-nél. Sínek Világa, 2017/2.
  • Vasúti hidak a MÁV Zrt. Szombathelyi Vasútigazgatósága és a GYSEV Zrt. területén. Vasúti Hidak Alapítvány, 2018.
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2020 / 1. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©