Kezdetek, a család

Zielinski Szilárd édesapja, Zielinski Sza­nisz­ló lengyel nemesi családból származott, politikai okokból fiatalon Ma­gyar­or­szág­ra emigrált. Édesanyja Bőhm Terézia.
Zielinski Szilárd 1860. május 1-jén született a Szatmár megyei Mátészalkán, ahol szülei átutazóban voltak.
Testvérei, Erzsébet és Ferenc ikergyermekként két évvel voltak idősebbek Szi­lárd­nál. Születése körüli érdekességként meg kell említeni, hogy abban az időben Má­té­szalkán nem volt római katolikus anya­könyvezés, ezért a Mátészalka melletti nyírcsaholyi egyházi anyakönyvbe je­­gyezték be Constantinus keresztnévvel.
Zielinski Szilárd gimnáziumi tanulmányait Gyöngyösön, majd Budapesten a II. ke­rületi főreáliskolában végezte, ahol még nem tűnik ki társai közül, mint később egyik felszólalásában elmondja: „a reáliskolát Budán mint rossz tanuló jártam végig”.
A középiskola elvégzése után 1878-ban érettségizett, majd a Műegyetemen tanult tovább. Az egyetemen szigorú következetességgel igyekezett bepótolni a hiányait. Az egyetemi évek szünetében építkezéseken gyakornokoskodott, munkaadói felfigyeltek éleslátására, technikai készségére.
1879-ben a szünidő alatt a kassa–oderbergi vasútvonal építésénél műszaki rajzolóként dolgozott.
1880-ban a Gyulai Államépítészeti Hi­va­tal­ban napidíjas kisegítő mérnökként te­vé­kenykedett, a községek körtöltéseinek nyom­jelzését, kitűzését végezte.

1881-ben a szünidőt a Budapest–Esz­ter­gom helyiérdekű vasút nyomjelző mun­káin és a vasútvonal terveinek kidolgo­zá­sánál hasznosította napi díjas mérnök­ként.
Később is jeles vasútvonalak építkezé­seit járta végig, munkát vállalva az egyetemi évek szüneteiben.
1884. április 30-án kitűnő minősítéssel szerezte meg mérnöki oklevelét. Már ezt megelőzően, az 1882/83-as tanévben – mint az intézet utolsó éves hallgatóját – ta­nársegédi teendők ellátásával bízták meg.
A Műegyetemen az Út-, Vasút-építéstani Tanszéken tanársegédként működött 1882 és 1888 között. Tanulmányi eredménye, tudása, rátermettsége alapján az egyetemi tanács javaslatára 1885-ben a vallás- és közoktatásügyi miniszter kétéves külföldi tanulmányútra küldte állami ösztöndíjjal. A tanulmányúton Ausztriában, Bajorországban, Svájcban és Fran­cia­or­szág­ban megfigyelte a vasutak építését, az üzemi igényeknek megfelelő felszerelését, a biztonsági berendezéseket.
Vashidak tervezésével és építésével kapcsolatos tapasztalatok gyűjtése céljából több hónapon át dolgozott Párizsban, az Eiffel tervező irodában és a gyárban, ahol abban az időben készültek az Eiffel-to­rony tervei.  
A kőhidak építését Franciaországban, a városi vízellátás és csatornázás tervezését, építését, valamint a csatornavíz hasznosítására szolgáló berendezéseket Münch­en­ben, Párizsban és Amszterdamban tanulmányozta.
A kétéves tanulmányútról hazatérve az 1887/88-as tanévben az Út-, Vasút-építéstani Tanszéken folytatta tanársegédi teendőit. Emellett a Műegyetemen a geodéziai tanársegédi teendőkkel is megbízták.
A budapesti városi villamos vasutak építésekor, művezető mérnökként, 1888 ta­vaszán lépett a társulat szolgálatába, vezette a közlekedési hálózat tervezéseit és a hálózat két vonalának – a Podmaniczky utcai és a Baross utcai vonalak – építését.

