A cikk szerzője:

Szabó József ny. műszaki igazgatóhelyettes, MMK közlekedési szakértő

Kitérők működtetése, üzemeltetése (2. rész)

Az első részben többször is utaltam a váltóállítás során fellépő erők kezelésére, és a nagyobb súlyú csúcssínek mozgatását elősegítő csúcssíngörgők alkalmazására. Ezúttal részletesen bemutatom ezek működési elveit, alkalmazási körüket és a görgők fejlődési (fejlesztési) irányvonalait. (A könnyebb nyomon követhetőség érdekében a fejezeteket, ábrákat és táblázatokat folyamatosan számozzuk – a szerk.)


A megfelelően ápolt és olajozott sínszéken való elmozdítás érdekében kifejtett indítóerő szembetűnően magas (47–48. ábra). Az olaj belső kohéziója következtében kialakuló „vákuumhatás” miatt az indulás pillanatában nagy a visszafogó energia, míg az MGV görgőpályán fokozatosan és egyenletesen kiemelkedő csúcssínek, ha átlépik a pályalemez tetőpontját és arról lefelé haladnak, akkor olyan visszatáplálást adnak (felhasználják a csúcssínek súlyerejéből adódó energia felszabadulását), hogy az állítóerők átlépnek a negatív tartományba.

47. ábra. Görgők nélküli kitérő sínszéke48. ábra. Régebbi (görgő nélküli) ki­té­rő sínszékeinek állapota, gondozottsága

4. A váltóállítás, a váltóállító erők kezelése

Az állítóerők alakulását az 5. táblázatban mutatom be a 60-as rendszerű kitérő­típusoknál, kiemelten utalva az átszelési kitérőkre, illetve e típust hasonlítom össze az 54-es rendszerű átszelési kitérők konstrukciós megoldásával.
Látható, hogy a szerkezeti elemek konstrukciós kialakítására fordított figye­lem, valamint az apró változtatások ellenére a csúcssíngörgők szerepe milyen markánsan megmarad!

5. A váltók működési paramétereinek helyreállítási technológiája

Technológiai javaslatok a pályában fekvő B 60 XIV. és B 54 XIV. rendszerű kitérők biztonsági megfelelőségének érdekében teendő intézkedésekre.

  • Első lépés a kitérő részletes vizsgálata és a talált hibák felszámolása (ORE kapta, legyűrődések, fekszinthibák, süppedések, csúcssíntalpi furatok javítása stb.).
  • A B 60 XIV. kitérőknél a zárszerkezetek öntvényházainak lecserélése a belső megmunkált típusúra, a talpgyengítések helyszíni meghosszabbítására valószínűleg nem lesz szükség, ha a többi kiegészítő javítás elkészül.
  • A beavatkozáskor az erőmérések elvégzése és dokumentálása.
  • A központi állításból való kikapcsolásuk.
  • A zárszerkezetek vizsgálata, hogy vannak-e valahol feszülések, a rudazatok és a zárszerkezetek leszerelése. 
  • Az MGV csúcssíngörgők pályalemezének átszerelése 15 mm-es, vízszintes kialakításúra (a csúcssín szabad, feszültségmentes állapotának biztosításához).
  • A csúcssínek geometriai vizsgálata és pozicionálása (feszültségmentes állapotukban milyen az alakzatuk, illetve milyen értékű csúcssínnyitásnál következik ez be), csúcssín-tősín simuló kapcsolat kialakítása.
  • A rugalmazó részen milyen irányban és mekkora értékkel kell a hajlítást elvégezni (ha pontszerűen tudunk csak beavatkozni, akkor legalább 2-3 helyen kell ezt megtenni).
  • Be kell állítani (meg kell hajlítani) a ru­galmazó részt úgy, hogy azok feles ál­lásban legyenek nyugalmi állapotban.
  • A B 54 XIV. kitérőknél a három rövid összekötő rúd cserélése új típusúra (az erőátadás vonala a csúcssíntalpba esik, nem az alatt 15 cm-rel), ezzel a rövid rudak megakadályozzák a csúcssínek csavarodását (49–50. ábra).
A cikk folytatódik, lapozás:« Előző12345678Következő »
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2014 / 6. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©