Miközben a vasútfejlesztés ügyében a nagy hagyományokkal rendelkező Kelet-Közép-Európa belátható időn belül képtelen belépni a vasúttörténelem új korszakába (a már meglevő nyugat- és dél-európai hálózatokhoz csatlakozással), az iszlám világ néhány nem túl távoli országában a hagyományos hálózat látványos fejlesztése mellett nagy­sebességű vonalakkal is kiegészítik a hálózatukat. Az alábbiakban bemutatott három vizsgált ország szinte minden tekintetben különbözik egymástól.

A Tárnok–Székesfehérvár vonalszakasz átépítése rendhagyó
munka, mivel a magyarországi vasútépítés történetében
még nem volt példa arra, hogy egy kivitelezési szerződés
keretében 41 kilométer hosszú, kétvágányú pálya komplett
infrastruktúra-korszerűsítése készül el a forgalom fenntartása
mellett. Ez a rendkívül összetett munka a tervezőnek
is fokozott feladatot jelent a munka előkészítésétől a teljes
befejezésig.

A Budapest–Székesfehérvár vasútvonal Kápolnásnyék és
Dinnyés közötti szakasza a Velencei-tó üdülőterületét
érinti. Ez a tény meghatározza az aluljárók kialakítását
és építészeti megjelenítését. A korábban már kialakult
üdülőhelyi gyalogosforgalom kijelöli keresztezési helyüket
a vasúttal, elrendezésüket és irányukat. Az üdülőhelyi
gyalogosforgalom kiszolgálására tervezett aluljárók
ugyanis olyan helyre kerültek, ahol eddig is voltak kiépített
szintbeli átjárók. Írásomban az aluljárókkal kapcsolatos
tervezési tapasztalatokat, mindenekelőtt a funkcionális
kialakítást, a felszíni kapcsolat megjelenését, környezetbe
illesztését ismertetem.