Irodaalapítás (1889–1919)

1889-ben tanárai és barátai eszmei támogatásával mérnöki irodát nyitott, amely elsősorban vasúti nyomjelzéssel, kitűzéssel, vasútvonalak tervezésével és építésével, később hidak és egyéb mérnöki létesítmények tervezésével és építésével foglalkozott.
Munkássága egybeesett a nagy vasút­építkezések klasszikus időszakával. Saját és munkatársai munkájának eredményeként – 1889-től a századfordulóig – mintegy 1400 kilométer vasútvonal nyomjelzését, kitűzését végezték el, és 63 nagyobb híd terveit dolgozták ki a Duna, Tisza, Ma­ros, Te­mes, Olt és Vág folyókon.
A hídépítéseknél 17 esetben bízták meg a kivitelezési munkálatokkal is.
Az 1896-os országos millenniumi kiállítás alkalmából Budapesten az Andrássy út meghosszabbításában a Városligeti-tó fölé megtervezte és megépítette a városligeti közúti hidat. Ezért a munkájáért megkapta a királytól a Koronás Arany Ér­dem­ke­reszt kitüntetést.
Szerbiában végzett műszaki munkájáért a szerb király 1901-ben a Szent Száva-renddel tüntette ki.
Vállalkozói munkái nem akadályozták abban, hogy tudományos és oktatói tevékenységet is folytasson.
1901-ben, amikor a doktori cím megszerzése a mérnökök részére is lehetővé vált, Zielinski kidolgozta doktori érte­kezését Budapest forgalmi viszonyainak rendezése és a központi fővasút címmel, és el­sőnek szerezte meg Magyarországon a mér­­nökdoktori címet. Disszertációjában a budapesti pályaudvarokat a föld alatt kö­tötte össze, lényegében a mai észak–déli met­ró vonala szerint.
Ezzel is jelezni akarta a mérnöki tudományok egyenrangúságát a tudomány­ágak között.

A vasbetonépítés úttörője (1900-tól)

Amíg az 1889-es párizsi világkiállításon az Eiffel-torony jelképezte az acél uralmát, addig az 1900. évi világkiállításon Pá­rizs­ban megjelent a vasbeton mint a vas versenytársa az építészetben.
A világkiállítás két gyönyörű pavilonja – a Grand Palais és a Petit Palais azóta is Párizs két jelentős épülete – több mint száz éve hirdeti egyrészt Hennebique építész zsenialitását, másrészt a vasbeton létjogosultságát.
A vasbetonépítésnek Magyarországon is a párizsi világkiállításon tapasztaltak ad­tak jelentős lökést.
Nálunk három rendszer terjedt el: a Mo­nier-, a Wünsch- és a Hennebique-fé­le rendszerek.
A Hennebique-rendszerű vasbeton szerkezet terjedt el hosszabb távon a későbbiekben. A célja elsősorban a tűzbiztonság volt, ezért egybefüggő, monolitikus szerkezetet épített. Ő teremtette meg az együttdolgozó lemez és gerenda helyes fogalmát.
Hennebique elmélete megalkotása után – amelyet más szakemberek is segítettek – megfelelően méretezett vasakat iktatott a betonba a keresztmetszetek azon részein, ahol a terhelés hatására húzófeszültség ébred. A húzófeszültségek felvétele a vasbetétek feladata, míg a keletkezett nyomófeszültségek felvételére a beton kiválóan alkalmas.

