A cikk szerzője:

Csépke Róbert műszaki főmunkatárs
BKV Zrt.

Vasúti sín-kerék kapcsolat elemzése a kis sugarú ívekben (3. rész) – A hazai, vidéki villamos üzemek

Cikksorozatom első részéből [1] megtudhattuk, hogy az országos közforgalmú vasúti pályákra érvényben van a TSI (ÁME), amely a futástechnikai (itt inkább sín-kerék érintkezés mechanikája) paramétereket szabályozza. Ez a szabályozás a hazai közúti vasutakra nem érvényes. A cikkfolyam második részében [2] az akkor csak javaslatként létező, a sín-kerék érintkezési mechanikai megfelelőségen alapuló (futástechnikai) előírásrendszert ismertettem, amely 2019 novemberében a BKV Zrt. üzemeltetésében lévő közúti vasutakra érvényes P.1. II. kötet [3] 2.13. jogerőre emelkedett, „bevezetésre” került. Azonban a hazai, vidéki közúti vasúti üzemekre jelenleg ez – jogilag – továbbra sem érvényes. Felmerül az a kérdés, hogy ha nem is vonatkozik ezekre az üzemekre a szabályozás, képesek lennének-e annak megfelelni? Ezeknél a kisebb egységeknél vajon összehangoltak-e a pálya-jármű rendszer e paraméterei?


Debrecenben 2013 óta 18 (járműszerkezetileg a budapestiekhez hasonló) CAF Urbos 3 villamos is közlekedik. Ezek futóművében is független kerékfelfüggesztések (independently rotating wheels – IRW [7, 8]), nem merev tengelyek vannak. A kerékátmérő 600 mm. A CAF gyár a járművekhez eredetileg a 8. ábrán látható kerékgeometriát (Debrecen A) ajánlotta meg. A beszerzési eljárás során valamilyen okból a BKV-nál Budapesten futó Siemens Combino villamosok kerékprofiljának alkalmazása is felmerült (Debrecen C elnevezéssel). A gyártónál előzetes futási elemzések, szimulációk készültek, ezek után a Debrecen C kerék (Combino) került kiválasztásra, a debreceni CAF villamosok ezzel a kerékprofillal közlekednek.
Az aszimmetrikus síndőlésű pályán a CAF kerékben a 9. ábrán látható, 4,74 mm nagyságú RRD (Δrw) alakulhat ki. A 10. ábrán a kerék 59R2 típusú vályús sínen való futási tulajdonságai elemezhetők.

8. ábra. A CAF által a DKV-nak javasolt kerékprofil

9. ábra. A CAF kerékprofil lehetséges Δrw-értéke aszimmetrikus síndőlésű ívben10. ábra. A CAF kerékprofil elvi futási jellemzői 59R2 sínen
Ennek során láthatóvá válik, hogy a kerék az 59R2 profilhoz „illesztett”. Kedvező a keréksugár-különbség és az egyenértékű kúposság függvények lefutása, alacsony frekvenciájú, nyugodt futásra enged következtetni ez a konstelláció. Egyedül a sín és a kerék „konformitása” okozhat gondot.

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző123456Következő »

Irodalomjegyzék

  • [1] Csépke R. Vasúti sín/kerék kapcsolat elemzése a kis sugarú ívekben. Sínek Világa 2016;2:24-28.
  • [2] Csépke R. Vasúti sín/kerék kapcsolat elemzése a kis sugarú ívekben (2. rész). Javaslat futástechnikai előírások bevezetésére. Sínek Világa 2019;2:11-20.
  • [3] P.1.II. kötet Közúti vasúti pályaépítési és -fenntartási műszaki utasítás (V01.02). Budapest, 2019.
  • [4] Zobory I, Gáti B, Kádár L, Hadházi D. Járművek és mobil gépek I. Egyetemi tananyag. Budapest: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar; 2012.
  • [5] Zobory I. Prediction of Wheel/Rail Profile Wear. Vehicle System Dynamics 1997;28:221-259.
  • [6] Brandau J. Einsatz unsymmetrischer Schienenkopfprofile im Nahverkehr, Doktor-Ingenieur Dissertation, Fachbereich Maschinenbau der Universität Hannover, Deutschland, 1999.
  • [7] Kaplan A, Hasselman T, Short S. Independently Rotating Wheels for High Speed Trains. SAE Technical Paper 700841, 1970-10-05. DOI: 10.4271/700841
  • [8] Meyer A. Wheelsets or independently rotating wheels – from theory to practice, https://www.mobility.siemens.com, published by Siemens AG, 2016., Article No. MOUT-T10029-00-7600
  • [9] Kisgyörgy L, Bocz P. Tram-Train kerékprofil vizsgálata Szeged–Hódmezővásárhely Tram-Train járművekkel kapcsolatban. (Második, javított változat.) Budapest: Budapesti Műszaki Egyetem; 2016. március.
  • [10] Csépke R. Sín/kerék kapcsolat a kis sugarú ívekben. A X. Nemzetközi Vasúti Forgóváz és Futómű Konferencia előadásai (BOGIE’16) (szerk. Prof. Zobory István). Budapest: BME, Vasúti Jármű, Repülőgép és Hajózási Tanszék; 2016. szeptember 12–15.
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2021 / 1. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©