Széchenyi István (1791–1860) számtalan tevékenységéből az alábbiakat emeljük ki.

1821 – a lótenyésztés tanulmányozása, a ló­verseny meghonosítása
1825 – a Canal du Midi (Franciaország) a Ti­sza szabályozásának gondolatát indítja el
1826 – a Nemzeti Kaszinó megalapítása
1827 – a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása
1833 – királyi biztosként tíz éven át vezette a Duna végig hajózhatóságának munkálatait
1842 – a Lánchíd alapkőletétele
1845 – a Tisza szabályozása
1846 – a Balatoni gőzhajózás megindítása

1848. március 23-án az új magyar kormányban közmunka és közlekedési miniszter lett
A minisztériumban töltött hat hónapja alatt elképesztő munkatempóval többet dolgozott és több eredményt ért el, mint a Monarchia miniszterei húsz év alatt. Néhány példa: Körösök szabályozása, épül a Lánchíd, kőutak és vasútvonalak tervezése, építése, az új Parlament helyének kijelölése, a fiumei kikötő építése, Tokajban és Szolnokon kikötők és rakodóterek építése, a Pest–Kolozsvár közötti vasútvonal építése, elkészül az első magyar hadihajó. Olyan szakemberekkel, mérnökökkel, megbízható munkatársakkal vette körül magát, mint Tasner Antal, Clark Ádám, Kovács Lajos.

Kovács Lajos (1. kép) egykor nagy sze­repet játszott múltunk történetében, de a közélettől hamar visszavonult, s a köztudat csak annyit kapcsolt a nevéhez, hogy a nagy Széchenyinek volt egyik leg­bizalmasabb embere. Kovács Lajos a megyei főjegyző fiaként Szatmár megyében, Homokon született 1812. február 25-én. Nagybányán kezdte iskoláit, majd 1827-től Pozsonyban folytatta bölcsész és jogi tanulmányait. Itt már találkozott Széchenyi István reformgondolataival és terveivel, s hamar ezek hatása alá került. Selmecre, a bányászati akadémiára már némi politikai ábrándokkal ment. Itt kezdte meg 1832-ben a Magyar–Német Bányászati Szakszótár létrehozását, amelyet Széchenyi anyagilag is támogatott. Szakképesítése ellenére rendre visszautasította a kormányhivatalnoki megkereséseket. Tanulmányait befejezve előbb Erdélybe, Kolozsvárra ment, ahol akkor nyílt meg az 1934-es országgyűlés. Itt lépett szoros barátságba Kemény Zsigmond báróval, akivel együtt szerkesztették az Erdélyi Hírmondót, ahol újságírói tehetsége is megmutatkozott. 1839-ben Szatmár megye képviselőjének választják a pozsonyi országgyűlésre. Széchenyi melletti erős elkötelezettsége széles körben ismertté és elismertté tette őt. 1845-ben találkozott először személyesen Széchenyivel, aki a Tisza-szabályozásról szóló eszméivel ismertette meg. Az 1846-os pesti Tisza-szabályozási nagygyűlés jegyzőjévé választotta. Tevékenységét ettől fogva Széchenyi munkatársaként a Tisza árvízvédelmi és folyószabályozási munkálatai vezérlik.
Az 1848-as pesti országgyűlésre Nagybánya képviselőjeként utazott. Amikor Széchenyi István közlekedési miniszter lett, a vámügyi és vízépítészeti osztályok vezetését Kovács Lajosra, mint a legbefolyásosabb miniszteri tanácsosára bízta. Széchenyi lemondása után ő vette át a minisztérium vezetését Csányi László kinevezéséig. Ez idő alatt intézkedéseket tett az erdélyi, nagyváradi és debreceni vasútvonalak kiépítése ügyében. A szabadságharc után 1849–1851 között Pesten az Újépületben tartották fogva. Szabadulása után közgazdasági tanulmányait folytatta, majd újra politizálni kezdett. Megalapította a Független című lapot, történelmi tanulmányokat írt.

Vajon miért fontos, hogy mit írt Széchenyi Istvánról Kovács Lajos? Nyilván elfogult volt, mivel a bensőségesség, amely a rideg, arisztokrata Széchenyi és a nála 22 évvel fiatalabb Kovács Lajos között kifejlődött, majdnem páratlan és az egyik legérdekesebb vonása a legnagyobb magyar közélete három utolsó évének. Széchenyi maga tesz erről bizonyságot naplóiban, leveleiben, amelyekben Kovácsról soha nem emlékszik másképp, mint a legteljesebb elismerés hangján. Bár a könyv több mint húsz évvel később írta le az eseményeket, mégis forrásértékű, és számtalan kutatónak ad hivatkozási alapot (2. kép).
A Javaslat a magyar közlekedési ügyek rendezéséről szóló előterjesztés születésének körülményei
„Széchenyi munkálatának alapelvei va­lának: kapcsolatban hozni Magyarországot az európai nagy vásárpontokkal és Nyu­gat-Európát Kelet-Európával hazánkon át minél egyenesebben összekötni; továbbá a magyarországi vasuthálozatot Pestből indítani ki és Pestre vezetni vissza; végre Magyarország idegen ajku lakosait a magyar elemmel gyakori és mellőzhetetlen érintkezésbe hozni.”
„Az első pont némi áldozatot igényelt volna költség tekintetéből, s tán egy darabig valamennyiben csökkenté vala a pályák jövedelmezését; de Magyarhon európai fontosságára nézve nagy hatással birandott.”
„A második pont, t.i. a hálózatnak Bu­da­pestrőli kiindítása e várost félszázad alatt világvárossá emelhette volna.”
„A harmadik pont, t.i. az idegen ajku lakosoknak a magyar elemmeli gyakori és mellőzhetetlen érintkezésbe hozása, a provinciális érdekeket néhol sértette, de a kedélyek kiengesztelésére, a haza felvirágzására, a magyar név becsületére nézve minden emberbarátaink és minden népszónokaink ömledezéseinél százezerszer inkább befolyt volna.”
Széchenyi István Kovács Lajost bízta meg eszméinek írásba öntésével, azzal a kéréssel, hogy a munkában ne a részletekkel, hanem a közlekedéspolitika egészével foglalkozzon. A megbízás után Kovács Pestre sietett, hívatta a gróf két hívét, Tasner Antalt és Clark Ádámot, és közölte velük a feladatot. Majd két mérnököt – Sasku Károlyt és Csányi mérnököt –valamint a szépen rajzoló Burián Jánost munkába állította.

„(…) Elővettem a térképeket és megvontam rajtok a vaspályák fővonalait a külföldi összeköttetések számára, Pestet az ország szívét központnak véve fel (3. kép). (…) Meglévén az egész hálózat állapítva, Sasku kiszámította a ráfordítandó költség tőkéjét, és elkészítette a táblázatot, minden egyes megyére mennyi jut a kiállítandó közlekedési eszközök minden fajából. Míg ezeket társaim dolgozták, én elkezdettem összeállítani az egész munkát, amint kész volt egy része, Burián igen szép írásával tisztázta. Így keletkezett néhány hét alatt azon könyv, melynek czime Javaslat a magyar közlekedési ügyek rendezéséről.”

Kovács Lajos halála (1890. december 19.) után díszsírhelyet kapott Szatmárnémetiben, ahol már 1847-ben díszpolgárnak választották. Nyughelyét a Szamos-parti katolikus temetőben a Magyar Közlekedési Közművelődési Alapítvány aktivistái felkutatták, és ott vasúti sínből készült emlékhelyet alakítottak ki 2007-ben (4. kép).