Zielinski Szilárd részt vett a párizsi világkiállításon 1900-ban hivatalosan, az ún. VI. sz. csoportbizottság tagjaként, és itt megismerkedett a Hennebique-szabadalommal. Felismerte annak jelentőségét, kapcsolatba lépett már a kiállítás során a Hennebique-irodával. Hennebique licenciát biztosított Zielinski Szilárdnak vas­beton szerkezetek építésére.
Zielinski a szabadalom magyarországi képviselőjeként – kezdetben francia tervek és francia szakmunkások közreműködésével – lázas munkába kezdett. Rövidesen függetleníteni tudta magát a Henne­bique-irodától, tervezőirodáját kiváló mér­nö­k­ök­ből szervezte, szegedi ácsokból kitűnő munkásbrigádot állított össze, akik a francia szakmunkásoktól hamar eltanulták a vasbetonépítés minden fortélyát.
Néhány kisebb műtárgy után 1902-ben három közúti híd, egy gazdasági épület, katonai raktár, 23 méter magas obeliszk épült Szegeden (Bertalan-emlékmű), és ter­vei alapján elkészült a kőbányai víztorony.
Az évek során számtalan mérnöki létesítményt tervezett és épített meg vasbetonból:
• Vasbeton víztornyok sora: a szegedi (1904) ma is látható a Szent István téren – 106 esztendeje hirdeti Zielinski kiváló mérnöki tudását –, a beocsini, a szolnoki és – talán nem elfogultság – a legszebb Budapesten, a margitszigeti (1911).
• A vasútépítésekhez kapcsolódó csarnoképületek sora: pl. arad–csanádi vasút huszonnégy állásos mozdonyszíne, áruraktárak: Miskolcon, Ohat-Puszta­kó­cson, Battonyán és máshol; gabonatárolók stb.
• Gyári csarnokszerkezetek, középületi magasépítmények, vízi műtárgyak sora jelzi, hogy a századforduló első évtize­deiben a vasbeton szerkezet a hazai építészetben Zielinski révén nemcsak meghonosodott, de a mérnökök Európából Magyarországra tekintettek.

Hadd álljon itt számtalan létesítményeiből kiragadva két példa, melyeket röviden bemutatunk a Zielinski-iroda legnagyszerűbb létesítményei közül.

1. A Fogaras–Brassó vasútvonal 60 mé­ter nyílású sinkai viaduktja

Az 1908-ban épült műtárgy a vasúti vas­beton ívhidak terén nemzetközi szinten is csúcsteljesítményt jelentett (2. kép). A via­dukt egy nagy ívből és ahhoz csatlakozó gerendahidakból állt, mellyel egy 22 mé­ter magas töltés építését váltották ki. A la­pokra támaszkodó ív támaszköze 60,0 mé­ter. A főtartók T keresztmetszetűek. Az ív vastagsága a tetőponton 1,35 méter, a vállaknál 3,2 méter. A sinkai viadukt mintaszerű szerkezetével külföldön is ismertté vált. A svájci vasúton, Langwies közelében a sinkai viadukt mintájára egy teljesen hasonló híd épült 1912–14-ben 100 méteres támaszközzel.

2. Budapest, Margitszigeti víztorony

Az 1911-ben Zielinski Szilárd tervei szerint épült vasbeton műtárgy egészében és részeinek arányaival pompásan illeszkedik környezetébe. A 27 méter magasra emelt víztároló medencéjét karcsú vasbeton oszlopok tartják, amelyek között nincs merevítés. A Hennebique-eljárással méretezett vasbeton oszlopok magassága a merevítések között mérve 13,5 méter. A vasbeton víztároló medence falvastagsága 10 centiméter.
A két különböző funkciójú mérnöki létesítményt Zielinski Szilárd nevén túl az köti össze, hogy mindkettő a 20. század elején újszerű építőanyagból épült impozáns, monumentális, ugyanakkor kecses, szép mérnöki alkotás (3. kép).

Az oktató, a tanár (1888–1924)

