A cikk szerzője:

Csépke Róbert műszaki főmunkatárs
BKV Zrt.

Vasúti sín-kerék kapcsolat elemzése a kis sugarú ívekben (3. rész) – A hazai, vidéki villamos üzemek

Cikksorozatom első részéből [1] megtudhattuk, hogy az országos közforgalmú vasúti pályákra érvényben van a TSI (ÁME), amely a futástechnikai (itt inkább sín-kerék érintkezés mechanikája) paramétereket szabályozza. Ez a szabályozás a hazai közúti vasutakra nem érvényes. A cikkfolyam második részében [2] az akkor csak javaslatként létező, a sín-kerék érintkezési mechanikai megfelelőségen alapuló (futástechnikai) előírásrendszert ismertettem, amely 2019 novemberében a BKV Zrt. üzemeltetésében lévő közúti vasutakra érvényes P.1. II. kötet [3] 2.13. jogerőre emelkedett, „bevezetésre” került. Azonban a hazai, vidéki közúti vasúti üzemekre jelenleg ez – jogilag – továbbra sem érvényes. Felmerül az a kérdés, hogy ha nem is vonatkozik ezekre az üzemekre a szabályozás, képesek lennének-e annak megfelelni? Ezeknél a kisebb egységeknél vajon összehangoltak-e a pálya-jármű rendszer e paraméterei?

A kerék futófelületének (8. ábra) R330 és R100 lekerekítéseihez az 59R2 sín fejében rendre R300 és R80 sugarak tartoznak. Üzembe állítása esetén nagy valószínűséggel létrejött volna az előzőekben említett és káros sín-kerék kapcsolat [6].11. ábra. A Debrecen C (Siemens Combino) kerékprofil elvi futási jellemzői 59R2 sínen
Azonban a debreceni CAF villamosok az említett Debrecen C kerekekkel futnak. Ennek futási jellemzői a 11. ábrán tanulmányozhatók. Talán nem annyira kedvezőtlen, mint a miskolci rendszer (5. ábra), de alapvetően ez sem elégíti ki a követelményeket, összességében káros folyamatokat indukál futás közben. A debreceni kerekekkel kapcsolatos elemzések eredményei a 3. táblázatban láthatók.


A 3. táblázatban nem szerepel, de mindenképp említést érdemel a Debrecen C (így a Combino) profil 60R2 típusú vályús sínből készített kitérőkön való futásának elemzése is. Észre kell venni, hogy az egyenértékű kúposság pillanatnyi értéke a középállás környezetében különösen nagy: tanγe >1 (12. ábra). Ez a nyugodt, közép­állásba törekvő futást egyáltalán nem szolgálja, az 5. ábrán bemutatott, miskolci példánál is sokkal kedvezőtlenebb.

12. ábra. A Debrecen C (Combino) kerékprofil elvi futási jellemzői 60R2 sínes kitérőn

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző123456Következő »

Irodalomjegyzék

  • [1] Csépke R. Vasúti sín/kerék kapcsolat elemzése a kis sugarú ívekben. Sínek Világa 2016;2:24-28.
  • [2] Csépke R. Vasúti sín/kerék kapcsolat elemzése a kis sugarú ívekben (2. rész). Javaslat futástechnikai előírások bevezetésére. Sínek Világa 2019;2:11-20.
  • [3] P.1.II. kötet Közúti vasúti pályaépítési és -fenntartási műszaki utasítás (V01.02). Budapest, 2019.
  • [4] Zobory I, Gáti B, Kádár L, Hadházi D. Járművek és mobil gépek I. Egyetemi tananyag. Budapest: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar; 2012.
  • [5] Zobory I. Prediction of Wheel/Rail Profile Wear. Vehicle System Dynamics 1997;28:221-259.
  • [6] Brandau J. Einsatz unsymmetrischer Schienenkopfprofile im Nahverkehr, Doktor-Ingenieur Dissertation, Fachbereich Maschinenbau der Universität Hannover, Deutschland, 1999.
  • [7] Kaplan A, Hasselman T, Short S. Independently Rotating Wheels for High Speed Trains. SAE Technical Paper 700841, 1970-10-05. DOI: 10.4271/700841
  • [8] Meyer A. Wheelsets or independently rotating wheels – from theory to practice, https://www.mobility.siemens.com, published by Siemens AG, 2016., Article No. MOUT-T10029-00-7600
  • [9] Kisgyörgy L, Bocz P. Tram-Train kerékprofil vizsgálata Szeged–Hódmezővásárhely Tram-Train járművekkel kapcsolatban. (Második, javított változat.) Budapest: Budapesti Műszaki Egyetem; 2016. március.
  • [10] Csépke R. Sín/kerék kapcsolat a kis sugarú ívekben. A X. Nemzetközi Vasúti Forgóváz és Futómű Konferencia előadásai (BOGIE’16) (szerk. Prof. Zobory István). Budapest: BME, Vasúti Jármű, Repülőgép és Hajózási Tanszék; 2016. szeptember 12–15.
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2021 / 1. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©