A gyakorlati munka, a tervezési és építési vállalkozása mellett mindig megmaradt oktatónak. Meghívott előadó a Mű­egyetemen az 1888/89-es tanévtől a vasút­építési enciklopédia oktatására a gépészmérnöki szakosztályon, majd az 1889/90-es tanévtől a hídépítéstani szerkesztés című tárgy vezetését bízták rá.
A Királyi József nádor Műegyetem Ta­nácsa 1897 júniusában egyetemi magántanárrá nyilvánította „helyi érdekű és iparvasutak tervezéséből és építéséből”, majd 1903-ban megbízták azzal, hogy a Mű­egyetemen a vasvázas beton építéséről magántanárként előadásokat tartson.
Zielinski Szilárd 1906. május 5-én a Mű­egyetem Út-, Vasút-építéstani Tan­szé­ké­nek nyilvános, rendes tanára lett – Kisfaludi Lipthay Sándor utódaként.
A tanítás mellett folytatta alkotó tevékenységét a vasbetonépítés területén.
Jelentős munkát végzett egyetemi tanárként a közéletben is. 1906-ban kinevezték az Országos Középítési Tanács tagjává, 1907-ben a Vízügyi Műszaki Nagy­tanács és a Fővárosi Közmunkák Tanácsa tag­jává.
Egyetemi tanári évei alatt szinte az ország minden fontosabb műszaki kérdése közvetlenül vagy közvetett úton eljutott hozzá. Az épülő Duna-hidak, a Lánc­híd rekonstrukciója, a budai alagút víztelenítése, a nagyvasúti rendező pályaudvarok, a helyi érdekű vasutak üzemvitelének kérdései mind olyanok voltak, amelyek döntéseinél irányadó véleményének jelentős befolyása volt.
Munkájának alapjai az igényesség, a célszerűség és az esztétikum voltak. Tervei és munkái méltán váltották ki a kortársak elismerését: 1908-ban a Lipcsei Nem­zet­kö­zi Építészeti Kiállítás vasbeton építményeinek terveit Lipcse város aranyéremmel tüntette ki. Ugyanebben az esztendőben Londonban tervei díszoklevelet kaptak. 1913–15-ben vezetőként vett részt a Lánc­híd átépítési munkájában, e tevékeny­ségét a Kisfaludy Társaság Greguss-díjjal jutalmazta.
A Magyar Királyi Kormány 1920-ban az Országos Középítési Tanács elnökévé, a következő évben a Közmunkák Ta­ná­csá­nak elnökévé nevezte ki.
Részt vállalt egyebek között a Széchényi Könyvtár megalakításában, ezért a Ma­gyar Történelmi Társulat 1921-ben tiszte­letbeli tagjává választotta.
1921-ben kormánybiztosnak nevezték ki a dunai nagy kikötőépítő kirendeltség élére. Élete végéig felügyelte a Csepeli Ke­res­ke­delmi és Szabadkikötő építését.
Mint tanár, egyike volt a legkiválób­baknak. Élénk, magával ragadó stílusa, széles gesztusai, lelkesedése és igényessége felkeltették a hallgatók érdeklődését. Min­dig kereste a műszaki dolgok új és modern megvilágítását, még a legegyszerűbb műszaki feladatokat is érdekesen tudta előadni, bemutatni. Nemcsak tanította az egyetemi ifjúságot, de nevelte is őket, foglalkozott a hallgatóság érdekeivel is, ám csak akkor, ha azt a hallgatói kiérdemelték.
Megalakította a Műegyetemi Atlétikai és Futball Clubot (MAFC), hogy a szellemiekben kimerült egyetemi ifjúság a sportban testi felüdülést nyerjen, és fizi­kai­lag is felkészüljön a gyakorlati életre.

Zielinski Szilárd és a Mérnöki Kamara

1906-ban beteljesedett élete egyik legfőbb vágya, és a Műegyetem kinevezett egyetemi tanára lett. Ez alkalmat adott arra is, hogy nagy energiával vegyen részt mindazokban az országos mozgalmakban, amelyek a technikai műveltség fejlesztését és a technikai tudás érvényesülését célozták.
Megújult energiával látott hozzá a Magyar Mérnöki Kamara megalapításához, azért élete végéig küzdött.
1917-ben előadója a Miksa királyi herceg elnökletével tartott Országos Mér­nök­gyű­lésnek, amely Zielinski Szilárd évtizedekre terjedő munkálkodása eredményeként a Mérnöki Kamara megvalósítása érdekében összeült a Műegyetem aulájában.
A Tanácsköztársaság bukása után, 1920-ban a Magyar Mérnök és Építész Egylet Zielinskit elnökévé, majd 1923-ban, amikor egészségi állapota megromlott, az egylet tiszteletbeli tagjává választotta.
A magyar parlament 1923 tavaszán fo­gad­ta el a XVII. sz. törvényt, melynek alapján mód nyílt a Magyar Mérnöki Kamara megalakítására.
A Mérnöki Kamara 1924. március 8–12-én tartott alakuló ülésén, hálából és tiszteletből, a már megromlott egészségi állapotú dr. Zielinski Szilárdot választotta első elnökéül. Több mint egyórás elnöki beszéde volt egyben tudományos végrendelete is.
1924. április 28-án, szellemi erejének teljében távozott az élők sorából a magyar mérnöktársadalom egyik legkiválóbb egyénisége, a mélyépítés-tudomány egyik úttörője.
Társadalmi elismertségére jellemző, hogy a Műegyetem aulájában felravatalozva búcsúzhattak el tőle tanítványai és tanártársai, a főváros díszsírhelyet adományozott nyughelyül a Kerepesi temetőben. Temetésén szinte az egész kormány meg­jelent, József főherceg is elkísérte utolsó útjára.
Ma is látható síremlékét nagy gyászünnepély mellett 1932. október 19-én avatták fel. A síremléket Bory Jenő építész-szobrász készítette.
Halálának 70. évfordulóján a Műszaki Egyetem kertjében elhelyezték mellszobrát, melyet testvérének dédunokája, Zielinski Tibor szobrász alkotott.
Budapesten, a XI. kerületben, a Buda­foki út 3-as számú épületen – amelyben lakott – emléktáblát helyeztek el, 1994-től a Margitszigeten sétány viseli a nevét.
A Magyar Mérnöki Kamara Zielinski Szilárd-díjat alapított 2000-ben, az arra érdemes mérnökök kitüntetésére.
Zielinski Szilárd alkotó munkáját a Magyar Örökség Bizottság 2004 szeptemberében Magyar Örökség Díjjal ismerte el, neve bekerült a Magyar Örökség Aranykönyvébe.
Szegeden, a Szent István téri mérnök panteonban az elsők között állítottak szobrot dr. Zielinski Szilárdnak.

Zielinski Szilárd, az ember

Az eddig elmondottakból az olvasó megismerhette az alkotó embert. Saját pél­dáján mutatta meg azt, hogy az igazi tudás az alkalmazható és az alkalmazott tudás. Tudományos tevékenysége, műszaki, mérnöki gyakorlata, ugyanakkor a tudás és a gyakorlat továbbadása jelentették neki az életet.
1894. december 1-jén vette feleségül Dabasi Halász Irmát. Felesége visszaemlékezéséből tudjuk, hogy az igényesség, a szépérzék volt jellemző Zielinskire, a ma­gánemberre is. Pe­dáns, a társasági életben is kellemes megjelenésű, táncolni is szerető, a magyar zenét kedvelő társ volt. Házasságuk gyermektelen maradt, így tudását, emberszeretetét, emberi tartását ifjú tanítványainak adta át, rájuk hagyományozta.

Zielinski Szilárd és Mátészalka

A véletlen adta Mátészalkának azt a le­hetőséget, hogy Zielinski Szilárd szülőhelye legyen. Apja, Zielinski Szaniszló pénzügyi szemlész volt, hivatalos útjára elkísérte Mátészalkára felesége is. Ekkor a hivatalos kirendeltség idején szólt közbe a sors, és szülte meg gyermekét Zielinskiné Bőhm Terézia.
Mátészalka város helytörténésze, Nyéki Károly 1977-ben írt megemlékezést a Kelet-Magyarország napilapban, melyben felhívja a városi polgárok figyelmét e híres mérnök jelentőségére.
1985. április utolsó napján a mátészalkai vasutasság – a helyi MÁV Üzemi Közművelődési Bizottság szervezésében – felavatta dr. Zielinski Szilárd emléktábláját a MÁV Pályafenntartási Főnökség épületének homlokzatán. Az avató beszédet e sorok írója mondta annak a kutatómunkának az alapján, melyet Szabó Menyhért lelkes vasúttörténeti kutatóval gyűjtöttek össze. (A Pályafenntartási Fő­nök­ség épületét 2000-ben eladták, az emléktábla azóta a régi MÁV-állomás épület keleti falán áll, és hirdeti a város szülöttének emlékét.)
1995-ben sikerült kapcsolatot találni a Zielinski rokonsággal. Ez a kapcsolat máig is élő és baráti. Ferenc testvérének unokája (akit a híres előd emlékére szintén Zielinski Szilárdnak neveznek) és családja Budapesten él – és a nagy tudós munkásságával kapcsolatos kutató- és gyűjtőmunkát készségesen segítik.
2004-ben – állampolgári jogon – e so­rok szerzője javaslatot tett és aláírást gyűjtött, hogy a Magyar Örökség Bizottság ismerje el dr. Zielinski Szilárd munkásságát a Magyar Örökség részének. Ezt a kezdeményezést a Város Önkormányzatának testülete is támogatta írásban, és – a többi között – ennek eredménye volt, hogy 2004 szeptemberében dr. Zielinski Szi­lárd mérnöki tevékenysége Magyar Örök­ség Díjban részesült.
2004 szeptemberében Mátészalkán a Szatmári Múzeumban két lelkes mérnök: dr. Kerekes Imre Zielinski-díjas építőmérnök és e sorok írója szervezésében állandó kiállítás nyílt dr. Zielinski Szilárd életéről és munkásságáról. Ez a bemutatósarok azóta is látogatható. A kiállítás megnyitása a Magyar Mérnöki Kamara Fe­lü­gye­lő­bi­zottságának kibővített ülésével egybekötve történt meg. A kiállítást – közvetlenül a megnyitás után – megtekintették a Zielinski család leszármazottjai: Zielinski Szilárd és felesége is.
Ezután született meg a gondolat, hogy fiuk, Zielinski Tibor szobrászművész szívesen elkészítené a városnak dr. Zielinski Szilárd szobrát.

A város vezető testülete, a megyei Mérnöki Kamara eredményes összefogásával és a szobrászművész Zielinski Tibor felajánlásával 2006. augusztus 29-én a Mátészalkai Fényes Napok nyitó programjakét dr. Zielinski Szilárd-emlékülést tartottunk az érdeklődők és a megyei Mérnöki Kamara elnökségének részvételével. A méltató beszédet Fejér László, a Magyar Mérnöki Kamara Történeti Bi­zottságának elnöke tartotta, és az em­lék­ülés megkoronázásául Mátészalka város polgármestere, Bíró Miklós és a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke, Holló Csaba felavatta dr. Zielinski Szilárd köztéri szobrát (4. kép).
Ma már Mátészalkán is ismerősen cseng dr. Zielinski Szilárd mérnök neve, és – szinte – mindenki tudja, hogy mit kö­szön­hetünk a neves tudósnak Ma­gyar­országon, továbbá hogy ő volt a hazai vasbe­tonépítés atyja.

Utószó helyett

A szakirodalmat és az internetet olvasók előtt két kérdés kerül rendre elő:

• Dr. Zielinski Szilárd halálának időpontja: a Magyar Életrajzi Lexikon, helytelenül, 1924. április 24-ét adja meg, és ezt sok Zielinskivel foglalkozó írás hiteles forrásként átveszi. A család jóvoltából rendelkezésemre áll Zielinski Szilárd gyászjelentése, ennek alapján a halál idő­pontja: 1924. április 28. Külön sajnálatos, hogy valószínű sajtóhiba miatt Hajós György: Zielinski Szilárd könyvének 52. oldalán a halála 1914. április 29. Pedig ez a könyv a legalaposabb, amelyik dr. Zielinskivel foglalkozik!
• Dr. Zielinski Szilárd i-vel vagy y-nal írta a nevét: a kérdés eldöntésére kézenfekvő bizonyíték ad választ. Egyrészt saját kezű aláírása (1907-ből) dr. Zielinski, másrészt az általa alapított iroda pontos elnevezése: DR. ZIELINSKI SZILÁRD MÉRNÖK, MŰEGYETEMI TANÁR VASVÁZAS BETON ÉPÍTMÉNYEKET TERVEZŐ IRODÁJA. BUDAPEST, V. ALKOTMÁNY U. 31. Fo­gad­­juk el azt a verziót, amelyet ő ma­gáé­­nak vallott!

Zielinski Szilárd születésének 150. évfordulóján a mérnöki szakma, az egész mérnöktársadalom joggal adózik méltó tisz­telettel a mérnöktárs emléke előtt, aki év­szá­za­dokra kijelölte a szakma követendő hitvallását és hirdette a mérnöki tudomány egyenlőségét a tudományágak kö­zött.
Az életmű teljes és hiánytalan bemutatására egy emlékező dolgozat kevésnek bizonyul. Nem is törekedtem a teljességre, de arra igen, hogy fejet hajtsunk a jelentős tudású és alkotásaiban közöttünk élő nagy elődünk előtt.